Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1989 (94. évfolyam, 1-4. melléklet)
1989 / 1. szám - Dr. Markó József: Szabadalmi igény az Európai Szabadalmi Egyezmény szerint
1989/3- SzKV Melléklet 11 meg, nem csökkentik a mű értékét, hanem dicsérik és bizonyítják átfogó, eredeti jellegét, az általa érintett kérdések valódiságát és a megtalált válaszok döntő többségének hitelességét, hosszabb távra is érvényes jellegét. Az impulzusadó kérdések és válaszok beindítanak egy a problémák továbbgondolását szolgáló asszociációs láncolatot is és így nemcsak szakamailag gazdagítják az olvasót, de igazi szellemi izgalommal is jutalmazzák azt, aki e kiemelkedő szakmai mű elolvasására vállalkozik. Dr. Bobrovszky Jenő Szabadalmi igény az Európai Szabadalmi Egyezmény szerint Nemrég jelent meg Dr. Axel CRONAUER fenti tárgyú könyve a Max-Planck-Institut gondozásában, az iparjogvédelemmel foglalkozó sorozatának 76. köteteként. (A mű eredeti címe: „Das Recht auf das Patent im Europäischen Patentübereinkommen"; Carl Heymanns kiadó, Köln-Berlin-Bonn-München, 1988). A szerző a bevezetőben előadott szándéka szerint eleve szakítani kívánt az Európai Szabadalmi Egyezménnyel (a továbbiakban: EPÜ) kapcsolatban korábban megjelent mértékadó publikációk vizsgálatmódjával, mivel azok általában valamely ország nemzeti szabadalmi jogával összevetve értékelték, illetve értelmezték az EPÜ tárgyalt rendelkezéseit. A fenti műben a kiindulási pont és egyúttal a vizsgálódás fő tárgya az EPU 60. cikke, amely az európai szabadalomra való jogosultság (szabadalmi igény) fő anyagijogi előírásait tartalmazza. Ezzel közvetlen kapcsolatban vannak a 61. és a 138. cikkek eljárásjogi rendelkezései, amelyek közül a 61. cikk a jogosulatlan bejelentővel foglalkozik, a 138. cikk viszont a semmisségi okokat részletezi. Az európai szabadalomra való jog rendelkezései tartalmukat és rendszerezésüket tekintve önállóak, megfogalmazásukban végül is jól értelmezhetőek, ugyanakkor az eddigi felfogás szerint a bírósági gyakorlatban kevésbé jelentős szabály-komplexumot képviselnek az EPÜ egészén belül. A fenti rendelkezések pontosabb tanulmányozása azonban azt mutatja, hogy az európai szabadalmi igényre vonatkozó rendelkezések jelentős mértékben átnyúlnak az általános és különös magánjogi területekre (szabadalmaztatás előtti feltalálói jog, munka- és szociáljog), továbbá komplex nemzetközi jogi és nemzetközi magánjogi problémákat is tartalmaznak. A fenti okok miatt tehát a szerző szerint ezek a rendelkezések magasabb minőségi értéket képviselnek, mint ahogy azt ezidáig a szakemberek feltételezték. A szerző úgy véli, hogy egyrészt a joggyakorlatban való gyakorlati jelentőségének mértéke, másrészt a jogi komplexitás közötti diszkrepancia lehetett az oka annak, hogy ezidáig az európai szabadalmi jogosultság rendelkezéseivel kapcsolatban átfogó monográfia nem jelent meg, és azoknak nem tulajdonítottak kellő jelentőséget. Ugyanakkor felismerik és elfogadják a szakemberek az európai.szabadalmi igényre vonatkozó rendelkezéseknek az EPÜ egyéb anyagijogi rendelkezéseivel összevetve is megmutatkozó gazdasági horderejét, valamint szerződésjogi jelentőségét, függetlenül a bírósági jogesetek számától. A fentiek alapján a szerzőnek az az álláspontja, hogy az európai szabadalmi igényre vonatkozó rendelkezések periférikus, azaz alárendelt jelentőséggel való kezelése az eddig publikált tudományos dolgozatokban és kommentárokban (az EPÜ egészét tekintve) méltánytalan. A jelen művel a szerző éppen ezt a mulasztást kívánja pótolni. Az eddig ismétlődően visszatérő jogösszehasonlító vizsgálódásokkal szemben — amelyek lényegében francia, olasz, svájci, osztrák, valamint történeti és rendszerezési okokból főleg a német és angol jogból indultak ki — a jelen mű nem jogösszehasonlító jellegű, hanem egységes jogi alapokon áll. A szerző megkísérli az európai szabadalmi igényre vonatkozó szabályzás lényegét és tartalmát nemzetek fölötti megközelítésben felölelni, meghatározni és azt nemzeti jogilag integrálni. A könyv első fejezete az európai szabadalomra való jogosultság rendelkezéseinek jogi, történeti és szerkezeti alapjaival foglalkozik. A nemzetközi jogi minőség és az EPU tagországain belüli jogalkalmazási módok — amelyek messze visszanyúlnak a múltba és egymástól néha gyökeresen eltérő előzményeit képezik az európai szabadalmi igény rendelkezéseinek —, képezik a jogi fundamentumát és az értelmezés sarokkövét a szerző további vizsgálódásainak. Az „európai szabadalomra való jog" fogalmából kiindulva a második fejezet első része az európai szabadalmi igény lényegét és minőségét tisztázza, ezzel kapcsolatban ugyanis az EPÜ tagországaiban egymástól eltérő elképzelések és értelmezések tapasztalhatók. Ez a kontinentális, főleg német jogból kölcsönzött fogalom, „szabadalomra való jog" (das Recht auf das Patent) komplex szerkezete és rendszerezési implikációja révén valójában az európai szabadalmi igényre vonatkozó rendelkezések nemzetközi-egységes rendszerképzésének alapjaként értékelhető. A könyv leglényegesebb részének a második fejezet második része tekinthető, amelyben a szerző értelmezi az EPÜ 60. cikk (2) szakaszának fogalmait. Az ott alkalmazott fogalmak, így például „feltaláló", „jogutód", „munkavállaló", „egymástól független több feltaláló" vezetnek az eddig nem sejtett értelmezési és nemzetközi magánjogi problémafelvetéshez. Hasonló nehézségek adódtak a szerző szerint a nemzetközi magánjogi rendelkezések közelebbi vizsgálatánál is (60. cikk (1) szakasz). Ezeknél gyakran jogilag szűz területekre kellett lépni, úgyhogy nem kész megöl-
