Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 2. szám - Tanulmányok. Ficsor Mihály. Iparjogvédelem az Európai Közösség egységes piacán: Az európai bíróság gyakorlatának összefoglalása
X Ficsor Mihály kedelmi tulajdonjog e jogszabállyal összhangban mindaddig gyakorolható, ameddig az nem válik az önkényes megkülönböztetés eszközévé vagy a tagállamok közötti kereskedelem ieplezett korlátozásává. HANGSÚLYVÁLTOZÁSOK MEGERŐSÍTÉSI:: CICKA AND MAXICAR V. RENAULT A Renault-ügyben4' karosszériaelemek független előállítói és forgalmazói vonták kétségbe egy autógyártónak az olasz jog szerint a karosszériaelemekre szerzett ipari mintaoltalmát. Azt állították, hogy az autó gyártójának innovatív erőfeszítéseit már ellentételezte az a kizárólagos jog, amelyet a teljes karosszéria formájára nézve élvezett, s ezért az egyes elemeken fennálló kiegészítő jogok nem igazolhatók: következésképpen az olasz jogszabály, amely elismerte a részelemek oltalmazhatóságát, beleütközik az áruk szabad mozgásának elvébe, hiszen lehetetlenné teszi a karosszériaelemek független, önálló előállítását. exportját és importját. Az Európai Bíróság - citálva a Keurkoop v. Nancy Kean Gifts-ítéletet - leszögezte: a nemzeti jogra tartozik annak meghatározása, mely termékek oltalmazhatok, még akkor is. ha azok valamely nagyobb - már oltalom alatt álló - egésznek a részét képezik. Az oltalom jogosultjának meg kell adni a lehetőséget az engedélye nélkül előállított termékek importjának és exportjának megakadályozására. A Bíróság emellett úgy találta, hogy az olasz jogszabály nem adott módot sem önkényes diszkriminációra, sem a kereskedelem leplezett korlátozására, mivel az ipari mintaoltalmat a belföldi „független” gyártók számára éppúgy hozzáférhetővé tette, mint az importálók számára, s mivel nem részesítette előnyben a belföldi termelést a többi tagállamból származó termékekhez képest. Az ítélet - a nemzeti jogszabály megítélésétől való tartózkodásban és a 36. cikk második mondatának fokozott figyelembevételében - a Keurkoop v. Nancy Kean Gifts-ügyben vett irányvonal egyenes folytatásának tűnik. VÉDJEGYJOG A KEZDETEK: CENTRAFARM V. WINTHROP A Centrafarm v. Winthrop-ügyet46 a Centrafarm v. Sterling Drug-üggyel együtt bírálta el az Európai Bíróság; a két eset tényállása lényegében azonos volt, csak a Centrafarm v. Winthrop-ügy nem szabadalomra, hanem védjegyre vonatkozott. A szabadalmazott gyógyszer „Negram”-védjegyének tulajdonosa az Egyesült Királyságban a Sterling-Winthrop Group Ltd., Hollandiában pedig ez utóbbi leányvállalata, a Winthrop BV volt. A Centrafarm az Egyesült Királyságban jogszerűen, a Winthrop által forgalomba hozott, a „Negram”-védj eggyel ellátott árukat felvásárolta, és Hollandiában forgalmazta. A Winthrop hollandiai védjegyoltalma alapján fellépett ellene, hogy megakadályozza az importot és a forgalomba hozatalt. Az Európai Bíróság - úgyanúgy, mint a Centrafarm v. Sterling Drug-esetben - felidézte a jogok létezése és gyakorlása közötti különbségtételt, majd a 30. és a 36. cikkre vonatkozóan utalt arra, hogy az előbbi az utóbbival a főszabály és a kivétel viszonyában áll, s ezért a 36. cikk alapján csak annyiban engedhető eltérés az importkorlátozás 30. cikk szerinti tilalma alól, amennyiben az ilyen eltérést az ipari és kereskedelmi tulajdon sajátos tárgyát képező jogok védelme indokolja, igazolja. A Bíróság ezt követően a védjegyoltalom sajátos tárgyának - legalábbis részleges - meghatározására vállalkozott: „ami a védjegyeket illeti, a kereskedelmi tulajdon sajátos tárgya - többek között -. hogy kizárólagos jogot biztosítson a védjegytulajdonosnak a védjegy használatára a termék első ízben történő forgalomba hozatalakor, s hogy ezáltal megvédje őt a versenytársaktól, akik a védjegyet nem helyénvaló módon hordozó áruk eladásával ki kívánnák használni a védjegy rangját és jó hírnévéi". Meg kell jegyezni, hogy ebben az esetben az Európai Bíróság még nem utalt a védjegyoltalomnak a fogyasztók szempontjából fontos funkcióira, továbbá, hogy - szemben a Centrafarm v. Sterling Drug-ügyben ipari tulajdonnak nevezett szabadalommal - a védjegyoltalmat a kereskedelmi tulajdonhoz sorolta. A védjegyhasználathoz való kizárólagos jognak az áru első ízben történő forgalomba hozatalára szorításából ezúttal is az oltalom közösségi szintű kimerülésének kimondása következett. Az ítélet szerint az áruk szabad mozgását akadályozhatja, ha a nemzeti védjegyjogszabály értelmében a védjegytulajdonos kizárólagos joga nem merül ki a védjeggyel ellátott termékeknek más tagállamban történő forgalomba hozatalával, és ezáltal a védjegytulajdonos felléphet az ilyen termékek importja ellen. Az áruk szabad mozgása előtt álló ilyen akadály nem igazolható, ha a terméket maga a védjegytulajdonos vagy az ő hozzájárulásával más hozta jogszerűen forgalomba abban a tagállamban, amelyből azt olyan módon importálják, hogy védjegybitorlás vagy egyéb visszaélés más okból nem kerülhet szóba. Az Európai Bíróság szerint: „ha a védjegytulajdonos megtilthatná az oltalom alá eső olyan termékeknek az importját, amelyeket ő vagy a hozzájárulásával más hozott forgalomba egy másik tagállamban, akkor módot adnánk számára arra, hogy elválassza egymástól a nemzeti piacokat, és ezáltal a tagállamok közötti kereskedelemben korlátozást alkalmazzon anélkül, hogy e korlátozásra szüksége lenne a védjegyoltalomból folyó kizárólagos jogai lényegének élvezetéhez”. Az Európai Bíróság tehát a védjegyek esetében is az ún. párhuzamos import körében érvényesülő közösségi jogkimerülés alátámasztására, levezetésére használta az ipari és kereskedelmi tulajdon „sajátos tárgyának”, a kizárólagos jogok „lényegének” fogalmát. A jogkimerülés szempontjából releváns területnek a Közösségen belül élvezett oltalom területével történő ilyetén azonosítása nem volt akkora „megrázkódtatás”, mint a szabadalmak esetében, hiszen mind az egyes tagállamok nemzeti jogá-
