Iparjogvédelmi Szemle, 1993 (98. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 6. szám - Dr. Bokor Tamás: A szoftverek és a szoftvertartalmú találmányok szabadalmazhatóságának néhány kérdéséhez
A szoftverek és szoftvertartalmú találmányok 15 kinthetetlen mennyiségű szolgáltatásait ismerve ez utóbbi tényező nagyon sokat jelenthet az átlagos felhasználónak. Ugyanakkor ez a „plagizálás” bizonyos fokig a felhasználói felületet megteremtő Microsoft cégnek is az érdekében áll, mert a felület elterjedésével saját programjának ismertsége - és mellőzhetetlensége! - is növekszik. Mint az előbbi esetben, ismét azt látjuk tehát, hogy programoknál nem az eredetiség, hanem a szabványosítás a kívánatos. b) Másolás Ebben a kérdéskörben is több probléma merül fel. Először is: milyen másolást tilt a szerzői jog? A szerzői jognak régi eleme a szabad felhasználás intézménye. Ezen a ponton is felül kell vizsgálni olyan szabályokat, mint pl. a magáncélra történő, nem jövedelemszerzést célzó másolat. Mai álláspont szerint ez szoftvereknél nem engedhető meg, szemben a többi alkotás ilyen célú engedélyezett másolásával. Nem könnyű kérdés annak eldöntése sem, hogy mi számít másolásnak. Bár vannak irányadó elvek sok kérdésről, például a saját tulajdonú példány biztonsági célból történő lemásolásának tűréséről, nagyon sok kérdés marad nyitott. Sokat taglalt kérdés (11) például, hogy másolás-e a gép operatív memóriájába futtatás céljából való betöltés? Vélelmeznünk kell, hogy másolás ez is, annak ellenére, hogy kézzelfogható fizikai másolat nem keletkezik. Könnyen látható, hogy az ilyen másolás tényét utólag gyakorlatilag lehetetlen bizonyítani. Ettől független kérdés, hogy amilyen könnyű egy programról szokásos másolatpéldányt készíteni, ugyanolyan könnyű azt nyomtalanul eltüntetni is. (Ez alól kivételt képeznek a nemrég elterjedt ún. WORM (egyszer írható) optikai lemezek.) Vagyis a másolat létrejöttének utólagos bizonyíthatóságát tekintve nincs nagy különbség a két másolatfajta között. Azt is látni kell, hogy a hatályos szerzői jogi törvények eddig elsősorban a nagy darabszámú, üzleti célból történő másolatkészítés ellen születtek. Nagyon sok olyan kivételt engedélyeznek, ami lehetővé teszi néhány példány szankcionálatlan másolását. Ez a szoftverek jellegzetességei miatt rengeteg gyakorlati és jogi kibúvót biztosít a szoftverek másolásához. Összességében megállapítható, hogy a szerzői jogi oltalmat csak úgy lehet kiterjeszteni a szoftverekre is, ha éppen a szerzői jog saját alapelveit adjuk fel (lásd pl. az eredetiségről mondottakat). Nem szükséges hosszan bizonygatni, hogy ez az eljárás nem szolgálja a jogbiztonságot. 3. A SZABADALMAZHATÓ SZOFTVERELEMEK Folytatva az eddigi gondolatmenetet, fogadjuk el azt a lehetőséget, hogy a szerzői jog alternatívájaként szabadalmaztatható legyen az új és ötletes (nem kézenfekvő, ill. feltalálói lépésen alapuló) szoftver is. Ekkor azonban szükséges meghatároznunk, hogy hol helyezkedik el a szoftverben az újdonság és az ötlet. A szoftverről meg kell próbálni lecsupaszítani minden olyan elemet, amelynek e két tulajdonságban nincs szerepe. Másképpen megfogalmazva meg kell ragadni - ha lehet - azt a szoftverelemet vagy elemeket, amelyek az újdonságot és az ötletességet hordozzák, hiszen egy szabadalmi leírásban is pozitívan lehet csak leírni a találmány tárgyát. Nem más ez a lecsupaszítás tehát, mint a szoftverben foglalt találmányi megoldás általános leírása. Szoftvereknél azonban ez nem olyan egyszerű, mint valódi berendezéseknél vagy eljárásoknál. Ha analógiát kell keresnünk, a programban foglalt megoldás legtöbb esetben inkább eljárásként vehető figyelembe. Tekintve, hogy ma még minden gyakorlatilag használatos processzor sorosan dolgozik, a program futását mindenkor pontosan leírhatjuk a program által végrehajtott utasítások megadásával. Nyilvánvaló, hogy csak a program által végrehajtott utasításokat tekintve, a program futását bármikor tekinthetjük egymást követő műveletekből álló eljárásnak. Könnyen belátható azonban az is, hogy nem biztos, sőt nem valószínű, hogy ilyen módon a program lényegét fogjuk megragadni. Egyrészt az eljárás utasításokkal való jellemzése roppant hosszú lenne, másrészt teljesen célt tévesztene azokban az esetekben, amikor egy hosszabb utasítássorozat kifejezetten valamilyen berendezés vagy eszköz viselkedését írja le. Ha az összes utasítás rögzítése mint a program jellemzése nem használható, akkor vissza kell lépni egy szinttel, a program által végrehajtott folyamatábra szintjére. Úgy érezhetjük, hogy ez már közelebb van a lényeghez, már ami a szabadalmaztatandó ötletet illeti. Valóban, egyes esetekben már magában a folyamatábrában lehet elrejtve a találmányi gondolat. Azonban a gyakorlatban sokszor még ennél is tovább kell egyszerűsítenünk a program lényegét: egyszerűen arra, hogy mit csinál a program, mi a célzott hatás, mit hoz létre, mit számít ki. Ez az út azonban roppant rögös, mivel azonnal beleütközik a célkitűzéssel, működéssel jellemzett találmány gyakori tilalmába. Azonnal felmerül a kérdés: találmányként értékelhető-e az a felismerés, hogy egy probléma megoldását programmal meg lehet oldani, gyakran triviálisan? Különösen szabályozástechnikai feladatok megoldása válik kézenfekvővé, mivel a figyelt feltételek különböző változásaira adandó válasz beprogramozása rutinfeladatnak minősülhet, míg ugyanazt a szabályozást hagyományos elemekkel megvalósítani adott esetben szinte megoldhatatlannak tűnik. Ennek eredményeképpen a célkitűzéssel való jellemzést nem lehet elkerülni, hiszen a megoldás egyes lépései mind ismertek lesznek, és összekombinálásuk sem igényli - a célkitűzés ismeretében (!) - a feltalálói tevékenységet. A feltalálói tevékenységet maga a helyes célkitűzés igényli! A problémamegoldásnak ez a megközelítése egyébként nem áll távol a műszaki és természettudományoktól, ahol sok esetben a helyes kérdésfeltevés már a választ is magában hordozza.
