Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 1. szám - Dr. Vida Sándor: Eredetmegjelölések és földrajzi árujelzők oltalma az EK-ban
Ipaijogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 101. évfolyam I 1996. február DR. VIDA SÁNDOR* Eredetmegjelölések és földrajzi árujelzők oltalma az EK-ban** Olyan országok számára-, mint amilyen Magyarország is amelyeknek gazdaságában a mezőgazdaság és élelmiszeripar különös súlyt képvisel, a földrajzi megjelöléseknek mindig is nagy jelentősége volt: a csabai és a gyulai kolbász, a kalocsai és a szegedi paprika, makói hagyma példa arra, hogy bizonyos földrajzi megjelölések menynyire átmentek a köztudatba, nem is beszélve a magyar szalámiról, amelyről például Németországban fogyasztói véleménykutatás mutatta ki ennek az országimágót megtestesítő földrajzi megjelölésnek gazdasági jelentőségét.1 Még ennél is nagyobb gazdasági jelentősége van a földrajzi megjelölések használatának a boroknál: nem véletlen, hogy Franciaország, Spanyolország és Olaszország mellett Magyarország az elsők között csatlakozott az eredetmegjelölések oltalmáról és nemzetközi lajstromozásáról szóló Lisszaboni megállapodáshoz.2 Hiszen a Tokaji aszú vagy az Egri bikavér számos országban kelt kedvező asszociációkat. Az oltalmi formák nyelvére térve át: ha Hegyeshalomnál átlépünk az Európai Közösség területére, akkor azon belül két, egymással élesen szembenálló felfogással találkozunk. A bortermelő országok, élükön Franciaországgal az eredetmegjelölések oltalma mellett törnek lándzsát. Amint azt az egyik szerző mondja: az eredetmegjelöiés a termék bizonyos eredetiségét (originalité du produit) biztosítja a fogyasztó számára, amely tulajdonság természeti és emberi tényezőkre vezethető vissza.3 Azok az országok, amelyekben a bortermelés alárendelt jelentőségű, élükön a Német Szövetségi Köztársasággal, alacsonyabb kategóriát képező földrajzi árujelzők mellett szállnak síkra. Az egyik német szerző némi malíciával jegyzi meg például, hogy ha a tesztalanyok behunyt szemmel tartanának kóstolópróbát, vajon közülük hányán tud* Danubia Szabadalmi és Védjegy Iroda ** A Fritz Thyssen Stiftung támogatásával végzett kutatómunka keretében készült tanulmány. nák megállapítani, hogy egy bizonyos francia sajtfajtát, amely eredetmegjelölésként áll oltalom alatt, eredeti helyen vagy a szomszédos községben állították-e elő.4 I. FÖLDRAJZI MEGJELÖLÉSEK BOROKNÁL A bor és must megjelölésére és palackozására vonatkozó általános szabályokról szóló 2392/89 sz. EK-rendelet5 kodifikálta legutóbb a sokféle korábbi, hasonló tárgyú előírást. E jogszabály négy tárgykör szerint szabályozza a témánk szempontjából figyelembejövő kérdéseket: a) asztali borok, b) minőségi borok, c) olyan termékek, amelyek sem nem asztali, sem nem minőségi borok, d) az EK tagállamaiba máshonnan importált borok. A jogszabály persze számos egyéb rendelkezést is tartalmaz (bizonylatolás, palackozás stb.), az alábbiakban csak azokat az előírásokat ismertetem, amelyek közvetlenül vonatkoznak a földrajzi megjelölésekre. 1. Asztali borok esetében a földrajzi származás helyének megjelölése címkén csak abban az esetben kötelező, ha a bort nem abban a tagállamban állították elő, amelyben a szőlőt termelték. Ez esetben az üvegcímkének a következő szöveget is tartalmaznia kell: „...tói, ...-ban szüretelt szőlőből előállított bor” [2. cikk, 1. bek., d) pont ii)]. Minden más esetben a földrajzi származás („a tagállamnál kisebb földrajzi egység”) feltüntetése fakultatív (4. cikk). Ha azonban a termelő, illetve forgalmazó ezzel a lehetőséggel él, akkor persze a hivatalos okmányokban is fel kell tüntetni ennek a földrajzi származásnak a helyét [8. cikk, 2 bek., d) pont]. 2. Minőségi bornál azonban kötelező a borcímkén feltüntenti annak a borvidéknek a nevét, ahonnan a bor származik [11. cikk, 1. bek., a) pont], valamint - az egyéb,
