Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

egyaránt kedvezőbb lehetőségeket kínált a kisnemesek birtokain élő jobbágyoknak. Ez a menekülés a falvak településszerkezetét ugyan nem változtatta meg, de a lakott és a puszta porták arányát igen. A településmorfológia szempontjából azonban igen fontos tény az, hogy az adózás alapját jelentő porta emlékezete és különállása akkor sem szűnt meg, ha egykori lakója már két-három nemzedék óta pusztán hagyta.

98 A falvak lélekszámát nagyobb területre kiterjedően csupán a XVI. század közepén és csak Szabolcs megyére vonatkozóan ismerjük megközelítő pontossággal. Hasonló - biztosabb alapot nyújtó - összeírásunk a XVII. századról nincsenek; az 1705. évi, az otthon maradt és katonáskodó jobbágyok nevét tartalmazó összeírás eltérő jellegénél fogva nem ad lehetőséget az összehasonlításra. Az 1556. évi dézsmajegyzék adataiból következtetve az összeírt 98 mai Szabolcs megyei helység közül négynek (Nyíregyháza, Szentmihály, Nagyhalász és Rakamaz) 400-600 főnyi lakosa lehetett. A 200-400 főnyi lélekszámú falukból (számuk összesen 26) 15 feküdt a mai területen. A falvak többsége (143-ból 86) lakosságának száma nem érte el a 200-at, ezek átlagban 70-80 lakosú törpefalvak voltak. 1000 főn felüli lakosa volt a mai Hajdú-Bihar megyébe eső Nádudvarnak, amely ez időben mezőváros, és a környékbeli pusztákon nagyarányú állattartással és marhakereskedelemmel foglalkozó tőzsérek és pásztorok lakták. A mai Szabolcs megyében 1556-ban három mezőváros volt (Nagykálló mintegy 860-900, Keresztút kb. 300-320 és Kisvárda megközelítően 400-420 lakossal). A török hódoltatás a XVI. század második felében a Szabolcs megye nyugati felén fekvő, nagy lélekszámú falvakat érintette. Ezek egy része ugyan nem pusztult el végleg a XVII. század folyamán sem, mint földesúri hajdúhelyek átvészelték a felszabadító háborúkat, a Rákóczi-szabadságharcot és a pestist is, sőt a végleg elpusztult szomszédaik határát is hozzájuk kapcsolták; így alakultak ki a mai nagyhatárú települések (Nyíregyháza, Új fehértó, Tiszavasvári).

99 Bereg megyének a mai területre eső részét, Szatmár megyének pedig a Szamos és Kraszna vonalától keletre eső számos- és erdőháti táját nem érintették a két század hadi és politikai változásai. Ezeken a területeken a XVI-XVII. századbanjellegzetes kis falvak (12-15 portával) életfolytonossága nem szűnt meg. Kivételt jelentett Tarpa, Nagyecsed, Csenger, Fehérgyarmat és Mátészalka. 98 A Rákóczi-szabadságharc alatti viszonyokra lásd Szaniszló Zsigmond naplóját: THORMA, 1890. 327., 503., 757.; A szökött jobbágyok ügye: SZSZBML, IV. A. 1. Prot. 4. Fol. 235. 1576.; Prot. 9. Fol. 328. 1619.; Prot. 10. Fol. 195. 1632.; Fasc. 75. Fo. 23. 1657.; Fasc. 84. No. 98. 1666.; Fasc. 86. No. 85-86. 1668.; Fasc. 87. No. 121. 1669.; Fasc. 90. No. 51. 1672.; A faluhely változtatására vö. a községi adattárban közölteket. 99 BALOGH, 1960/b.; A megye dézsmaköteles juhállományának több mint 80 százalékát a bihari Sárrét és a Hortobágy síkján (Hajdú-Bihar megye), valamint a Taktaközben (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) pusztai legelökön tartották.