Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

földesúri major vagy gazdasági telep jelentőségét elvesztette: csekély számú la­kóit betelepítette a faluba, ahol éppen a XIV. században kezdett kialakulni az új­korban ismert falukép, a soros utcás, meghatározott nagyságú lakótelkekből álló, zárt településforma. E településforma létrejöttét a földesúri szolgáltatási rendszer és az állami adózási forma is segítette. Az okleveles adatokból és birtokmegosztási egyezségekből megállapítható, hogy mind a három megye területén a falvak a térszín egy-egy emelkedettebb ré­szén állanak, a falu gerincét alkotó és a térszín alakulását követő útvonal men­tén két sorban álló telkekkel, házakkal, a falu közepén templommal, földesúri kúriával és a főutcára merőlegesen elhelyezkedő vagy a főutcából kiágazó egy­két mellékutcával (ulcha, vicus, viculus). A falun kívül néha gyümölcsös és sző­lőskert is akad. A falu határa a faluközösség és a földesúr között osztatlan, de a halászóvíz mindig a földesúr tulajdonában van. Ritkán a földesúr a falutól elkü­lönített kaszálórétet tart fenn magának. A birtokmegosztásról szóló oklevelek - ha több földesura volt a falunak - azt is előírták, hogy az egyes földesurak az új telkeket a betelepített jobbágyaiknak melyik utca végén, sőt, melyik házsor­hoz csatlakozóan oszthatják ki.32 A XV. századi szórványos adatok szerint a megye mai területén kis, közepes és nagy falvak állanak egymás mellett. A Várdai-birtok 12 falujában (Szabolcs, Bereg és Szatmár megyékben) 1453-ban 2130 lélek lakott, átlagosan tehát 177-178 volt a lakosok száma. Ugyanazon uradalom hat másik falujában 735 lé­lekre tehető lakos lehetett, ami átlagban 122 főnek felel meg. Itt már a lakott és lakatlan telkeket is ismerjük, 143 lakott telekkel szemben 39 volt lakatlan, tehát a telkeknek szinte negyede. Annyi bizonyos, hogy már ez időben megvan a mai 32 A falvak pusztulására: MAKSAY, 1941. 38., 43.; KÁLLAY, 1943. 164., 1976. reg.; KÁROLYI, 1882-1897. I. 434.; Zs, 1951-1958. II. 5381. reg.; SZSZBMA, IV. A. 1. Fasc. 68. No. 409. 1767.; A falvak településformájára: KÁROLYI, 1882-1897. I. 216-217.; II. 451.; AO, 1878-1920. 583.; VI. 157.; ZICHY, 1871-193 1. V. 424-433.; VI. 189-190.; VIII. 580., 583.; Zs, 1951-1958.11.4872. reg.; FEKETE NAGY, 1931. 64-65.

Next

/
Thumbnails
Contents