Balogh István: Szabolcs vármegye terhei a 17. század végén - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 17. (Nyíregyháza, 2008)
II. Katonai megszállás Caprara és Caraffa idején (1685. szeptember - 1687. december)
•s Szatmár vármegyét ugyan a szatmári királyi várőrség megtartotta az uralkodó hűségén, de Munkács várában a fejedelem hívei bizonytalanná tették a királyi uralmat. Azonkívül bizonytalan volt a korábban Erdélyi Fejedelemséghez tartozó Részek (Partium) megyéinek jogi állapota is. Máramaros vármegyét, Kővár-vidéket és Debrecent 1661 óta - a II. Rákóczi Györggyel kötött szerződés szerint - újból királyi uralom alá tartozóknak tekintették, bár a váradi török adószedők időnként még megjelentek itt. 1684 februárjában a hódoltságból betört tatár hadak Mándokot és Pálczát (Tornyospálca) sarcolták meg. 64 Amikor július 14-én megkezdődött Buda első ostroma, a Lotharingíai Károly által vezetett seregben már ott voltak az uralkodó hűségére tért magyar katonák is. Az ostrom november 9-én véget ért, de a császári hadak egy része már az ostrom befejezése előtt megkezdte Felső-Magyarország keleti, korábban a Thököly fejedelemsége alatt lévő várak és vármegyék visszafoglalásával a királyi uralom helyreállítását, egyelőre teljesen katonai megszállás formájában. 65 A fejedelem távozása után a Thökölyhez ragaszkodó váraknak és városoknak az uralkodó hűségére való visszatérítésére indított hadművelet vezetésére Caprara tábornok kapott megbízást. Október első felében Szádvárt, Patakot (Sárospatak), Boldogkőt, Eperjest fogta ostrom alá. Október 13-án, Kassa ostroma alatt levelet intézett Szabolcs vármegye közönségéhez. Közölte: „biztosan megtudták már, hogy őfelsége hada felső-magyarországi részekre érkezett. "[BI] Mint az uralkodó megbízottja, annak nevében felszólította a vármegyét, hogy az írás vétele után haladéktalanul küldje hozzá kellő meghatalmazással ellátott követeit, hogy a Szabolcsot illető ügyeket megtárgyalják. A parancslevél intéssel végződik; „a késlekedést és mentegetőzést pedig semmiképpen nem fogja eltűrni''. 66 A közgyűlés október 19-én hozott határozatával Megyery István jegyzőt és Csabay Ferenc szolgabírót küldte a táborba azzal, hogy „az Isten óvja meg őuraságát jó egészségben őfelsége szolgálatára és súlyosan megsebzett hazánk megvédése érdekében. " [BI] 67 Az nem bizonyos, hogy a két követ már ekkor megkapta I. Lipót október 10én kelt mandátumát a császári és szövetséges hadak Magyarországon várható téli beszállásolásáról, azon egyszerű oknál fogva, hogy október közepétől november első feléig mind a megmaradt iratok, mind a jegyzőkönyv idegen kéztől származó, 64 TT, 1911. 170. 65 Angyal, 1888-1889. 143-144.; Acsády, 1897 433-434. 66 Fasc. 103- No. 31. Kassa melletti tábor, 1685. okt. 13. (Eredeti pátens, hiteles pecsét és az alábbi aláírás; Aeneas comes a' Caprara.) 67 Prot. 14. fol. 60. 1685. okt. 11.; Fasc. 103 No. 34. Kisvárda, 1685. okt. 19.