Iparjogvédelmi Szemle, 1997 (102. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 2. szám - Tanulmányok. Klenk Vilmos: Szabadalommegsemmisítési eljárás - ma
8 Klenk Vilmos gyalni ugyannnak a tanácsnak két megsemmisítési ügyet, amelyek egyikét a Régi Szt. szerint, a másikat az Új Szt. alapján kell tárgyalni. Különösen a Fővárosi Bíróságnál lehet számolni ilyen helyzettel, ahol egyetlen tanács intézi az összes iparjogvédelmi ügyet. E körülmény késztetett arra, hogy a Régi Szt. szabadalommegsemmisítési ügyeknél szóba jöhető fogalmi meghatározásait és az ezeken alapuló joggyakorlat egyes, a múltban kikristályosodott részleteit csokorba foglaljam. II. A szabadalommegsemmisítési ügyek mindegyikénél előforduló megsemmisítési jogalap a Régi Szt. 2.§-ában meghatározott újdonság hiánya. Az újdonságra a Régi Szt. lényegesen tágabb értelmű meghatározást adott, mint az Új Szt. A Régi Szt. 2.§-a pontosan a következő: „Új a megoldás, ha nem jutott olyan mértékben nyilvánosságra, hogy azt szakember megvalósíthatta.” E törvényi meghatározásból következik, hogy újdonságrontó hatáshoz nem szükséges az előzmény és a megsemmisíteni kért szabadalom igénypontjának szó szerinti megegyezése. A törvény szövege szerint az újdonság - vagy az újdonság hiányának - megállapításánál döntő szerepe van a szakértőnek, a szakembernek. Ez az absztrakt szakértő igen nehezen meghúzható ismeretkörrel rendelkező, feltételezett személy, akinek meghatározására számos tanulmányban tettek kísérletet, de akit egzakt módon - szerintem - soha nem lehet „szintetizálni”. Ennek ellenére szinte mindig hivatkoznak a szakemberek erre a szakértőre akkor, ha az újdonságot ki kell mutatni, vagy éppen tagadni kell. A szakértői fogalomkörrel összefüggésben a „feltalálói tevékenység” is szóba szokott kerülni. Mindjárt le kell szögezni, hogy a „feltalálói tevékenység” sem teszi egzakttá az újdonságnak a Régi Szt. szellemében való megítélését. Figyelemre méltó és sokszor citált a Régi Szt. 2.§-ához fűzött miniszteri indokolás. Ennek lényege, hogy a nyilvánosságra jutáshoz akkor fűződik újdonságrontó hatás, ha az ismertetés tartalmilag legalább olyan mértékű volt, hogy annak alapján szakember a megoldást megvalósíthatta. Ezért nemcsak a szó szerint egyező ismertetés nyilvánosságra jutása rontja le a találmány újdonságát, hanem az olyan mértékű nyilvánosságra jutás is, amely szakember számára elegendő útmutatást adott a megoldás megvalósításához, amelytől már feltalálói tevékenység nélkül is el lehetett jutni a bejelentett megoldáshoz - ami a témánk szerint egy megsemmisíteni kért szabadalom tárgya. (Ismét szeretném megjegyezni, hogy a Régi Szt-ben és annak miniszteri indokolásában sem fordult elő a „szakember”, és a „feltalálói tevékenység” meghatározása.) Az Új Szt. szűkebb értelmezést ad a szabadalomjogi újdonságnak, mint a Régi Szt. Az újdonság kérdésében való döntéshez az Új Szt. értelmében mereven a szó szerinti egyezést kell keresni, és a feltalálói tevékenység, a szakértői ismeret vagy más fogalom befolyása kizárt e döntésnél. (A feltalálói tevékenység az Új Szt. 4.§-ában szerepel.) Erre tekintettel megállapítható, hogy ha ma egy szabadalommegsemmisítési eljárásban az Új Szt. szellemében döntenek az újdonság kérdésében, akkor súlyosan sérülnek a jogkeresők érdekei. III. A Régi Szt. támasztotta szabadalmazhatósági követelmények között talán a legtöbbet vitatott, de csaknem minden konkrét esetben hivatkozott követelmény a haladójelleg követelménye. A Régi Szt. a szükségletek kielégítéséhez, a találmány révén elérhető hatásokhoz kapcsolja a haladás fogalmát. Nyilvánvaló, hogy a haladó jelleg megléte vagy hiánya fölötti vizsgálat óhatatlanul a feltalálói tevékenység kérdéskörét is érinti. A haladó jelleg szabadalommegsemmisítési eljárásokban való vizsgálatának mellőzését ösztönzi az a körülmény, hogy több évvel a találmány bejelentése és vizsgálata után nehéz a korábbi technikai helyzetbe beleilleszkedni és a találmány előremutató mivoltát érzékelni, értékelni. Ennek ellenére vizsgálni kell e kérdést és dönteni kell a tekintetben, hogy haladó jellegű volt-e a megsemmisíteni kért szabadalom tárgya. A haladó jelleg vizsgálatánál talán nem érdektelen néhány olyan szempontot felemlíteni, amelyek a korábbi évtizedekben e kérdéskörben felmerültek, bár nem feltétlenül szabadalommegsemmisítési eljárásban. Itt jegyzem meg, hogy az Új Szt. a haladás fogalmát nem ismeri, ezért abban nem is fordul elő a haladójelleg vizsgálata. A Régi Szt. 3.§-a a haladójelleg meghatározására azt tartalmazza, hogy „A technika adott állásához képest haladást jelent a megoldás, ha annak révén addig ki nem elégített szükséglet elégíthető ki, vagy valamely szükséglet az eddiginél előnyösebben elégíthető ki.” E törvényi szövegből egyértelműen kitűnik, hogy a haladást valamihez képest kell megállapítani. Ez a „valami” a „technika adott állása”. Szabadalommegsemmisítési eljárásról lévén szó, ezért nyilvánvaló, hogy a technika adott állását a kérelmező által érvényesített és feltárt előzmény határozza meg. Ehhez az előzményi megoldáshoz képest kell megállapítani első lépésben a szabadalom tárgyának az eltérését, vagyis azt a különbséget, aminek a haladó jelleget megalapozó voltát vizsgálni szükséges a második lépésben. Korábban már előfordult a „különbség” az „eltérés” minősítő vizsgálata mégpedig az újdonság vagy az újdonsághiány megállapításánál. Ott - vagyis az újdonság vizsgálatánál - azt kellett megnézni, hogy az eltérés létrehozása szakembertől feltalálói tevékenységet kívánt-e vagy sem. Tehát az „eltérés” újdonság! vonatkozásában a feltalálói tevékenység léte vagy hiánya a döntő. A haladó jelleg tekintetében viszont azt kell vizsgálni, hogy az „eltérés” a szükségletek kielégítése szempontjá
