Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 4. szám - Tanulmányok. Dr. Sili Dóra: A választottbíráskodás; a WIPO Választottbírósági és Közvetítő Központja
12 Dr. Sili Dóra A főbb eltérések a két eljárás között a következők:- ebben az eljárásban a felperes a választottbíráskodási kérelmet és a keresetlevelet együtt nyújtja be;- az alperes válasziratát és egyéb védekezését együtt adja be;- a határidők rövidebbek, mint egy hagyományos választottbírósági eljárásban;- mindig egyesbíró jár el;- a tárgyalás általában rövidebb, mint a hagyományos eljárásban, de különleges körülmények esetén sem haladhatja meg a három napot. A gyorsított választottbírósági eljárás főleg olyan ügyek rendezésére alkalmas, amelyek értéke csekély. Olyan kis- és középvállalkozások számára előnyös eljárás, amelyek szerény összeget tudnak csak fordítani vitájuk rendezésére és a rövid időtartam miatt kedvezőbb nekik ez az eljárás, mint a többi vitarendezési eljárás. Ráadásul, ahol nagyon sürgős az eredmény, ott ez a legmegfelelőbb eljárási mód. A Központ szerepe az adminisztrációs feladatok elvégzése a WIPO Gyorsitott Választottbírósági Szabályzata alapján. Ez kisebb eltérésekkel ugyanazokat a rendelkezéseket tartalmazza, mint a Választottbírósági Szabályzat, így a Központnak ugyanaz a szerepe, mint a hagyományos választottbírósági eljárásban. A díjakat szintén a Központhoz kell befizetni és ezek ugyanolyan mértékűek. Az egyesbíró honoráriumát ugyanúgy kell meghatározni, mint a választottbírósági eljárásban. Természetesen, a sürgősségre való tekintettel határozták meg a díjtáblázatot. Eredmény nélkül lezajlott közvetítést követő választottbíráskodás A vitás ügyet közvetítés során próbálják rendezni a WIPO Közvetítői Szabályzata alapján. Ha itt nem születik eredmény, az előírt határidő alatt (ami 60 vagy 90 nap) vagy az egyik fél elutasítja a részvételt, akkor a WIPO Választottbíráskodási Szabályzata alapján egy kötelező határozatot hoznak a választottbíráskodásról (vagy, ha a felek úgy állapodnak meg, akkor a gyorsított választottbíróságról). A Központ szerepe ugyanaz, mint az egyes eljárásokban. Ugyanolyan dijakat kell fizetni a Központnak, mint az egyes eljárásokban külön-külön. KONKLÚZIÓK Arra a kérdésre, hogy kell-e a választottbíráskodás jogintézménye, a válasz: feltétlenül igen. Miért van rá szükség? Erre a legrövidebb válasz: mert gyors, olcsó és egyszerű eljárás. Az időtényező mai világunkban rendkívül fontos. Az egyfokú eljárás néhány hónap alatt a vitában álló felek számára kielégítő végleges döntést hoz, amelyet már azonnal végre lehet hajtani. Az olcsóság is a „barátságos eljárás” egyik legvonzóbb jellemzője. Ha a fentiekhez még hozzátesszük azt is, hogy a felek maguk választják meg az alkalmazandó jogot is, akkor szinte mindenkiben megfogalmazódik a gondolat, hogy ez a lehető legjobb vitarendezési mód a világon. Megállapítható, hogy a választottbíráskodás kiteljesedése mindazonáltal a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás területén ment végbe. Ennek oka az, hogy az állami igazságszolgáltatás monopóliumának elve könnyebben áttörhető akkor, ha a jogvita nemzetközi jelleggel bír, hiszen ebben az esetben van alapja az állami iurisdictio restrikciójának. A tanulmányban kifejtettek összevetése során belátható, hogy a választottbíráskodás kiköthetőségének szabályozása mind jogrendszertipikus, mind praktikus szempontokat figyelembe vesz. A kereskedelmi ügyekre való korlátozás inkább tradicionális indíttatású, ajogintézmény fejlődésének folyamatában mára a szellemi alkotások jogával kapcsolatos kereskedelmi ügyekre is kiterjedt a választottbíráskodás hatóköre. A választottbíráskodás jogintézményének funkciója az összehasonlító jogi vizsgálat eredményeképpen úgy summázható, hogy a magánjogi viszonyok terén egy alternativ, liberális vitarendezési módot jelent. A vonatkozó szabályozás funkciója az, hogy az intézmény autonóm és liberális legyen. Ezt lényegében mindegyik jogrendszertípus biztosítja, akár elvi megalapozottságú főszabályok konstituálásával (kontinentális jogok), akár a kivételek főszabályt lerontó szerepének kiteljesítésével (common law típusú jogok), ilyen módon áttörve a tradicionális elveket. Véleményem szerint a WIPO Szabályzata telj esen megfelel ezeknek az igényeknek, így az 1994. október 1 -je óta hatályban lévő Szabályzat alapján történő választottbíróság minden vitában álló fél számára a leghatékonyabb vitarendezési mód lehet. Végül, hadd záijam tanulmányomat azzal, amire mi is nagyon büszkék lehetünk: a magyar Országgyűlés 1994- ben törvényt alkotott a választottbíráskodásról. Az 1994. december 13-án hatályba lépett 1994. évi LXXI. törvény az UNCITRAL Mintatörvény alapulvételével egységes törvényben szabályozza a belföldi felek közötti és a nemzetközi választottbíráskodást. A nemzetközi és a belföldi kereskedelmi választottbíráskodás együttes szabályozására eddig még egyetlen országban sem került sor, így törvényünk jogtörténeti jelentőségű. Felhasznált irodalom Dr. Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika, OTH, Budapest, 1995 Dr. Brósz Róbert, Dr. Pólay Elemér: Római jog, Tankönyvkiadó, Budapest, 1986 Dr. Csehi Zoltán: A nemzetközi kereskedelmi választottbíróság eljárására alkalmazandó szabályok meghatározása, Magyar Jog, 1995/7. Dr. Csűri Éva: A svájci nemzetközi magánjog, Külgazdaság, 1997/5-6. Dr. Faragó László: Nemzetközi választottbíráskodás, KJK, Budapest, 1966 Dr. Farkas József: A választottbíráskodás szabályozása a polgári eljárás reformjának tükrében, Magyar Jog, 1988/9. Dr. Horváth Éva: A követelések bírói érvényesítése, választottbíráskodás. A külkereskedelmi tevékenység jogi kézikönyve, ELTE, Budapest, 1991 Dr. Horváth Éva: Választottbíráskodás Közép- és Kelet-Európábán, Jogtudományi Közlöny, 1994. május Dr. Kecskés László, Dr. Wallacher Lajos: Választottbíráskodás, Kommentátor B.t., Pécs, 1995.
