Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Dr. Bobrovszky Jenő: Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai
Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai 25 Eredeti, abszolút módon — tehát abból ki nem vonhatóan — tartoznak a közkincs körébe különösen — az „oltalmazhatósági küszöb” alatti, a mesterségbeli köteles tudás (a „lex artis”) körébe sorolható módszerek, a szakmai rutinhoz tartozó, nyilvánvaló, kézenfekvő, közhelyszerű, szokásos eljárásmódok, mindennapi mesterségbeli műfogások, — az „oltalmi plafon” fölötti sávba tartozó ideák, rendszerek, elvek, koncepciók, formák, szavak, nyelvek, szabályok, algoritmusok, képletek, elméletek, felfedezések, illetve az azok által tükrözött természeti törvények. Ezek közkincs minősége abban fejeződik ki, hogy nem lehet lefoglalni általában pl. a gravitáció törvényét, az oxidációs és redukciós folyamatokat, Mendel biológiai öröklődési törvényeit, irodalmi területen mondjuk a hexametert, zenében a moll hangnemet. A közkincs jogi státusa azt jelenti, hogy az oda tartozó javak szabadon, bárki által felhasználhatók engedélykérési vagy díjfizetési kötelezettség nélkül. Ez alól kivétel a szerzői jogban ismert fizető köztulajdon („domain public payant”) intézménye, amely szerint meghatározott képzőművészeti alkotások közvetítő vállalat közreműködésével történő értékesítése esetén az oltalmi idő eltelte után is fizetni kell a vételár meghatározott százalékát kitevő közérdekű járulékot. 19. A szellemi javak közkincs körébe kerülésének — amint említettük — különböző esetei lehetnek a találmányok kapcsán: — önkéntes, tudatos nyilvánosságrahozatal, — a jogkövetkezményeket nem ismerő „önpublikáció” , — a nyilvánosan hozzáférhető alkotásokra vonatkozó szellemi tulajdon oltalmának megszűnése. Ami az önkéntes, tudatos nyilvánosságrahozatalt illeti, erre számos példa van a tudomány- és technikatörténetben. Franklin Benjamin 1742-ben találta fel a kandallót kiszorító duruzsuló öntöttvaskályhát, amelyet szándékosan nem szabadalmaztatott, hogy ne gátolja a kályha gyors elterjedését. A természettudósok is gyakran idegenkedtek a szabadalmazástól. Pl. Oersted dán tudós el volt ragadtatva Daguerre képeitől, és azon a véleményen volt, hogy ezt a nagyszerű találmányt közkinccsé kell tenni, mert a szigorú szabadalmi kötöttségektől megszabadulva csak így válhat az egész emberiség hasznára, és ily módon még gyorsabban tökéletesíthető a fotografálás művészete. Daguerre nem lelkesedett túlságosan az ötletért, és csak akkor egyezett bele, hogy nyüvánosságra hozzák titkát, amikor szóba került, hogy a kormány örök áron megvásárolja találmányát. Ez meg is történ 1839-ben azzal a bejelentéssel, hogy Franciaország az egész világnak szabadon átnyújtja a fényképezés tudományát.27 Röntgen, a Curie házaspár szintén elhárította felfedezéseik gyakorlati felhasználásának szabadalmazását azzal, hogy az a közt illeti.28 Álláspontunk szerint a természettudományos felfedezéseknek ez az inherens közkincs természete gátolja a szabadalomhoz hasonló oltalom megteremtését. A különböző kísérletek a „tudósok jogai” kodifikálására, a felfedezések alapján létrehozott találmányok hasznában való részesedést biztosító elvi szabadalom létrehozására az ún. Ruffini-féle tervezet alapján a 20-as években, a Szovjetunió által szorgalmazott, de érdektelenség miatt hatályba nem lépett 1978. évi Genfi Szerződés a tudományos felfedezések nemzetközi lajstromozásáról mind azzal a tanulsággal járt, hogy a természet továbbra is tanítómestere a technikának („Natura Magister Artis”), de szellemi tulajdonba közvetlenül nem vehető. A tudományos felfedezések és más tudományos eredmények (problémafelvetés, tudományos ténymegállapítás, módszer, rendszerezés, magyarázat, kísérlet, hipotézis, teória stb.) elismerése továbbra is a tudományos publikációkon keresztül, a tudományos közösségek által értékelve történhet. Napjainkban is elfogadott eljárás, hogy a természettudósok, kutatók rangos nemzetközi folyóiratokban publikálják eredményeiket, hogy ezáltal biztosítsák maguknak a tudományos prioritást és a tudományos hírnevet. Ez a gyakorlat nem is kifogásolható az alaptudományi kutatásokban, amelynek eredményei közvetlenül nem alkalmazhatók a gyakorlatban. A tudományos minősítés rendszere, és az egyes intézetekben létező publikációs index és hivatkozási ráta szerinti értékelés lényegében publikációs kényszert és publikációorientáltságot teremt. A gyakorlatban alkalmazható megoldások, különösen találmányok esetén azonban indokoltabb a titokorientáltság fenntartása, amíg a nyilvánosságrahozatal a szabadalmi oltalmat veszélyeztetheti. 20. Elterjedt gyakorlat, hogy egyes cégek az ún. marginális találmányok oltalmának kizárását defenzív publikációk megjelentetésével próbálják elérni. (Pl. az IBM „Technical Disclosure Bulletin”-je, a Xerox Co. „Disclosure Journal”-ja, amelyeket megküldenek a szabadalmi hivatalok könyvtáraiba.) A cél a szándékos újdonságrontás, mivel maguk nem kívánják vállalni a szabadalmazással járó költségeket, munkát, mert a megoldás oltalmazhatósága bizonytalan, és a gyakorlati know-how tekintetében egyébként is előnyben vannak versenytársaikkal szemben. Az Amerikai Egyesült Államokban a Szabadalmi Közlönyben („Official Gazette”) 1949. óta jelentettek meg ilyen célú közleményeket, a közelmúltban pedig bevezették a „statutory inventions” nevű törvényes találmánypublikációt, amely az intézményes közkinccsé tételt szolgálja. A szabadalmi rendszer maga is a titok köréből az oltalmon keresztül a közkinccsé válás felé csatornázza
