Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Dr. Bobrovszky Jenő: Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai
Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai 19 körében eredezteti, annak köldökzsinórján kapcsolja a polgári joghoz, túlhaladottnak tekinthető. A szellemi tulajdon tárgya nem szűkithető le a szellemi alkotásokra, mivel az általa védett szellemi szubsztanciának két válfaja van: az egyik a szellemi alkotás, a másik a piaci köztudatban tükröződő jó hírnév, goodwill, amelynek szimbólumai az árujelzők. A szellemi alkotások elmélete ebben a monovariáns formájában ma már a nemzetközi kapcsolatokban és a fejlett piacgazdaságokban egyaránt a perifériára sodródott, s a csupán a szerzői érdekekre építő szovjet szerzői tanúsítvány extrém formájában, mint „keleti” elmélet hitelét vesztette. A fejlett piacgazdaságokban a nemzeti és nemzetközi iparjogvédelem funkcionális centrumában a vállalkozó áll (ideértve a feltalálót, mint vállalkozót is), aki versenytársaival szemben kíván a maga számára a jogi oltalom révén előnyösebb helyzetet teremteni. A vállalkozói funkcióba nem lépő feltaláló csak a névfeltüntetés tekintetében rendelkezik bizonyos „külső jogokkal”, ha pedig alkalmazott, a belső jogviszonyokban kaphat munkabérbe foglalt, amerikai típusú díjazást vagy járulékos, munkabéren felüli, a római-germán jogcsaládra jellemző különdíjat. A szellemi tulajdon nemzetközi expanziójának tárgyai nem az egyéni, személyes, antropomorf szellemi alkotások, hanem az áru csoportos team munkával kialakított kollektív, dezantropomorf értéktartalma és a mögötte lévő beruházások (know-how, integrált áramkörök, növényfajták, hangfelvételek, audiovizuális művek stb.). 8. A Ptk. reformja során de lege ferenda a korszerű nemzetközi koncepciónak, a külgazdasági gyakorlatnak és a piacgazdaság követelményének megfelelően indokoltnak látszik a szellemi tulajdon dogmatikailag legtisztább, jogbiztonságot sugalló eszméjét és terminológiáját szintetikus elméletként meghonosítani, amelynek révén jogfejlődésünk teljes harmóniába kerül a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) és a többi nemzetközi szervezet (különösen a GATT) keretében, továbbá a modern nemzetközi egyezményekben alkalmazott fogalmi, intézményi és terminológiai apparátussal, jogi és közgazdasági nézetrendszerrel. Ez a súlyponteltolódás egyben arra is alkalmas, hogy depolitizálja és szekularizálja e jogterületet, és helyreállítsa az elméletben és a deklarációk szintjén az alkotó irányában elbillent jogvédelmi rendszer érdekkiegyenlítő mechanizmusának egyensúlyát, a szellemi termékekkel kapcsolatos folyamatokban résztvevő alkotói, vállalkozói, fogyasztói kör, valamint a nemzeti és nemzetközi közösség érdekeinek harmóniáját. Az alkotó folyamatok természetének és a piacgazdaság érdekviszonyainak megfelelő szellemi tulajdoni koncepció egyben nagyobb garanciát teremt — a személyiségi jogok védelmén túl — a feltalálói érdekkörbe tartozó díjazás alapját képező találmányhasznosításra is, mint önmagában a feltalálói jogok — vállalkozói érdekeltségi fedezet nélküli és így frusztrációra ítélt — hangzatos deklarálása. A szellemi tulajdon körébe tartozó szabályok terjedelme hozzávetőlegesen azonos a Ptk. — tulajdonképpen az anyagi javak polgári joga — terjedelmével, és annak belső komplexitásához hasonlóan nemcsak az elsődleges, alapjogviszonyként megjelenő, szűk értelemben vett szellemi tulajdoni és a birtokhelyzet védelmére vonatkozó viszonyokat öleli fel, hanem — a szellemi javak polgári jogaként — személyiségi, kötelmi, öröklési jogi, sőt eljárásjogi vonatkozásai is vannak. A szellemi tulajdon tehát lényegében a duális (anyagi és szellemi javakra egyaránt vonatkozó) polgári jog egyik alágazata, amelynek egyben jelentős külső (szinte valamennyi jogággal összefonódó, érintkező) komplexitása is van, és hálószerű összefüggést mutat számos más diszciplinával (találmánygazdaságtan, szabadalmi informatika, kreativitáspszichológia stb.). A szellemi tulajdon eszméjének domináns elméletként való elfogadásával bekövetkező elméleti rendszerváltás nemcsak a belső szabályozási és gondolkodási rendszerben teremtene transzparenciát, a piacgazdasággal adekvát, kiszámíthatóbb, előre láthatóbb, megjósolhatóbb viszonyokat, de nemzetközileg is erőteljesen kifejezésre juttatná Magyarország növekvő tiszteletét, jogi fogadókészségét a szellemi javak iránt, amely a szellemi tulajdon eszméjének jelentős nemzetközi felértékelődése és a külföldi működő tőke megnyerésére irányuló erőfeszítések korában különösen attraktív és más országok vonatkozásában is példaértékű lépés lenne. E lépésre Magyarországot predesztinálja az a körülmény, hogy a Szellemi Tulajdon Világszervezete által gondozott egyezmények széles körének ratifikálása révén tételesjogilag is elkötelezett a szellemi tulajdon védelme mellett, továbbá hagyományosan előljárt abban, hogy jogvédelmi rendszere lépést tartson a nemzetközi fejlődéssel, az univerzális tendenciákkal. III. Az iparjogvédelem, a verseny és a monopóliumok 9. Az iparjogvédelem, különösen pedig a szabadalmi rendszer egyik fontos elvi kérdése a versennyel és a monopóliumokkal, az egészséges piacstruktúrával való összefüggése. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a szabadalmi oltalomnak, mint versenyeszköznek is van monopol eleme és a szabadalom már az 1623. évi „Statute of Monopolies” elfogadása kapcsán történelmileg úgy jelenik meg, mint a monopoltilalom alóli kivétel, a versenyszituáció ideiglenes kizárásának törvényes lehetősége meghatározott termék vagy eljárás kapcsán. E jog tehát látszólag ellentmond a piacgazdaság alaptörvényének és filozófiai poszt ulátumának, a piacgazdasági verseny szabadságának, amely mel
