Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

tallér 1710-ben egy forint 80 dénárt ért). A pénzbeli kivetéshez 289 nemesi ház­tartás is hozzájárult 714 forint 60 dénárral. 23 A megye természetbeni kivetéseként ugyanerre az időre (1710 téli félévére) gabonából 4600 köbölt, húsból 1200 vágómarhát (két máriással számítva), vala­mint 20 szekeret kellett adni. A nemesek ebből 1500 köböl gabonát magukra vál­laltak. Októberben már meg is kezdődött a szállítás, de sok volt a hátralék. En­nek behajtására és az eddig teljesítettek elszámolására december 20-ra Gégény­be deputációt rendeltek ki.24 Szatmár megye kivetése valamivel kevesebb volt, de a Szatmártól délre eső részen már az erdélyi német parancsnok volt az úr. A megmaradt alföldi három járás kivetése 3000 köböl búza, ugyanannyi abrak és 720 mázsa hús volt.25 Mindkét megye alkalmilag köteles volt az ott beszállásolt tábornokokat és fő­tiszteket kíséretükkel együtt ellátni vágómarhával, sertéssel, lúddal, kacsával, tyúkkal, vajjal, tojással, szalonnával, borral, ecettel és mézzel. 1711. januárjának első napjaiban a fejedelem Kisvárdába hadiszemlét tervezett. Szabolcs megye jóelőre gondoskodott a fejedelem és kísérete számára 6 vágómarháról, 2 sertés­ről, 16 juhról, 6 szalonnáról. Összegyűjtöttek még 30 ludat, 200 tyúkot, 500 to­jást, 40 icce vajat, 12 icce mézet, 2 véka borsót, 3 véka lencsét, 6 köböl tiszta és 12 véka vegyes lisztet, egy hordó káposztát, valamennyi petrezselymet és egyéb konyhára valókat. Pótlólag még 80 mázsa szalonnát és minden porcióra 28 font marhahúst kellett beadni.26 Október folyamán a fent jelzett vonal által határolt terület fokozatosan ösz­szébb zsugorodott. E hó 17-én a kurucok feladták Szolnok várát, majd Ónodot is. November 17-én elveszett Sárospatak, december 6-án Eger. A Felvidékről és Dunántúlról menekülő hívei nyomorúságát a fejedelem saját szemével is látta: „November hava volt, a földet már hó borította. Hosszú szekérsorokkal találkoz­tam, amelyeken részben alsó-magyarországi, részben Vág vidéki nemesek és tisztek feleségei menekültek az ellenség elöl. Lakást és ellátást kértek tőlem. A sárban és a félig fagyott talajban összetört és megrekedt szekereken, hidegtől át­járt kis gyermekek sírtak. " 21 November 26-án az utolsó rendezett kuruc csapat kivonult Debrecenből, Pálffy tábornok előőrsei átlépték a Tiszát, és az erdélyi főparancsnok, Steinville tábornok, Várad fele tartva, az Érmelléken megszállotta Szentjobb várát. 23 Uo. Prot. 18. Fol. 38^4. 1710. dec. 1., 10. 24 Uo. Prot. 18. Fol. 24., 36-38., 44. 1710. szept. 3, 22., okt. 21., nov. 8., dec. 18.; Az elszámolás ered­ménye a jegyzőkönyvből hiányzik és akta sincsen róla. 25 Uo. IV. A. 501. Prot. 11. Fol. 184. 1710. szept. 28. 26 Uo. IVA. 1. Prot. 18. Fol. 24-37., 40-41. 1710. nov. 8., dec. 1., dec. 10.; IVA. 501. Prot. 11. Fol. 187-188. 1710. nov. 12. 27 RÁKÓCZI, 1948. 201.

Next

/
Thumbnails
Contents