Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1990 (95. évfolyam, 1-6. melléklet
1990 / 6. szám - Ficsor Mihály: A használati mintaoltalmi törvény tervezetéről
16 6. fz. Melléklet 1990/12 - SzKV A Kormány — akkor még Minisztertanács néven — nyilván e megfontolások ismeretében döntött úgy 1989-ben hozott, az iparjogvédelmi mechanizmus továbbfejlesztéséről szóló határozatában, hogy 1990. végéig ki kell dolgozni és a Kormány elé kell terjeszteni a használati mintaoltalomról szóló törvény tervezetét. A meginduló törvényelőkészítő munkálatok során — egészen a mai napig az volt, illetve az a legnagyobb dilemma, hogy a célszerűség és a korszerűség megfelelő egyensúlyát miként lehet megtalálni majd a használati mintaoltalomról szóló törvényben. Miről van szó? A használati mintaoltalom jellegénél és tárgyánál fogva erős rokonságban áll a szabadalommal. Ezért jogtechnikailag célszerű, hogy a használati mintaoltalomról szóló törvény a felesleges ismétlések elkerülése végett több helyen — főleg az oltalomból folyó jogok, illetve az oltalom megszerzésére irányuló és az oltalommal kapcsolatos egyéb eljárások tekintetében — a szabadalmi jogszabályok azonos tárgyú rendelkezéseinek megfelelő alkalmazását írja elő. E mellett szól a nagy múltra visszatekintő szabadalmi jogi hagyomány, a kiterjedt és árnyalt szabadalmi joggyakorlat. S végül figyelemre méltó az is, hogy pl. a Párizsi Uniós Egyezmény, illetve a legnagyobb használati mintaoltalmi hagyománnyal rendelkező nemzeti jog, a német jog is gyakran él a szabadalmi jogi rendelkezésekre való utalás jogtechnikai eszközével. Ugyanakkor nem mehetünk el a hérakleitoszi közhely mellett: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. A hatályos szabadalmi törvény és a hozzá kapcsolódó rendelkezések megalkotása óta a szabadalmi jog, sőt általában az iparjogvédelem területén olyan nemzetközi jogi tendenciák bontakoztak ki, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni egy új iparjogvédelmi jogszabály megalkotásakor. Nem lehet tehát egy 1990-ben készülő törvény tégláit 1969-ben fogant jogszabályok malterével összetapasztani. Ez a „malter” legalábbis frissítésre szorul. Ezért a törvénytervezet célkitűzése, hogy bevezeti a nemzetközi együttműködésben — főként a Szellemi Tulajdon Világszervezete keretében a szabadalmi jog harmonizálására irányuló törekvések során, valamint az Altalánoe Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezmény legnagyobb gazdasági erőt képviselő tagállamai részéről megfogalmazott igénynyilatkozatokban, továbbá az európai szabadalmi jogban - kiformálódott fogalmi rendszert, s érvényesíti azokat a legfontosabb jogi megoldásokat, amelyek a felsorolt fórumok, illetve a nemzetközi iparjogvédelmi közvélemény szemében minimum-követelménynek számítanak. Mi szab határt ennek a törekvésnek? Megítélésem szerint a modern eredmények figyelembevételével addig lehet elmenni, amíg a hazai iparjogvédelmi jogszabályok közt az alkalmazhatóságukhoz szükséges minimális összhang megőrizhető. De eddig a határig el kell menni. Mivel a szabadalmi törvény novelláris módosítása nem a használati mintaoltalomról szóló törvény feladata, ezért valószínűsíthető, hogy a magyar szabadalmi jognak a közeli jövőben — az Európai Szabadalmi Egyezményhez, illetve Hivatalhoz való csatlakozásunktól és a WIPO-ban folyó szabadalmi jogi harmonizáció eredményétől függően — napirendre kerülő korszerűsítése során már rendelkezésre fognak állni saját — a használati mintaoltalom joggyakorlata révén szerzett — tapasztalatok az új jogintézményekkel kapcsolatban. Nemcsak a nemzetközi szalonképesség érdekében és a szabadalmi jog várható reformjára tekintettel szükséges a használati mintaoltalmi jog modern alapokra helyezése, hanem azért is célszerű, hogy már a használati mintákkal kapcsolatos gyakorlat révén megkezdődjék az új fogalmi rendszerre való átállás, hogy megfizessük a „tanulópénz” első részletét. Kanyarodjunk innét mindjárt az oltalmazható használati minta fogalmához, megkezdve a magyar szabályozásra vonatkozó elképzelések ismertetését. A magam részéről hajlok arra, hogy megkülönböztessem a használati mintaoltalom közvetlen tárgyát — a szellemi alkotást, amit persze ennél pontosabban kell meghatározni a törvényszövegben; és közvetett tárgyát — azt, amiben megnyilvánul a szellemi alkotás, ami hordozza a közvetlen tárgyat. Az oltalmazható minta fogalmát a közvetett és közvetlen tárgy, valamint az oltalmazhatósági feltételek adják meg. A jelenlegi elképzelések szerint a használati mintaoltalom közvetett tárgyát a magyar törvény nem szűkítené le a használati tárgyakra és munkaeszközökre — ennyiben különbözne tehát a német jogtól —, de a szabadalmi jogban szélesen értelmezett termék fogalmára sem terjesztené ki. Ennek megfelelően a használati minta valamely tárgy kialakítására, szerkezetére vagy részeinek elrendezésére vonatkozó megoldást jelentene, amely mint konstrukciós megoldás csak valamely tárggyal — azaz határozott alakú, megragadható fizikai egységgel összefüggésben, arra vonatkozóan értelmezhető. Termelési eljárás fogalmilag, illetőleg az oltalom társadalmi funkciója folytán nem lehet használati mintaoltalom tárgya. Ennek magyarázatképpen is érdemes a már hivatkozott 1943-as magyar rendelettervezethez készített indokolásból idézni: „fontos közös jellemvonása ugyanis.. .a használati mintáknak, hogy a velük kapcsolatos oltalom megsértése körüli jogvita a piaci forgalomba került kész termék alapján, tehát az üzem háborgatása nélkül is eldönthető, s éppen ez a körülmény teszi lehetővé, hogy ezek — aránylag kisebb jelentőségük és színvonaluk ellenére — oltalomban részesülhessenek. Az eljárások esetében a helyzet más: ezek alkalmazása csak az üzemben magában állapítható meg, s így a szabadalmazható találmány színvonalát el nem érő eljárások oltalomban részesítése esetén az iparnak a szemlékkel való háborgatása nem állana arányban a találmány jelentőségével, s így ezek oltalmáról nem látszik célszerűnek és a közösség érdekében állónak gondoskodni.”
