Iparjogvédelmi Szemle, 1992 (97. évfolyam, 1-6. szám)

1992 / 1. szám - Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika a piacgazdaságban és a nemzetközi együttműködésben

Iparjogvédelem és csúcstechnika a piacgazdaságban és a nemzetközi együttműködésben 37 feltételei (a hasznosítás elmulasztása és a függő szabadalmak esetében is) szigorodhatnak. 11. A csúcstechnikák és a szellemi tulajdon Az értekezés — egyfajta „oltalmi algoritmus” szerint, a titok felől a nyilvános oltalmi formák felé haladva — megvizsgálja három csúcstechnika (a szoftver, az integrált áramkörök topográfiája és a biotechnológiai alkotások) tekintetében a szellemi tulajdon által a nemzetközi gyakorlatban felkínált oltalmi lehetőségeket. Az értekezés elemzi a szoftver funkcionális alkotás jellegét, amelyből adódóan együttesen jel- és eszköz­funkciós eljárási lépésrend, felhasználási súlypontja azonban nem a kommunikációban, hanem az utilitá­­rius működésben van. A szoftver, céleszköz raciona­­litású feladatmű természete folytán, technikai rend­szerek — ezek között találmányok — potenciális szel­lemi alkotórésze. Az alapvető elvi lépés, amelyet a szerzői jog a szoftver kapcsán tett az volt, hogy a védelemnek — a kifejezésforma kommunikatív felhasználása mellett — egy új dimenziót adva, kiterjesztette azt egy másik síkra, a kifejezésforma tartalmát képező idea gyakorlati eszközként való felhasználására is. Ez a kiterjesztés a gyakorlatban a szabadalmi jog felé közelítette a szabályozást: megjelent az alkotási szint, a dinamikus fejlesztés, a mérnöki visszafejtés szabadsága, a hatékonyság, a működésért való szavatosság követelménye. Ellentmondás támadt a műszaki és jogi követelmé­nyek között: annál optimáüsabb egy program, minél közelebb áll az algoritmushoz, tehát minél kevesebb a védhető része (az „optimális program paradoxona”). Az ismét előtérbe kerülő szabadalmi védelem („Kar­­markar algoritmus”, „In re Iwahashi”) csak a tech­nikai rendszerbe foglalt szoftver, illetve algoritmus kapcsán vehető igénybe. Ha a technikai rendszerbe foglalás névleges, az oltalom a nominális, műszakilag nem együtt ható hardver elhagyásával megkerülhető. Az integrált áramkörök elrendezési mintája, illetve a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiája esetében még egyértelműbb az alkotás funkcionális, haszonelvü, utilitárius jellege. A szabadalom csak a feltalálói tevékenység szintjét elérő, funkcionálisan új áramkörre nyerhető, az integ­rált áramkörök azonban rendszerint csak szakértői ki­vitelezési változatai az eredeti, szabadalmazott talál­mányi gondolatnak. Az értekezés elemzi az integrált áramköröknek mint a grafikai művek és az ipari inno­vációk keverékét képező alkotásoknak a szerzői jog — szabadalmi jog konceptuális hibridjéből létrehozott sui generis jogi oltalma sarokpontjait: az oltalom tár­gyát képező topográfia fogalmát, az oltalom tartal­mát, a magyar jogban innovációnak számitó mérnöki visszafejtés, vétlen jogsértés szabályait. Az értekezés vizsgálja a biotechnológiai alkotá­sokra (mikroorganizmusokra, növény- és állatfaj­tákra) vonatkozó gazdasági, jogi, bioetikai, vallásfi­lozófiai érveket és ellenérveket. Kitér azokra az ag­gályokra, hogy az „életszabadalmak” révén a terem­tés egy-egy darabja emberileg kotyvasztott törvé­nyek, paragrafus-agymüvek alapján szellemi tulaj­donba vehető, az emberiség örökségét jelentő, zárt számú genetikai forrás monopolizálható. Az érteke­zés bemutatja, hogy a mikroorganizmusokkal és az „állatkonstrukciókkal” összefüggő találmányok, vala­mint a „növényi kreációk” és növényi részek (pl. gé­nek, szövetkultúrák, sejtvonalak) oltalma csak a sza­badalmi jog megfelelő kiegészítése (pl. a verbális fel­tárást pótló és a hozzáférést biztosító letétbe helye­zési rendszer, a fajtakonzisztencia követelménye, az önreprodukció szabályozása) révén biztosítható. Az értekezés elemzi az új növényfajták oltalmára vonatkozó Nemzetközi Egyezmény felülvizsgálatával összefüggő kérdéseket, különösen az oltalom tárgyá­nak a növényi részekre és a továbbfejlesztésekre való kiterjesztését, továbbá a növényfajta-oltalom és a génszabadalmak kollíziójának megoldási lehetősé­geit. Általános következetésként adódik, hogy a csúcs­­technikai alkotások védelmét nem lehet egy-egy jog­­intézményre leszűkíteni, hanem azt — a konkrét jogi forma komparatív előnyeitől és a felhasználási súly­ponttól függően — a szellemi tulajdon teljes inst­­rumentáriuma alternative vagy kumulative szolgálja (üzleti titokvédelem, szerzői jog, szabadalmi, hasz­nálati minta jogvédelme, védjegyjog, valamint az in­tegrált áramkörök és az új növényfajták tekintetében kialakult sui generis oltalmi formák). A kifejezésforma és a gondolati tartalom fúzióját jelentő csúcstechnikai alkotások kapcsán a szellemi tulajdon belső demarkációs vonala a szerzői jog és az iparjogvédelem között átjárhatóvá vált, ennek követ­keztében a szellemi tulajdoni integratív megközelítés került előtérbe. Másrészt — 100 év után először — új, alternatív, az iparjogvédelem és szerzői jog hib­ridjét jelentő sui generis oltalmi formák kialakulása differenciálja, és egyfajta másodgenerációs szellemi tulajdonként gazdagítja a szellemi tulajdon hagyo­mányos rendszerét. A kialakult sui generis oltalmi formák fogalmi ren­dezése kétfokozatú oltalmi rendszerben lehetséges: a csúcstechnikák területén létrejövő találmányokat is felölelő szabadalmi szinthez képest speciális „csúcs­­technikai használati mintaoltalmi” szint keletkezett az evolúciós, tudás- és beruházásintenzív eredmé­nyekre, mint amilyenek az integrált áramkörök el­rendezési mintái és az új növényfajták. IV. AZ EREDMÉNYEK HASZNOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEI Az értekezés eredményei felhasználhatók az iparjog­­védelmi jogalkotásban, joggyakorlatban, képzésben és a további kutatásokban, különösen

Next

/
Thumbnails
Contents