Balogh István: Szabolcs vármegye terhei a 17. század végén - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 17. (Nyíregyháza, 2008)
II. Katonai megszállás Caprara és Caraffa idején (1685. szeptember - 1687. december)
és azok a legfelsőbb helyre eljuthatnak. Legelsőbben is mindenki világosan ismeri és tudja, hogy a több éve tartó lázadás és mozgalom idején mód nélkül való tetteikkel és kártételeikkel az uralkodó kegyelmére sokan méltatlanokká váltak. Később jobb belátásra tértek, kegyelmet is kaptak. De közülük sokan a lázadók fegyvereitől kényszerítve újból elpártoltak és a rebellisekhez csatlakoztak. Sokan ezek közül most újból kegyelemért folyamodtak és azt meg is kapták. Ezek közül soknak jószágát a fiscus már elkobozta vagy most mindennap várják a konfiskálást. Némelyek meg is haltak a felkelések alatt, az osztozatlan jószágaikat fiaiktól, özvegyüktől, rokonaiktól vagy elkobozták, vagy rövid időn belül el fogják venni. Az általános amnesztiát - amit őfelsége miniszterei a még lázadásban lévő helyeken is kihirdettek, ahol a lázadás lecsillapodott - a főparancsnokság minden hűséget fogadóra kiterjesztette. Azt kérik tehát a küldöttek, hogy a bizottság határozza el, miszerint a felsorolt vármegyék minden lakosára különbség nélkül terjesszék ki a soproni 11. és a 37 articulus érvényét. Akik hűséget fogadtak, 15 napon belül kapják meg felmentésüket a rebellió idején elkövetett tetteikért várható büntetés alól. A bizottság határozza el, és ezt a kiterjesztést a királyi fiscus is vegye tudomásul. De kérik azt is, hogy az elkobzást is úgy módosítsák, hogy az eljárással kárt okozó személyt, a kárt szenvedő az ország törvényei szerint a vármegyei bíróság előtt perelhesse. Ezek a módosítások nagymértékben hozzájárulnak a nemesség tisztességének és becsületének a helyreállításához, az uralkodó iránti hűség megerősítéséhez. Az is bizonyos, hogy őfelsége dicsőséges fegyvereinek Isten segítségével elért sikerei a csúnya lázadás idején elidegenedett lelkeket segítik az uralkodó hűségére viszszatéríteni. Azzal a reménységgel biztatnak, hogy a béke hamarosan beköszönt. Ennek biztosítéka a Magyarországon beszállásolt nagyszámú katonaság, amely arra készül, hogy az ország régi határait visszaszerezze. A bizottság őfelsége szándékát az országlakosok segítségével, a beszállásolással igyekszik támogatni. Azoktól pedig azt az ellátást várja, amit az uralkodó iránti engedelmesség, a kereszténység szeretete és a béke óhajtása egyaránt előírt. Mivel azonban az évek óta tartó zavarok majdnem az egész országot kimerítették, az országlakók javai prédául estek, lábas jószágaikat, marháikat részben elhajtották, részben felélték, ezáltal akadályozták a gazdálkodást, a gabona és más élelem hiánya miatt a kereskedésnek semmi haszna nincs. Ez a körülmény arra indította a követek megbízóit, hogy a porciókivetést erejük felett valónak jelentsék. Ha a vármegyék csökkentést nem kapnak, elvész minden reménységük, bekövetkezik a végső pusztulásuk. A beszállásoltak sok helyen a porciót mind pénzben, mind pedig természetben behajtják, olyan helyen is, ahol merő lehetetlenség megadni, egészében a
