Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

II. A betelepedéstől a vészkorszakig - 3. A zsidók a szabadságharcban

1849. augusztus 9-én a nagykárolyi zsidó hitközség elrendelte, hogy Berger Ábrahám elnök haladéktalanul utazzon a debreceni vásárra, és vegyen az önkéntes csapatok részére 50 ingre és 50 alsónadrágra való vásznat, intézkedjék, hogy azok mielőbb elkészíttessenek és a Nagykárolyi Izraelita Nőegylet nevében átadassanak a vármegye alispánjának. A történelem során ennyire tevékenyen nem kapcsolódott sohasem a zsidóság az ország politikai életébe. A zsidók áldozatos részvétele a harcokban és a háború költségeinek előteremtésében minden bizonnyal befolyásolta - legalább hangulatilag - az 1848/49-es országgyűlést, amely végleg meghozta az előző egy-másfél évtized diétáin folytatott viták javaslatait összegező törvényt a zsidók egyenjogúsításáról. Igaz, éppen utolsó ülésnapján - 1849. július 28. - fogadta el a „Törvény a zsidókról"-t, amelyben az alábbi rendelkezések szerepelnek: 1) A zsidó („mózesvallású") egyén, aki az országban született vagy törvényesen telepedett le, „mindazon politikai s polgári jogokkal bír, " melyekkel „az ország bármely hitű lakosai bírnak. " 2) A törvényes letelepedés feltételeit a kormány külön fogja meghatározni. 3) A törvény érvényesnek ismeri el a zsidók és keresztények közötti házasságot, „polgári következményekre nézve". 4) A törvény legutolsó rendelkezése kimondja, hogy a zsidó gyülekezet vallási és világi vezetői üljenek össze, hogy „hitágazataikat nyilvánítsák," azaz döntsenek vallásuk alaptörvényeiről és „reformálják," azaz „jövendő egyházi szerkezetökre nézve a kor kívánataival megegyező javításokat tegyenek:" Értsd: dolgozzanak ki olyan intézkedéseket, amelyek megreformálhatják a zsidó gyülekezet életét. Végül a törvényhozók kívánatosnak tartották, hogy a zsidók „alkalmas szabályok által a kézi mesterségek és a földmívelés gyakorlására vezéreltessenek". A törvényt Kossuth Lajos kormányzó és Szemere Bertalan belügyminiszter írták alá, hatályba lépni már nem tudott. A magyar csapatok 1849. augusztus 13-án Világosnál letették a fegyvert. A szabadságharc bukásával a zsidók egyenjogúsítása egy időre megakadt Magyarországon. A zsidóság dolga csak a Béccsel való kiegyezés után, 1867-ben kerülhetett újra napirendre. Az 1867. évi országgyűlés törvénybe emelte br. Eötvös József régóta hangoztatott eszméit (1867. XVII. Tc). A törvény szerint: 1) Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottnak nyilváníttatnak. 2) Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.