Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)

1999 / 5. szám - Technikatörténet

Technikatörténet 23 val. Első, világviszonylatban is korszerű kiskocsiját 1910- ben tervezte. Ennek az 1912-ben elkészült, s ezért 1912-es típusúnak nevezett kocsinak 8 LE-s, 4 hengeres, vízhűté­ses motorja volt, mely a tengelykapcsolóval és a sebesség­­váltóval közös tömbbe volt összeszerelve. A Csonka-féle egyhengeres kiskocsi, 1909 Egy ilyen típusú kocsival indult el Bemárd Ágoston az 1912. évi Nemzetközi Kiskocsiversenyen, és teljesítette hibapont nélkül a távot. Ez a teljesítmény nagy feltűnést keltett, külföldi érdeklődést, valamint további megrende­léseket eredményezett. A kocsik leszállítására azonban már nem kerülhetett sor, mert 1914-ben a hadra kelt sereg a már elkészült motorokat katonai célokra lefoglalta. A műegyetemi tanműhelyben folyó ipari tevékenység ellen- ami mellesleg lehetőséget adott a hallgatóknak arra, hogy folyamatában ismerjék meg a gyártást - kifogást emeltek a vezető gépgyárak, így 1912-ben Csonka az egyetemmel kötött szerződést felbontotta. Nyugdíjba vonulása előtt az a tisztesség érte, hogy az éppen megalakult mérnöki kamara mérnöki diploma nél­kül felvette tagjai sorába és ezzel feljogosította a gépész­mérnöki cím használatára. Csonka 1924-ben, 73 évesen vonult nyugalomba, de a munkát folytatta saját gépmű­helyében, amit egy budapesti bérház alagsorában rende­zett be. A műhelyben elsősorban motorok tervezése és gyártása folyt. Ezt a műhelyt, melyből a későbbi Csonka Gépgyár kinőtt, a családi hagyományokhoz hűen fiaival családi vállalkozásként működtette. Csonka János 1939- ben, 88 évesen hunyt el, amikor a gyár építését még nem kezdték meg, de a fia által tervezett, 1941-ben felépült gyárban az ő szelleme élt tovább. Huszár Enikő Felhasznált irodalom Csonka János és Bánki Donát szabadalmai Műszaki nagyjaink (szerkesztette Szőke Béla), Gépipari Tudományos Egyesület, Budapest, 1983 A magyar automobilizmus atyja és úttörője: Csonka János (http://www.csonka-bp.sulinet.hu) Dr. Horváth Árpád: A tűzgéptől a gázturbináig, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986 If. Csonka János - Csonka Béla: A Csonka Gépgyár ön­életrajza, Szentimrevárosi Egyesület, 1996

Next

/
Thumbnails
Contents