Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 2. szám - Technikatörténet. 100 éves a mágneses hangfeljegyző készülék
Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 104. évfolyam II. 1999. április TECHNIKATÖRTÉNET 100 éves a mágneses hangfeljegyző készülék Valdemar Poulsen (1869—1942) A szabadalmat - melynek igénypontja szerint „szilárd mágneses testek, mint acéldrótok, acélszalagok, mágneses befolyással olyan állapotba hozhatók, hogy hírek, beszélgetések és ehhez hasonlók, bizonyos ideig tárolhatóvá válnak és kívánság szerint, ugyancsak mágneses befolyásolással hallhatóan visszahallhatok” — Németországban 109 569 számon lajstromozták. Az igaz, hogy Oberlin Smith — aki a hangokkal foglalkozó kutatókat szerette volna inspirálni - már 1888-ban papírra vetette az elgondolást, de ahhoz még egy évtized kellett, míg Valdemar Poulsen (1869-1942), a koppenhágai telefontársaság mérnöke megalkotta telegraphonját. O maga egyelőre nem tulajdonított neki más alkalmazási lehetőséget, mint amivel - mai fogalmak szerint egy üzenetrögzítő a telefont használhatóvá teszi. Ám volt újságíró, aki már a szedőgépek vezérlőberendezését vagy valamiféle telefonújság eszközét látta benne, mindenesetre megjósolta, hogy - az akkoriban még éppen felfelé ívelő pályájú - fonográfot feltétlenül helyettesíteni fogja. A fonográftól még maga Poulsen sem igen tudott elszakadni, annyira hasonlított rá a telegraphonja. A szerkezetet - mint ahogy az Építő Ipar c. műszaki hetilap 1901. május 12-i számában olvasható-a kortársak is roppant egyszerűnek találták. Egy 285 mm hosszú, 140 mm átmérőjű, nem mágneses anyagból készített hengerre Poulsen hornyokat vésett, s azokra 1 mm átmérőjű zongorahuzalt tekercselt. Fölötte egy tengelyen csúszott tova egy saját súlyával a hengerre támaszkodó mágneses szerkezet. Egyelőre még csak néhány perces beszédet rögzített, mégis, az 1900-as párizsi világkiállításon - talán mert éppen Ferenc Józsefet is elragadtatott nyilatkozatra késztette - nagydíjat nyert. Viszont az is tény, hogy 1908-ban egy Koppenhágában tartott nemzetközi kongresszuson bemutatott továbbfejlesztett változatával már 40 órányi beszédet sikerült rögzíteni, igaz nem kevesebb, mint 250 km-nyi huzalon, 1,75 m/sec sebességgel. Ilyen eredmény mellett talán érthető is, hogy az eljárás jó két évtizedre feledésbe merült. Újjáéledése a ’20-as évek végére tehető, amikor is a nehézkesen és kényelmetlenül kezelhető acéldrót és szalag helyettesítésére a legkülönfélébb kísérleteket folytatták. Közülük a drezdai Fritz Pfleumer mérnök érte el legsikeresebben a megcélzott eredményt. Papírcsíkra vitt föl vegyi úton vaspor réteget s ezzel és az egyidejűleg hozzá
