Iparjogvédelmi Szemle, 1993 (98. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 1. szám - Tanulmányok. Szőllősi Gusztáv: A technika állásának – mint az emberiség halmozódó ismeretei forrásának – kialakulása és néhány szabadalomjogi sajátossága
22 Szöllösi Gusztáv Ez a két elem természetesen két szakembert kíván. Az egyik szakember hivatott eldönteni, hogy a megoldás tartalmaz-e olyan mennyiségű többletismeretet saját ismereteihez — mint a szakterületen általánosan tevékenykedő, de annak minden technika állásához tartozó elemét ismerő szakember ismereteihez — viszonyítva, ami a meglévő tudásának a gyarapítására alkalmas. A másik szakember viszont a szakembereknek egy reprezentációs mintája, aki annak az eldöntésére hivatott, hogy a megoldás van-e olyan részletességgel ismertetve, hogy az ténylegesen alkalmas legyen a technika állásának gyarapítására. A mi gondolatkörünkhöz elsődlegesen az első szakembert kell jobban megismernünk, mert egyrészt ő az aki biztosan csak fiktív, soha nem létezett személy lehet, másrészt pedig ő van olyan helyzetben, hogy megállapíthatja azt a fejlesztési mértéket, melytől számítva egy megoldás bekerül a technika állását képező alkotások sorába. Hogyan lehetne kicsit részletesebben kifejteni ezen szakemberrel szemben támasztott követelményszintet? Mekkora ismerettel, milyen kombinációs készséggel kell rendelkezzék ahhoz, hogy a neki szánt funkciót valóban ellássa, azaz minden, a technika állását gyarapítani képes megoldásra legyen lehetőség oltalmat szerezni, hogy ezáltal az abban rejlő ismeretek a technika állását tovább gyarapítsák, ugyanakkor viszont ne keletkezzen olyan kizárólagos jog, mely a már ismert megoldások bárki által történő hasznosíthatóságát korlátozza. A kiindulási alap ebben a tekintetben a korábbi következtetéseimnek azon eredménye lehet, hogy a jogi oltalom általános egyenértékes. Azaz, ha egy megoldásra kapott kizárólagos jog szellemi értékét egy egységnek tekintjük, így természetesen ezzel szemben egy egységnyi értékű információ kell álljon. Vannak ettől eltérő nézetek is, melyek szerint a szakember színvonalát a vizsgálandó megoldás függvényében kell megállapítanunk, azaz egy nagybonyolultságú tervezést igénylő berendezés vizsgálatakor a technika állását a szakterületen járatos felsőfokú végzettségű szakember tudásszintje képezi, míg egy egyszerűbb szerkezeti változtatást célzó találmány esetén alacsonyabb tudásszintű szakembert kell alapul venni. Két oknál fogva sem osztom ezt a véleményt. Egyrészt, mivel a kapott jogi oltalom, mint fentebb kifejtettem, a megoldás bonyolultságától függetlenül képvisel egy, a megoldás hasznosításának privilégiumából származó anyagi jogi értéket. Ezen jog hasznossága a feltaláló számára, független megoldása bonyolultságától, ezért indokolatlan lenne annak függvényében támasztani igényeket a megoldás szintjével szemben. Másrészt a szabadalmas által nyilvánosságra hozott információ haszonélvezője az egész emberi közösség, szakmai képzettségtől függetlenül, annak társadalmi hasznossága és a megoldás műszaki bonyolultsága között összefüggés nem mutatható ki. Szakemberünk, amely mint már említettem csak fiktív személy lehet, több érdekes tulajdonsággal kell tehát rendelkezzen. Egyrészt képességei a lexikális tudás terén fantasztikusak, hiszen a világon bárhol, bármely nyelven, illetve bármilyen módon hozzáférhető, az adott szakterületéhez tartozó információt annak megjelenése pillanatában ismer. Birtokolja ezen túlmenően az összes szakmai ismeretet, mely abban segíti, hogy a megismert megoldásokat összeépítse. Más oldalról tekintve ugyanakkor korántsem ilyen zseniális, ugyanis a kombinációs készsége csak átlagos. Fontos azonban azt mindig szem előtt tartani, hogy nem a szabadalmaztathatóságra vonatkozó joggyakorlat következménye ez a skizofrén figura, hanem annak a szükségletnek következtében vált ilyenné, hogy csakis azok a megoldások nyerjenek oltalmat, melyek az emberiség meglévő ismereteinek bővítésére valóban alkalmasak. A technika állásának megközelítése a magyar szabadalmi törvényben és az Európai Szabadalmi Egyezményben A magyar szabadalmi törvény a meglévő ismeretektől való különbözőséget az újdonság fogalmi körén belül definiálja. A szabadalmi törvény l.§-a kimondja, hogy egy megoldás csak akkor részesíthető oltalomban, ha „új, haladást jelentő, műszaki jellegű és a gyakorlatban alkalmazható.”2 A 2. § szerint a megoldás akkor új, ”ha nem jutott olyan mértékben nyilvánosságra, hogy azt szakember megvalósíthatta.”2 A törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet 1. §-a szerint „a megoldást akkor kell nyilvánosságra jutottnak tekinteni, ha az bárki számára hozzáférhetővé vált (pl. nyomtatványi közzététel vagy nyilvános gyakorlatbavétel révén).”3 A miniszteri indokolás szerint: „A nyilvánosságra jutáshoz azonban csak akkor fűződik újdonságrontó hatás, ha az ismertetés tartalmilag legalább olyan mértékű volt, hogy annak alapján szakember a megoldást megvalósíthatta”. Ezért nemcsak a szó szerint egyező ismertetés nyilvánosságra jutása rontja a találmány újdonságát, hanem az olyan mértékű nyilvánosságraj utás is, „amely szakember számára elegendő útmutatást adott a megoldás megvalósításához, amelytől már feltalálói tevékenység nélkül is el lehetett jutni a bejelentett megoldáshoz”. Látható tehát, hogy a magyar szabadalmi törvény szerinti újdonság egy rendkívül tág fogalom. Azt a szabadalmazhatósági alapfeltételt, hogy a találmány a technika állását, a meglévő ismereteket bővítse, azáltal elégíti ki, hogy a technika állásához tartozónak 2 Az 1983. évi 5. számú törvényerejű rendelettel módosított 1969. évi II. törvény 3 4/1969.(XII.28.) OMFB-IM együttes rendelet
