Balogh István: Szabolcs vármegye terhei a 17. század végén - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 17. (Nyíregyháza, 2008)
II. Katonai megszállás Caprara és Caraffa idején (1685. szeptember - 1687. december)
Rabattátói 71 fogják megkapni. A záró mondat szerint a királyi kegyelem a parancs teljesítésétől függ. 72 A későbbi jegyzőkönyvi bejegyzésekből arra lehet következtetni, hogy valószínűleg október utolsó vagy november első napjaiban a vármegye vezetői megkapták a beszállásolt katonák ellátására szolgáló porciókivetést (repartitio) és az annak fedezetét jelentő, november első napjától járó pénzbeni fizetést. A repartitiót Caraffa hadbiztosa, gróf Götzen hadbiztos közölte a vármegyével, aki az összeget 22 466 rajnai 73 forintban állapította meg. Közölte, hogy melyik katonai alakulat (ezred, század és a várak őrsége) hány porciót kap, és adott egy falunévsort is, 74 valamint egy kimutatást a Szoboszló (Hajdúszoboszló) hajdúváros és a Debrecen által birtokolt vagy zálogba vett hét puszta után járó, a város által fizetendő összegekről. (Ezek a falvak időnként a váradi török adószedőknek is kénytelenek voltak fizetni. Debrecen pedig már akkor több mint egy évszázad óta közvetlenül szerződött, adót fizető khasz-város volt.) Ezeket a területeket - mint egykor az erdélyi fejedelemséghez tartozó részeket - Caraffa már kora ősszel megszállta. 75 A jegyzőkönyvben minden megjegyzés nélkül az alábbi helynevek szerinti kivetés szerepel: „Falu neve Rh. írt Falu neve Rh. irt Szoboszló 2700 Egyek 40 Újváros 500 Csege 80 Nádudvar 275 Debrecen és pusztái 300 Ladány 500 Adony 300 Téglás 400 Mihálydi 200 Szováth 300 Téglás 400 Földes 100 Új fehértó 200 Sáp 150 Balkány 120 Szentmiklós 80 Kalló 900" A jegyzőkönyvnek az ezután következő bejegyzése arról szól, hogy november elején Götzen hadbiztostól kapták a porciókivetést, a vármegyébe téli szállásra 71 A bécsi udvari haditanács elnöke. 72 Fasc. 103. No. 25. Bécs, 1685. okt. 10. (Egyszerű másolat minden további feljegyzés nélkül.) 73 rajnai = rhénes (Rh.) = rénes 74 A vármegye délnyugati részén lévő Szabolcs vármegyei falukét. 75 Prot. 14. fol. 260. 1685. okt. 17