Iparjogvédelmi Szemle, 1992 (97. évfolyam, 1-6. szám)

1992 / 1. szám - Dr. Paul Braendli: Az Európai Szabadalmi Rendszer

6

dr. Paul Braendli

a legmodernebb eszközökkel lássuk el munkájuk támogatása érdekében. Csak hármat szeretnék említeni a folyamatban lévő programok közül:

A BACON project lehetővé teszi a vizsgálók számára, hogy saját PC-ről közvetlenül hozzáférjenek a hivatal teljes kutatási gyűjteményéhez. BACON az angol „backfile conversion” (háttérállomány átalakítása) rövidítése, és annak a programnak a „beceneve” , amellyel a papírdokumentációt elektronikus adathordozóra visszük át facsimile formátumban.

Az ELFOS — vagy elektronikus file — project célja, hogy minimálisra csökkentse a papírakták hivatalon belüli mozgatását.

Végül az EPOQUE project egyszerű szabványos és felhasználóbarát kérdezőnyelvet biztosít valamennyi belső adatbázis és egyes, a hivatal számára hozzáférhető külső adatbázisok elérésére.

Ez év végére csaknem 3200 elektronikus munkaállomással fogunk rendelkezni. Ezek feladata elsősorban a vizsgálók munkájának még hatékonyabbá tétele, de komoly hasznát látják majd jogászaink és adminisztratív dolgozóink is.

Az EPO automatizálási programja több évet vesz igénybe, és költségei mintegy 500 millió márkát tesznek ki.

Egy másik út, amellyel reményeink szerint még hatékonyabbá és korszerűbbé tehetjük munkánkat, „a vizsgálat és kutatás összekapcsolása”. A BEST-nek nevezett projectet kezdetben kísérleti alapon vezetjük be. Említettem korábban, hogy az EPO megalakulásának évében csatlakozott hozzánk az IIB, amely a kutatási területen felhalmozódott szakértelmet biztosította számunkra. Tehát a kutatás és az érdemi vizsgálat közötti jelenlegi megosztottságnak történeti gyökerei vannak. Vitathatatlan előnyöket jelent ugyan a kutatás minőségét illetően, de határozottan munkaigényes megoldás. A BEST célja, hogy kimutassa a kutatás és vizsgálat összekapcsolásának hatásait. Különösen az érdekel bennünket, hogy a hatékonyság milyen mértékű növekedését várhatjuk reálisan a minőség jelenlegi színvonalának fenntartása mellett.

Korábban említettem, hogy az európai rendszer együtt létezik a nemzeti rendszerekkel, az Európai Szabadalmi Egyezmény életbe lépése egyáltalán nem csorbította a nemzeti szabadalmi jogok vagy a nemzeti szabadalmi hivatalok helyzetét. Ennek következtében mindig is sikeres munkamegosztás állt fenn: a széles körű, európai oltalmat megkívánó találmányokat az EPO-nál jelentik be, míg azokat, amelyek valószínűleg csak egy bizonyos országban találnak piacot, valamelyik nemzeti hivatalnál.

Az Európai Szabadalmi Egyezmény eredeti célja az volt, hogy olcsóbb úton biztosítsa a szabadalmi oltalmat, amennyiben azt egynél több európai országban kívánják megszerezni, és ezáltal csökkentse a nemzeti hivatalok, elsősorban az elővizsgálati rendszerű hivatalok munkaterheit. Ma a helyzet egyre inkább másképp fest: azok a bejelentők, akik nemcsak

egy országban kívánnak oltalmat szerezni, az esetek több mint 85%-ában a központi, európai utat választják, bár legtöbbször először nemzeti bejelentést nyújtanak be a származási országban.

Ha a statisztikát nézzük, a nemzeti bejelentések száma 1977 óta a három legjelentősebb szerződő államban többé-kevésbé a felére csökkent, míg a többi országban a visszaesés körülbelül 75%. Ezzel szemben a bejelentések teljes száma — vagyis a nemzeti úton benyújtott bejelentések és az európai és PCT-bejelentések megjelölései — minden elképzelést felülmúlóan megnövekedett. A „három nagy” esetében a növekedés 66-85% közötti, míg a kisebb országokban 300-1000%.

Már beszéltem az EPO-n belüli hatékonyság növelése érdekében tett erőfeszítéseinkről, amelyek révén igyekszünk megbirkózni a fentiekben vázolt, előre nem teljesen látható irányzattal. De a tagállamoknak is — elsősorban az elővizsgálati rendszerrel rendelkezőknek — fel kell tenniük maguknak a kérdést, vajon a nemzeti szabadalom, amelyet engedélyezés előtt igen tüzetes vizsgálatnak vetnek alá, még mindig ideális kiegészítője-e az európai szabadalomnak? A költség/hasznosság elemzői kétségkívül könnyen választ adnának erre a kérdésre — különösen akkor, ha az elővizsgálati rendszer kialakításának és fenntartásának magas költségeit nem egyenlíti ki a bejelentések ugyanolyan magas száma.

Franciaország az európai út ésszerű és érdekes alternatíváját kínálja már azzal, hogy választani lehet a kutatott, lajstromozott szabadalom és a nem kutatott, rövidebb oltalmi idejű „kis szabadalom” között. Svájc, és eléggé érdekes módon Hollandia is, úgy határozott: követik a francia példát, ami elővizsgálati rendszerük hosszú hagyományát tekintve igen figyelemreméltó lépés.

A jövőbeni belső piac és mindenekelőtt a 19 európai ország újonnan kialakult gazdasági övezete kétségkívül szintén erősen befolyásolja majd a benyújtási irányzatok alakulását, amelyben a gazdasági megfontolások kulcsszerepét játszanak.

További fontos szempont, melyet nem hagyhatunk figyelmen kívül az, hogy a nemzeti hivatalok teljesen új feladatokkal találják magukat szemben. Úgy érzem, ez segít majd eloszlatni aggályaikat. Elsősorban a szabadalmi információra gondolok. Szeretném kifejteni, mit is fed ez a kifejezés.

Nemrégiben az EGK Bizottsága kiszámította, hogy Európában évente mintegy 30 milliárd márkát pazarolnak el párhuzamos kutatások miatt. Mi lehet ennél jobb indok arra, hogy a szabadalmi dokumentumokban rejlő ismeretanyagot könnyebben hozzáférhetővé tegyük?

Hadd szemléltessem ezt a kérdést: a mai műszaki ismeretek mintegy 80%-a a 25-30 miihó legfontosabb szabadalomban dokumentálva van — ez körülbelül 150 millió A4-es méretű lapnak felel meg. Ha egy innovációval foglalkozó cég mindezt az információt tanulmányozni akarná, egész csoport magas szakkép