Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

II. A betelepedéstől a vészkorszakig - 2. Az emancipáció rögös útján - Az adóterhekről

nyelvet, helyette héber vagy román volt. 1940-ben önként és elsőként tértek át a zsidó iskolák a magyar nyelvre. Az oktatásnál meg kell említeni a világhírűvé vált jesívát (rabbiképzést). A szatmárnémeti tanoncképzésről 1932—33-ból vannak adatok. A 925 tanulóból 185 (20%) zsidó volt. A többi nemzetiség száma és aránya: 429 magyar (46,4%), 295 román (31,9%), 16 német (1,7%). A szatmárnémeti Római Katolikus Leány Líceumnak az 1936-37. tanévben 80 zsidó tanulója volt. Érdekesség az 1940. október 5-én megjelent miniszteri rendelet, önmagáért beszél. 1941-ben Szatmárnémetiben megnyílt a zsidó középiskola, igazgatója Róna Sándor lett. Sajnos, még senki nem sejtette, hogy két év múlva megszűnik. 1944 után már nem lehet zsidó oktatásról beszélni. A tanulók szülei többnyire román nyelvű iskolát választottak a gyakorlatiasság és az egyetemi oktatás nyelve miatt. Az adóterhekről A zsidókat a gazdasági életbe történő beilleszkedéssel egyidejűleg jelentős adóterhek sújtották. Nem véletlen, hogy a háromkötetes Erdély története (1987) című mű illusztrációján a legtöbb férfiút bottal a kézben ábrázolják, csupán a zsidó lépdel pénzeszacskóval a bal kezében. A zsidónak fizetnie kellett. Adót fizetni, kölcsönt adni, s ki tudja, visszakapta-e akár a kölcsönt is. Nem ő volt az egyetlen a teherviselésben, mivel adót fizettek a szászok, örmények, görögök is. Megfizették a maguk részét a jobbágyok verejtékes munkájukkal, termésük egy hányadával. A kérdés az: arányos volt-e a zsidók fizetési kötelezettsége? A zsidók - a középkor óta - a királyi kamarának tartoztak adót fizetni. Nem családonként - háztartásonként - adóztak, mint a nemesek és földesurak, hanem családtagonként. Fejadót fizettek. Ezen kívül rendszeresen fizettek védelmi (katonai), kincstári és közadót, fizettek annak, aki befogadta őket: a földesúrnak, a városnak, a vármegyének, a püspöknek. Nem telt el egy esztendő sem, hogy nem emelték volna a zsidók terheit mindenféle módon és címeken. II. Lajos 1521-ben elrendelte, hogy „az ország bármely területén lakó zsidók fejenként 1 frt zsidóadót kötelesek fizetni." A XVII. században a fejadó összegét évente az országgyűlés határozta meg, külön a „residentiás" és a „residentiátlan," azaz letelepedési engedéllyel rendelkező, illetve nem rendelkező személyek számára. Az 1 frt hamar történelemmé lett. A XVIII. században az adó személyenként 40 és 400-500 frt között mozgott, az évi 5-5 tallér/frt fejadón kívül. A szegényekre eső adót rendszerint a vagyonosoknak kellett megfizetniük: a zsidókra kivetett adókért a községet kollektív felelősség terhelte. A kivetett összeget sokszor a kivetés időpontjától számított két hónapon belül kellett leróni. Vármegyék, városok, földesurak kedvük szerint döntöttek az időpont és a nekik járó összeg felől. 1727-ben Moskovits Salamon, „az egyetlen zsidó" is elhagyta Szatmárnémetit, és családjával együtt Lengyelországba távozott, mert az árenda 400 frt összegét nem