Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

III. A holokauszt - 2. Munkaszolgálat, deportálás, gettó

születésű hontalan zsidókat, de szép számmal voltak magyar zsidók is, akik a szükséges igazolások híján nem tudták magyar állampolgárságukat bizonyítani. Nem kevés magyar zsidót csak azért tartóztattak le, mert szálka volt a helyi hatóság szemében. Például a putnoki zsidók nagy részét így adták át az SS-nek. Kárpátalján a legnagyobb kíméletlenséggel járnak el, zsidó közösségek egész sorát úgy távolították el, hogy egyetlen ember sem maradt belőlük. Az eljárás előjátéka volt az 1944. évi deportálásnak. A körösmezői gyűjtőhelyről napi ezres csoportban tették át őket a határon. 1941. augusztus 10-éig mintegy 14 000 zsidót adtak át az SS-nek. Az augusztus végén záródó akció további 4000 zsidó sorsát pecsételte meg. A deportáltakat az SS teherautón Kolomeába szállította, majd 300^400 fős csoportban gyalogmenetben jutottak el Kamenyec-Podolszkba. A németek először nem tudtak mit kezdeni velük. Az ukrajnai Vinnyicában született a döntés, hogy 1941. szeptember 1-jéig befejezik likvidálásukat. A Magyarországról kitelepített zsidókat augusztus 27-28-án gyilkolták meg. Jaeckeln SS-tábornok 1941. szeptember 11-i jelentésében 23 600 kivégzettről írt, melyből 16-18 000 lehetett a magyarországi zsidók száma. A kitelepítettek közül mintegy 2000-en maradtak életben, akik közül többen visszaszöktek Magyarországra és beszámoltak a tömeggyilkosság borzalmairól. Ennek ismeretében tájékoztatta a magyarországi zsidóság Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert, aki utasította a KEOKH-ot, hogy állítsa le a deportálást. így hét vasúti szerelvény deportáltjai egy időre megmenekültek. A magyar zsidóság holokausztja Kamenyec-Podolszkkal kezdődött. 1941 nyarán Máramaros megye alispánja, Ajtay Gábor felszólította a vármegye 55 000 főnyi, Galíciából menekült zsidóságát, hogy térjenek haza régi otthonaikba. Csupán arról feledkezett meg, hogy Galíciát már bekebelezte a német birodalom. Az 1942-1944. évi politikai közeget, amelyben a zsidóknak élni kellett, jól mutatják be Kállay Miklós miniszterelnök megjelent emlékiratai. 1942-ben a parlament 5-6 százalékát alkotta a Nyilaskeresztes Párt, amely ki akart irtani minden zsidót. Kállay mindent megtett, hogy a német követeléseket elhárítsa. Ebben a feszült hangulatban lélekemelő volt Scheffer János szatmári megyéspüspök egyik megnyilatkozása. „Bérmaútja alkalmából 1943-ban Erolasziban az egyházközség a szentség kiszolgálása után rendezett fogadásra meghívta a zsidó hitközség elöljáróit is. Katz főrabbi üdvözölte a püspököt, akinek ő rendkívül melegen válaszolt. " 1942 őszétől megkezdődött az idősebb korosztályú zsidók munkaszolgálatra való behívása. A szatmáriakat Nagybányán a X. munkaszolgálati táborba vonultatták be. A M. kir. X. Kmsz Zászlóalj 110/8 alsózsuki tábori munkásszázad emlékkönyvéből is látszik a Kállay-féle zsidópolitika. A beköszöntő sorok már figyelemre méltóak: ,, Ezúttal köszönjük meg Kaposváry József hadnagy úrnak igazságos és emberséges magatartását, melyet - a szolgálati szabályzat szigorú betartása mellett - velünk szemben tanúsított, valamint ezen emlékkönyv kiadásának engedélyezését. " A munkaszolgálat sok embert és sok emberi áldozatot követelt. S sok-sok halottat, amikor