Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 3. szám - Ficsor Mihály: Az iparjogvédelmi jogharmonizáció módszertanáról
Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 99. évfolyam III. 1994. június FICSOR MIHÁLY Az iparjogvédelmi jogharmonizáció módszertanáról BILATERÁLIS KEZDET, BILATERÁLIS VÉG? A nemzetközi iparjogvédelmi együttműködés bilaterális megái lapodásokkal vette kezdetét (1). Az egyetemes nemzetközi szerzó'dések a kétoldalú alapokon elindult jogfejlődés eredményeit integrálták a nemzeti elbánás elvének kimondásával és az uniós elsőbbség biztosításával (2). A jogegységesítést is megvalósító, továbbá nemzetközi regisztrációs rendszereket is intézményesítő univerzális jogfejlődés (3) a legutóbbi időkig kevés teret engedett a kétoldalú nemzetközi szerződések számára. Új tendencia, hogy a nagyobb gazdasági súllyal rendelkező országok, illetőleg országcsoportok bilaterális kapcsolatrendszerükben, azon belül pedig elsősorban a kereskedelmi megállapodásokkal összefüggésben érik el azt, amit az elsődlegesen iparjogvédelmi tárgyú, egyetemes szerződések révén nem tudnak biztosítani. Ezért - feltehetően csak átmeneti időre — a kétoldalú szerződések útján történő jogegységesítés és jogfejlesztés előtérbe kerül: a kétoldalú kötelezettségvállalások hálózatából azonban - hasonlóan a múlt század végi fejleményekhez - ismét kibontakozhat az univerzális jogegységesítés, mégpedig a jelenleginél magasabb szinten, illetőleg a nemzeti jogalkotást erőteljesebben befolyásoló módon. A magyar iparjogvédelem fejlődését is minden eddiginél nagyobb mértékben határozzák meg bilaterális megállapodások. A közelmúltban létrejött következő kétoldalú nemzetközi szerződéseink tartalmaznak iparjogvédelmünkre is kiható rendelkezéseket: a) a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás (a továbbiakban: Európai Megállapodás) (4); b) a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között létrejött megállapodás a szellemi tulajdonról (a továbbiakban: USA-megállapodás) (5); c) a Magyar Köztársaság és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagállamai között, Genfben, 1993. március 29-én aláírt szabadkereskedelmi megállapodás (a továbbiakban: EFTA-megállapodás) (6). E megállapodások közös eleme, hogy Magyarországot iparjogvédelmi jogszabályainak az irányadó jogrendszerhez, illetvejogrendszerekhez való közelítésére kötelezik (7). KÖZVETETT ÉS KÖZVETLEN JOGHARMONIZÁCIÓ A megállapodások eltérő módszert alkalmaznak a jogharmonizációs célok megvalósítására: az Európai Megállapodás és az EFTA-megállapodás általában írják elő a jogharmonizációt, meghatározva az elérendő védelmi színvonalat, illetőleg hivatkozva az irányadó és figyelembe veendő jogforrásokra (joggyakorlatra); ezzel szemben az USA- megállapodás közvetlenül határozza meg azokat a követelményeket, amelyeket a két ország jogalkotásának ki kell elégítenie. Az Európai Megállapodás és az EFTA-megállapodás a saját szabályain kívülre utal, az azokon kívüli normákhoz való igazodást írja elő, az USA-megállapodás viszont - egyes egyetemes nemzetközi egyezményekre hivatkozás mellett maga - állapítja meg az irányadó érdemi iparjogvédelmi rendelkezéseket. Az előbbi megállapodások tehát pusztán a jogharmonizácós kötelezettséget alapozzák meg, az utóbbi ellenben konkrét kérdésekben közvetlenül megvalósítja a jogszabályok közelítését. Ez látszólag abból adódik, hogy az Európai Megállapodás és az EFTA-megállapodás átfogó, korántsem csupán - sőt, nem is elsősorban - az iparjogvédelmet szabályozó szerződések, míg az USA-megállapodás egyedüli tárgya a szellemi tulajdon védelme. Valójában azonban az USA- megállapodás is eredetileg egy átfogó, a magyar-amerikai üzleti kapcsolatok fejlődésének elősegítésére és a beruházások kölcsönös védelmére irányuló kereskedelmi szerző
