Iparjogvédelmi Szemle, 1992 (97. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám - Dr. Paul Braendli: Az Európai Szabadalmi Rendszer
4 dr. Paul Braendli Hölgyeim és Uraim, közép- és kelet-európai kollégáim, amit mondok, nem újdonság az Önök számára, figyelembe véve a reformmal járó terheket, amelyek mindennapi munkájukban éreztetik hatásukat. Amidőn változtatásokat akarunk — és ez vonatkozik a szabadalmi területre is —, türelem és tisztánlátás legyen a jelszavunk. Most magára az Európai Szabadalmi Szervezetre és végrehajtó testületére, az Európai Szabadalmi Hivatalra szeretnék áttérni. Az Európai Szabadalmi Szervezet független, nemzetek feletti szervezet. Felügyeleti és törvényhozói testületé az Adminisztratív Tanács, amelyben valamennyi tagország képviselteti magát. A végrehajtó testület, az Európai Szabadalmi Hivatal látja el a Szervezet fő feladatát, az európai szabadalmak engedélyezését. Fontos jellemzője a Szervezetnek, hogy pénzügyileg: 1981 óta kizárólag az európai szabadalmi bejelentések és szabadalmak illetékéből, valamint az egyéb szolgáltatásokból származó bevételeiből tartja fenn magát. így tehát nem hárul teher a Szerződő Államok adófizető polgáraira. Ez a pénzügyi függetlenség egyedülálló, és a jövőben is okvetlenül fenn kell tartani. Mielőtt a szervezetet tovább részletezném, engedjék meg, hogy még egyszer emlékeztessem Önöket a Müncheni Egyezmény úttörő jellegére. A hagyományos iparjogvédelmi vonatkozású, nemzetközi megáll cipód ások tói eltérően az Európai Szabadalmi Egyezmény nem befolyásolja közvetlenül szerződő államai nemzeti törvényhozását. Nemzetek feletti jogrendszert hozott létre a nemzeti rendszerek mellett. Az európai szabadalmi rendszer alapvető eszméje az, hogy a felelősséget egyetlen átfogó rendszer független, centralizált és decentralizált elemei között kell megosztani. Ez az említett elemek harmonizációs folyamatát még fontosabbá teszi. Ami a szabadalmi anyagi jogot illeti, a folyamat gyakorlatilag befejeződött azzal, hogy a szerződő államok nemzeti jogszabályaikat összehangolták az európai rendszerrel. Sőt, az eure* pai szabadalmi jog mintául szolgál az Európai Szabadalmi Egyezményen kívül álló országok számára, így — különösen örömmel mondhatom — azon országok számára is, amelyeknek mostani szimpóziumunkat szenteljük. Az Európai Szabadalmi Egyezmény által nyújtott szilárd jogi alap lehetővé tette a további fejlődést. A cél valóra váltásához azonban ennél többre volt szükség: A szervezetet valóban hatékonnyá kellett tenni. Néhány számadat jól mutatja, mit is értünk el: 1978-ban, az Európai Szabadalmi Hivatal működésének első évében, a szervezetnek 9 tagországa volt, körülbelül 3500 szabadalmi bejelentést nyújtottak be, a hivatal pedig mintegy 950 alkalmazottat számlált, akiknek többségét a korábbi IIB-töl vették át. Ma, a szervezet fennállásának 14. életévében, a szerződő államok száma elérte a tizenhatot: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Liechtenstein, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország és a múlt hónapban csatlakozott két ország — Monaco és Portugália. Ebben az évben több mint 60 000 bejelentést várunk, és a négy fióknál (München, Hága, Berlin, Bécs) dolgozó alkalmazottak létszáma 3800 fölé emelkedett. A hivatali dolgozók szakértelme, elkötelezettsége és nem utolsósorban „európai” szemlélete igen lényeges mind a hivatal, mind annak zavartalan működése szempontjából. A Nemzetközi Szabadalmi Intézet beolvadása a hágai fiókba igen jó indítást jelentett a hivatal létrejöttekor, mivel nagy tapasztalatokkal rendelkező kutatási szakemberek kerültek a hivatal állományába, akiknek szakértelmére a rendszert használók kezdettől fogva támaszkodhattak. Ez vonatkozik a tagállamok nemzeti hivatalai által az EPO rendelkezésére bocsátott nagy létszámú munkaerőre is. A valamennyi tagországból toborzott alkalmazottak több kultúrát képviselő munkaközösséget alkotnak, amely a gyakorlatban kisebb léptékben megvalósítja azt az eszmét, amelyet maga a szervezet is példáz: európai egymás mellett élés és együttműködés. így cselekedvén, dolgozóink hasznát látják a nemzeti kultúrák egybefonódásának és megtanulják egymás jobb megértését. A maihoz hasonló szakértői összejövetelen nem kell részletesen ismertetnem az európai szabadalomengedélyezési eljárást. A rendszer hatékonyságát ebben az esetben is az Európai Szabadalmi Hivatal 1990. évi Jelentéséből kiragadott néhány adat szemlélteti a legjobban: 1990-ben a hivatalhoz 62 778 bejelentés érkezett, melynek 15%-át euro-PCT úton nyújtották be. A bejelentőknek csaknem 49%-a az Európai Szabadalmi Egyezményhez tartozó országok lakosa volt, 27%a USA-beli és körülbelül 20%-a japán. Valószínűleg nem lepi meg Önöket a Közép- és Kelet-Európából érkezett bejelentések igen szerény száma: 400, vagyis 0,6%. Nagyon reméljük, hogy a helyzet javulni fog az elkövetkezendő években. A bejelentésekben átlagosan 7-8 szerződő államot jelöltek meg. Mintegy 82 000 kutatást végeztek és 38 000 érdemi vizsgálatot fejeztek be. 1980-ban, két évvel azután, hogy a hivatal megkezdte működését, engedélyezték az első 500 szabadalmat; tavaly ez a szám 24 700 fölé emelkedett. Mi lehet ennél jobb bizonyíték arra, milyen mértékben fogadta el a nagyvilág az európai szabadalmat? De mi is teszi az európai rendszert oly vonzóvá a bejelentők számára és pontosan kik is veszik igénybe az Európai Szabadalmi Hivatalt?
