Iparjogvédelmi Szemle, 1998 (103. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 3. szám - Tanulmányok. Dr. Csiky Péter: A TRIPS Egyezmény szerepe a nemzetközi iparjogvédelmi rendszerben
Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 103. évfolyam III. 1998. június TANULMÁNYOK DR. CSIKY PÉTER A TRIPS Egyezmény szerepe a nemzetközi iparjogvédelmi rendszerben A szellemi tulajdonjogok több mintegy évszázada létrejött nemzetközi oltalmi rendszerének szerves jogfejlődését a GATT Uruguay-i Fordulója eredményeképpen létrejött, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó „egyezménycsomag” részét képező Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól szóló Egyezmény (TRIPS), mint „szervetlen jogtest” alapjaiban rengette meg. Bátran állíthatjuk, hogy napjainkra a TRIPS Egyezmény a szellemi tulajdon oltalmának alapvető és legelfogadottabb sokoldalú nemzetközi egyezményévé vált, habár a szellemi tulajdonnak a GATT keretében, kereskedelmi aspektusból történő újraszabályozása kiélezett viták tárgya volt a sokoldalú kereskedelmi szervezetet (WTO) létrehozó tárgyalássorozaton. (1) Előzmények A GATT - 1947-től számított működése során - alapvető célkitűzését tekintve a magas vámok enyhítését, illetve a kereskedelem nem vámjellegű akadályainak megszüntetését tűzte zászlajára. A nem vámjellegű korlátok eltörlése a kereskedelem lehetséges és tényleges akadályainak újabb, harmadik generációjára irányította a figyelmet: a szellemi alkotások megfelelő szintű védelmének hiánya, illetve e védelem eltúlzott mértéke veszélyt jelentett a kereskedelem liberalizálásának első és második szakaszában, „generációjában” elért eredményekre. (2) Másrészt a nemzetközi kereskedelem kiszélesedésével és a rohamos technikai fejlődéssel a magas szintű tudást, innovatív eredményeket magukban hordozó termékek hamisítása, illetve e termékek árujelzőivel és az egyre népszerűbb szoftverekkel való „kalózkodás” elharapózott. Különösen nagy kárt okoztak a jogosulatlan másolók, hamisítók azon országok iparának és kereskedelmének, ahol a jogintézmények fejlettsége hathatós oltalmat biztosított a bitorlók tevékenységével szemben, de a külföldi jogsértésekkel szemben a meglehetősen heterogén oltalmi és jogérvényesítési lehetőségeket kínáló „szuverén nemzeti jogok” alapján lehetett csak fellépni. Ezek a tendenciák és az egyre intellektuálisabb termékekben megjelenő hatalmas kutatási-fejlesztési költségek megtérüléséhez fűződő fejlett nemzeti-regionális ipari érdekek motiválták azokat a törekvéseket, amelyek nemzetközi összefogást és jogharmonizációt sürgettek. Ennek ismeretében viszont nem teljesen világos, milyen okok vezettek arra, hogy a nemzetközi szellemi tulajdon oltalmának letéteményeseként aposztrofált Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) intézményeiről a szellemi tulajdon oltalmának kérdéseivel nem túl sok kapcsolatot mutató GATT keretében folyó tárgyalásokra helyeződött a hangsúly. Az okok első csoportja intézményi jellegű és arra vezethető vissza, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény és a Berni Uniós Egyezmény felülvizsgálata elmaradt, továbbá a szabadalmi jogharmonizáció tárgyában tartott diplomáciai értekezlet sem hozott sikert. (3) További bizonytalanságot okozott az, hogy az államok közötti szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos viták rendezésére irányuló egyezménytervezet szakértői értekezletei is parttalanul folytak. (4) Ezek a sikertelenségek nem annyira a WIPO késlekedésének, hanem a fejlett és fejlődő országok közötti ellentétekből, illetve az Egyesült Államok kompromisszumképtelenségéből eredő konszenzus hiányának köszönhetők. Az „önkéntesség” és Jóhiszeműség” alapján működő szellemi tulajdoni egyezmények továbbá nem bizonyultak eléggé hatékonynak az univerzális oltalom biztosítása szempontjából. (5) A hagyományos szellemi tulajdoni egyezmények alapján a nem csatlakozó államok természetes és jogi személyei nem részesülnek az egyezmény által biztosított jogokban olyan államokban, amelyek tagjai az adott egyezménynek. A valóság viszont az, hogy sok esetben ez a szankció nem késztette csatlakozásra az államokat, ennek bizonyítéka azon jelentős számú államok köre, amelyek nem érezték szükségét egyetlen fontos szellemi tulajdoni megállapodáshoz történő csatlakozásra sem, a szellemi tulajdon sokoldalú nemzetközi oltalmának száz éves története során. (6) A hagyományos szellemi tulajdoni egyezmények, így a Párizsi Uniós Egyezmény 25. cikke, továbbá a Berni Uniós Egyezmény 33. cikke alapján a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy az egyezmények alkalmazása érdekében szükséges intézkedéseket alkotmányukkal összhangban megteszik. A Párizsi Uniós Egyezmény 28.
