Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

II. A betelepedéstől a vészkorszakig - 2. Az emancipáció rögös útján - A jogegyenlőség, az asszimiláció

Rabbi lengyel viseletben Krakkó környéki zsidók A jogegyenlőség, az asszimiláció Magyarország zsidósága harcolt a jogegyenlőség kivívásáért a gazdasági, társadalmi, vallási és nemzeti meggondolásokkal szemben. Ezt a harcot többen támogatták. Gróf Széchenyi István eleinte főleg a kereskedelem föllendítését várta a zsidóságtól, később közreműködésüket kérte a vasútépítésben, hídépítésben is. A cél az emancipáció: a zsidók polgári felszabadítása, felszabadítás mindenfajta joghátrány vagy hátrányos megkülönböztetés alól. Ezért harcolt többek közt Kölcsey Ferenc (1790-1838) az 1832/36. évi országgyűlésben (1835. évi lemondásáig) mint Szatmár vármegye követe. Eötvös József volt azonban az, aki kezdettől fogva a maga teljességében megértette és érzelmileg is átélte a zsidók egyenjogúságának emberi, erkölcsi és nemzeti fontosságát: ennek a kérdésnek szentelte A zsidók emancipációja című, korszakos jelentőségű dolgozatát (1840). 1848. január havában a 41. kerületi ülésen nyílt először alkalom a letelepedési törvény vitájában a zsidók fölött tárgyalni. S ekkor az indítványnál, miszerint a törvénybe felvétessék, hogy a zsidókra nézve az 1840. évi 29. törvénycikk marad érvényben, de ezt főleg a városi követek igen ellenségesen fogadták. Még erősebb az ellenséges hangulat februárban a magyar honosításról és a külföldiekről szóló törvényjavaslatnál, mely a folyamodót, ha kellő bizonyítékok fölött nem rendelkezik, vallásra való tekintet nélkül kívánta felvétetni. Szatmár követe, Kende Zsigmond Mindez jelentős lépés volt a zsidók polgári beilleszkedésébe, de még korántsem volt azonos a zsidók teljes polgári egyenlőségével.