Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 1. szám - Tanulmányok. Ficsor Mihály Zoltán: Az új szabadalmi törvényről
Ficsor Mihály Zoltán is. hiszen az európai szabadalmak engedélyezéséről szóló Müncheni Egyezmény, és azzal összhangban a Luxemburgi Egyezmény, valamint a GATT Uruguay-i Fordulójában létrejött TRIPS Egyezmény is azonos oltalmi időt ír elő. Húsz évnél korábban szűnik meg a szabadalmi oltalom a törvény 38-39. §-ai értelmében lemondás, megsemmisítés vagy a fenntartási díj fizetésének elmulasztása következtében. A végleges szabadalmi oltalom húsz évnyi időtartama minden esetben a bejelentés napjától számít, tehát az elsőbbség kedvezményével szerzett szabadalom is - a Párizsi Uniós Egyezmény vonatkozó rendelkezésének megfelelően - ugyanolyan időtartamra hatályos, mintha azt az elsőbbség kedvezménye nélkül jelentették volna be vagy adták volna meg (22. §). Az oltalom fenntartását illetően az új törvény tartalmi változást nem eredményez; csupán egyes - alapvető fontosságú - szabályokat a korábbi rendeleti szintről törvényi szintre emel. A törvényjavaslat a szabadalmak fenntartására előírt díj megfizetésére hat havi türelmi időt ad, a Párizsi Uniós Egyezmény 5bls cikkének (1) bekezdésével összhangban (23. §). Az oltalom terjedelmének meghatározásában az új törvény egyrészt az eddigi szabályozást veszi át, másrészt a Müncheni Egyezmény 69. cikkéhez kapcsolódó jegyzőkönyvben foglalt értelmezési szabályokat érvényesíti. A szabadalmi oltalom terjedelmét az igénypontok - vagyis a találmányról adott, a szabadalmi leírás végén megszerkesztett rövid szöveges jellemzések - határozzák meg. Az igénypontokat a leírás és a rajzok alapján kell értelmezni. A szabadalmi oltalom az olyan termékre vagy eljárásra terjed ki, amelyben az igénypont összes jellemzője megvalósul. Az igénypontok értelmezésére vonatkozó, a Müncheni Egyezmény jegyzőkönyvével harmonizáló szabály szerint az igénypontok tartalmát nem lehet szó szerinti értelmükre korlátozni; az igénypontoknak azonban olyan jelentőséget sem lehet tulajdonítani, mintha azok csupán iránymutatást adnának szakember számára az oltalmazni kívánt találmány megállapításához. Ezzel a törvény az oltalom körét meghatározó igénypontoknak a túl szűk és túl tág értelmezését egyaránt kizárja. Ez az oltalom olyan megerősítését jelenti, amely nélkülözhetővé teszi az ún. ekvivalenciaelvnek a törvényben való megfogalmazását (24. §). A jogutódlásra és a közös szabadalomra vonatkozó rendelkezéseket a törvény az eddigi szabályozással összhangban állapítja meg. Meg kell jegyezni, hogy a szabadalom átruházásának, illetve átszállásának lehetővé tételét a GATT Uruguay-i Fordulójában létrejött TRIPS Egyezmény is megköveteli a nemzeti jogalkotástól (25-26. §). c) A szabadalmi licenciaszerződés Akárcsak a régi, az új törvény sem csak a szabadalmi oltalom „statikus” oldaláról szól, hanem rendelkezik a szabadalmi jog „dinamikus” vonatkozásairól. Ez utóbbiak közül jelentőségénél fogva kiemelkedik a hasznosítási szerződés, vagyis a szabadalmi licenciaszerződés. Az új törvény - miként a régi is - csak a hasznosítási szerződés legfontosabb szabályait állapítja meg. Általános jelenség a külföldi jogrendszerekben is az elsődlegesen a licenciaszerződésekre vonatkozó tételes jogi szabályozás szűkszavúsága. Ennek fő oka, hogy a licenciaszerződések rendkívül változatos viszonyokhoz igazodnak, a legkülönbözőbb formákat ölthetik, egyedileg változó tartalmúak lehetnek. A hasznosítási szerződés alapján a szabadalmas fő kötelezettsége, hogy hasznosítási engedélyt adjon, a licenciavevő pedig ennek fejében díjat köteles fizetni. A hasznosító által nyújtott ellenszolgáltatás természetesen nemcsak pénzbeli lehet, hanem más formákat is ölthet (így pl. a licencia alapján gyártott termékek egy részének átadásával természetbeni ellenszolgáltatásként is megjelenhet; továbbá nem kizárt az ún. keresztlicencia sem, amikor a hasznosítási engedély fejében a licenciavevő saját szabadalmának hasznosítására ad engedélyt a másik félnek). Meg kell jegyezni továbbá, hogy bár rendszerint a szabadalmas a licenciaadó, nem kizárt az sem, hogy a licenciavevőadjon hasznosítási engedélyt (ún. allicenciát), ha erre a szerződésben kifejezett felhatalmazást kapott. A törvény - eltérően az eddigi szabályozástól - hangsúlyosan utal a licenciaszerződések és a versenyjog viszonyára: a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény rendelkezéseivel, valamint az Európai Bíróságnak a Római Szerződés 85. és 86. cikkeivel kapcsolatos joggyakorlatával és az Európai Bizottság vonatkozó rendeletéivel összhangban kimondja a kartelltilalomba ütköző licenciaszerződési kikötések semmisségét, továbbá egyértelművé teszi, hogy a szabadalmas elzárkózása a hasznosítási szerződés megkötésétől önmagában nem minősül gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek (27. §). A törvény a szabadalmas mellékkötelezettségei között sorolja fel a licenciáért viselt jogszavatosságot, a találmánnyal kapcsolatos kellékszavatosságot, valamint - a know-how átadására ki nem terjedő - tájékoztatási kötelezettséget. A szabadalom fenntartásáról is a szabadalmasnak kell gondoskodnia. A joggyakorlatban kialakult értelmezés emelkedett törvényi szintre a szabadalmasnak a találmány műszaki megvalósíthatóságáért fennálló kellékszavatosságára irányadó szabályok megalkotásával. Hangsúlyozni kell, hogy a szabadalmas csak a találmány műszaki megvalósíthatóságáért szavatol, a licencia vevőnél folyó hasznosítás gazdaságosságáért, nyereségességéért azonban nem. Újdonság, hogy az új törvény - szemben a korábbi szabályozással - egyértelművé teszi: a kizárólagos hasznosítási engedélynek két fajtája, fokozata képzelhető el. Egyrészt az ún. egyedüli licencia, amelynek alapján a szabadalmas arra vállal kötelezettséget, hogy a licenciavevőn kívül másnak nem ad hasznosítási engedélyt, viszont
