Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

NYÍREGYHÁZA

NYÍREGYHÁZA „A legrégibb vármegye élén a legfiatalabb város. Csak 160 évvel ezelőtt lett kis faluból nagy várossá. Azóta, kivált a múlt század közepe óta, villámgyorsan fejlődik... " Móricz Zsigmond jellemezte így Nyíregyházát, harminc évvel ezelőtt. Akkoriban kezdte meg országjáró útjait és a földesúri nagybirtok, a paraszti szegénység és a müvelődésbeli elmaradottság szabolcsi sivatagában üde oázisnak tűnt fel neki a város. Nyíregyháza valóban fiatal város. Sorsa igen változatos volt: hétszáz éves fennállása alatt kétszer pusztult el, újkori története 1753-ban kezdődik. Abban az évben alapította újra az a Békésből, Csongrádból és néhány felvidéki megyéből áttelepült 321 evangélikus, úgynevezett tirpák család, amely Petrikovits János csizmadiamester buzgó agitációjára, a jobb élet reménységének biztatására a Dessewffy és a Károlyi család akkor már pusztán álló egykori hajdúvárosába összegyülekezett. Az azonos helyről származó, nagyrészt egymással rokoni kapcsolatban is álló betelepülők háztelkeiket és a telek tartozékaként a határban levő szántóföldjeiket egymás szomszédságában vették ki. így jött létre Nyíregyháza egyedülálló és sajátos tanyatelepülése, a bokortanyák rendszere. A bokortanyák az Alföldön ez időben már kialakulóban levő tanyásgazdálkodástól abban különböztek, hogy a nagy kiterjedésű határokon a célszerűbb üzemvitelt lehetővé tevő szállások gazdasági épületeit (aklok, ólak, takarmányos kertek, később lakóházak is) már a betelepülés első éveiben az egyes birtokosok nem külön-külön egymástól távol építették fel, hanem a kisebb csoportok a telekjárandóságukat egy tagban szakították ki, azt három fordulóra osztották, és a 600-800 holdnyi dülőrész központi, alkalmas helyén egy bokorba telepítették. Egy-egy ilyen szállásbokorban 15-20 gazda építette fel gazdasági épületeit. Az ősi szállások még e század elején is az első megtelepítő nevét őrizték, és a legtöbb régi tanyabokorban a birtokosok nagy része azonos családnevet viselt, az első foglalótól való leszármazás és rokoni kötelék világos bizonyítékaként. A tanyabokornak zárt, a szántóföldi táblák felől akácfasorral, eleven sövénnyel kerített, 30^40 házból álló, miniatűr falura emlékeztető települési formája az elmúlt századokban üzemviteli és társadalmi szempontból egyaránt célszerűbb rendszernek bizonyult, mint az alföldi szétszót tanyatelepülés-forma. 1826-ban negyven ilyen tanyabokor állott a város határában; a lakosságnak mintegy harmadrésze akkor már állandó tanyalakó volt. 1910-ben 53 tanyabokorban a