Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
Tisza árja rendszeresen elönti, de másutt is vannak mocsarak, amelyek kétévenként kiszáradnak. Az okát nem tudni. " Ehhez a Bél Mátyástól származó leíráshoz Schemberger Ferenc megyei levéltáros hozzátette, hogy az utóbbi megállapítás a Rétközre áll. Az általa adott leírás az első híradás a lecsapolás előtt ismert úszólápokról: „ Vannak itt olyan mocsarak, amelyek általában nemcsak időnként, hanem a legszárazabb években és a folyók apadása idején is megtelnek vízzel. Ezt nevezi a nép földárjának. Vannak olyanok is, amelyek homokkal vannak tele, rajtok bőséges kaszáló található, s a vízen úsznak; ezeket a nép lápnak, laposnak nevezi. Innen fagy idején lehet a szénát kihordani, vagy a telelő marhát hajtják a szigetekre, ahol a szénát télire összehordották. A mocsarakat újabban kis csatornákkal lecsapolják Kalló, Pócs és Berkesz táján. " Bél Mátyás szerint a megyében szőlő nincs. Ötven év múlva Schemberger már azt írta, hogy a szabolcsi földvár falai között, Ibrány, Pazony, Balkány, Nyíregyháza és Nyírbátor határában a homokdombokra telepítettek szőlőt, de az igen hitvány és rossz bort terem. A Tisza árterében és az árteret szegélyező falvakban már a XVIII. században is sok volt az almáskert. Bél Mátyás leírása szerint: „A gyümölcs bőségét és olcsóságát megítélhetni abból, hogy a mélységes tél idején, amikor a gyümölcs igen ritka, a legválogatottabb almából egy szekér deréknyi 40, legfeljebb 50 garasért kapható. Az almavermeket más helyen nem is ismert módon készítik el; négyszögű gödröt ásnak, hosszabbat, mint a szélessége, mikor egy ölnyi mélyre leértek, oldalát és alját náddal beterítik, a fáról leszedett vagy lerázott almát több szekérnyi mennyiséget leöntik a gödörbe, a felül maradt üreget náddal befedik. Az ilyen sebtében elrakott gyümölcs jobban és tovább eláll, mintha a pincében raktározták volna, nagy gonddal és mesterséggel. " Ezt a híradást Schemberger a következőkkel egészítette ki: ,,/í Tisza árterében lévő almáskertekben főleg kormos almát és olasz almát termesztettek, elsősorban a bátori járás szamosmenti falvaiban és a kisvárdai járásban. " „ Manapság a termelőtől 20-24 almát lehet egy garasért kapni (1 garas = 4 krajcár = 8 dénár). Egy zsák almát, mintegy egy pozsonyi mérőnyit (kb. 60 liter) 10-13 garasért, legfeljebb 4 márjásért. 1783-ban a kallói piacon egy zsák alma 18 garasért kelt el, de a tél múltán a válogatott is 10 garas volt ugyanazon a piacon. " „Ahol alma terem, ott az egyéb termény kevés, ezért az almát és a szilvát, vagy egyéb gyümölcsöt inkább cserélni szeretik. Ahová a gyümölcsöt viszik, a gyékény szakajtó kosarat, vagy a fából faragott szakajtó teknőt rozzsal, búzával, árpával vagy egyéb szemes terménnyel megtöltetik és ennek fejében ugyanennyi gyümölcsöt kapnak. Ugyanígy cserélik a cserépedényt is, azt rozzsal töltik meg és úgy egyenlítik ki a cserép árát. "
