Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)

1996 / 1. szám - Dr. Vida Sándor: Eredetmegjelölések és földrajzi árujelzők oltalma az EK-ban

Eredetmegjelölések és földrajzi árujelzők oltalma az EK-ban

25

szerű használatának, valamint a minőségi feltételek, sajátosságok (7-11. cikk) ellenőrzésével kapcsolatos feladatok meghatározásánál; ezeket saját területén minden tagállam maga látja el.

Megkockáztatok egy másik, ennél jóval általánosabb megállapítást is, amit ez a két rendelet ugyancsak megfelelően példáz: a szabályozás célja korántsem a jogegységesítés, hanem csupán a jogharmonizáció, mint ahogy az EK célja (a legtöbb területen) sem az egységes jog kialakítása, hanem a nemzeti jogok bizonyos elemeinek megőrzése mellett a tagállamok nemzeti szabályozásának egymáshoz hasonlóvá tétele, a túlságosan nagy eltérések kiküszöbölése.10 Adott esetben igencsak nagy nézetkülönbség áll fenn (még ma is) a francia és német jogászok között, aminek egyik legjobb illusztrációja, hogy Németország a mai napig sem csatlakozott az eredetmegjelölések nemzetközi oltalmáról és lajstromozásáról szóló Lisszaboni Megállapodáshoz. Ezért az EK jogharmonizáló tevékenységének ezen a területen különösen nagy a gyakorlati jelentősége.

II.

FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐK ÉS EREDETMEGJELÖLÉSEK MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEKEN ÉS ÉLELMISZEREKEN

1. a) Az élelmiszereken vagy azok csomagolására használt eszközökön (tartályokon) használt földrajzi megjelölések kérdése mind az Európai Bíróságot, mind a legtöbb ország jogi irodalmát élénken foglalkoztatta, még a magyar nyelvű irodalomban is előfordul a Cassis de Dijon ítélet1' említése. Ennek az ügynek a tényállása az volt, hogy a franciaországi Dijonban előállított ribizkelikőr (cassis) alkoholtartalma megfelelt a francia előírásoknak, de a németországiaknak nem (azoknál alacsonyabb volt), amiért is annak németországi forgalomba hozatalát nem engedélyezték. Az ügyben eljáró német bíróság megkeresése alapján az Európai Bíróság a Római Szerződés 30. cikke alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a német élelmiszerjog által előírt magasabb követelmények olyan külföldi árukra nem alkalmazhatók, amelyek a származási ország élelmiszerjogi előírásainak megfelelnek. Az ilyen importkorlátozáshoz nem fűződik ugyanis olyan nyomós érdek, amely a főszabály: az áruk szabad mozgása ellenében érvényesülne.

b) Az Európa Bíróságnak a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos másik fontos ítélete közvetve a borokkal kapcsolatos ugyan, tárgya azonban valójában a borospalack, ezért arról itt emlékezem meg, és nem a borok megjelölésére vonatkozó előírásoknál. Ez az ítélet nálunk kevéssé ismert.

Az eljárás tárgya a Boksbeutel-üveg - különös alakú, kecskebak herezacskójára emlékeztető formájú12 üveg volt -, amely nevét is innét kapta. Ezt a sajátos alakú, kerek hasú üveget a Rajna németországi felső szakasza mellett fekvő négy községben (Mittel-Baden) használják, s a több évszázados használat következtében az üveg formája közvetetten utal a földrajzi származásra (mittelbare geographische Herkunftsangabe). Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Dél-Tirolban több mint száz éve ugyancsak szokásos az ilyen borosüveg (Boksbeutel) használata, csupán az az eltérés, hogy az olasz üveg némileg hasasabb és nyaka valamivel rövidebb. Az 1971. július 15-i német borrendelet13 17. §-a szerint ilyen üvegben (Bocksbeutelflasche) csak a jogszabályban meghatározott területen előállított minőségi bor hozható forgalomba.

Egy német borkereskedő ellen, aki Dél-Tirolból ilyen üvegben importált és hozott forgalomba vörösbort, vádat emeltek. Az eljáró német bíróság megkeresése alapján az Európai Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel a lényegében azonos üvegek forgalmazása Olaszországban megengedett, s az EK-nak az üvegcímkékre vonatkozó rendelkezései kellőképpen védik a fogyasztókat a megtévesztéssel szemben, még akkor is, ha az üvegformák azonosak, EK-jog szerint jogsértés nem történt.14

2. Egészen másfajta utat követ az égetett szeszes italok megjelöléséről és kiszereléséről szóló 1576/89 sz. EK- rendelet15, amely a hamis földrajzi megjelölések (megtévesztő, összetéveszthető) általános tilalma helyett listarendszeren alapuló, nevesített oltalmat vezetett be. A rendelet melléklete 15 csoportba sorolja a földrajzi származásra utaló, árujelzővel ellátott égetett szeszes italokat, így

1. csoport: Rum, pl. Rhum de la Martinique; 2. csoport: Whisky, pl. Scotch Whisky; ... 7. csoport: Gyümölcspálinkák, pl. Shwarzwälder Kirschwasser; 12. csoport: Köménymagos szesz, pl. Dansk Akvavit/Dansk Aquavit stb. Ajegyzékben szereplő mintegy 200 megjelölést csak olyan szeszes italra szabad használni, amelyet a szóban forgó területen (Martinique, Skócia, Fekete Erdő, Dánia stb.) állítottak elő. A jegyzékben nem szereplő, egyéb földrajzi származásra utaló jelzésű, égetett szeszes ital vonatkozásában a megtévesztés tilalmának általános szabályai az irányadóak (5. cikk, 2. bek.).

Földrajzi származásra utaló égetett szeszes italok árujelzőinek védjegyekkel való esetleges ütközéséről a rendelet nem szól. Ilyen esetben kézenfekvő a következtetés, hogy az ütközés kérdésében való döntés az adott ország szabályai szerint történik (lexfori).

3. Különösen német szerzők mindkét ítéletet erőteljesen bírálták16, s nem kevésbé a mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre használt földrajzi árujelzőkről és eredetmegjelölésekről szóló 2081/92 sz. EK-rendeletet,17 amelyet ugyancsak mint a gazdasági életbe beavatkozó etatista francia állammodellnek az európai jogba való átvitelét értékelik, nem pedig a nyitott piacgazdaság koncepcióját kifejezőnek, és már most kutatják annak lehetőségét, hogy miként lehetne a rendeletet az Európai Bíróság közbejöttével korrigálni.18

Bár a rendeletet (Közösségi Rendelet) a hazai irodalomban már ismertették,19 nemcsak a kép teljessé tétele érdekében, de néhány, eddig nem tárgyalt kérdés miatt is, arról ehelyütt is röviden megemlékezem.