Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)

SZUHAY MÁTYÁS

Minthogy azonban egy csata nem a háború, a török fősereg Nándorfehérvárhoz ment, s a tatárok is Erdély határához érkeztek. Jenő várának nem éppen hősies feladása után az öldöklő és pusztító hadak elől a Nyírre menekült. A tatárság Kolozsvár alól Almás várának fordul. Almás várát a tatároknak feladják s „a benne találtatott sok szép népet mind rabságra vivék".

246 A Meszeshez, Erdély határához évre „nagy sok rabokkal, prédával, barommal megterhelődött, rakodott" a tatárság. (Szuhay Mátyás hadával Majtényból indult ellenük „egynéhány ezer emberrel", de a „különben jó mezei, bátor és egy vitéz ember, az egész erejét tatár chánnak ott lenni hívén, s a fejedelem parancsolatját a vitézlő népnek el nem vesztése, egészen megtartani igyekezése felöl szeme előtt nagyon forogván, addig cunctálódék (késlekedek), vélekedék, magok is azon helyben virradván, a pogányság jó virradva indula s szemek láttára békével elméne. "

247 A magyarságnak ez a pusztulása csakúgy nem érintette közvetlenül Szabolcs vármegyét, mint az előző évi Lubomirsky vezette lengyel pusztítás, mely Bereg, Ugocsa s Szatmár vármegyéken vonult át. A tatárok pusztításának a hírére Szabolcs vármegye népének a menekülésre kellett gondolnia. Ilyen esetekben a várakba, Kallóba, Kisvárdára, a hajdúvárosokba, esetleg messzebbre mentették életüket s értékeiket. Ez esetben egy követi utasítás néhány szava árulkodik a tényről. „ ... mikoron őnagysága [ti. Pethő Zsigmond] első levele érkezett szinté elszélesedett volt és elszaladott volt mind nemesség, szegénység. Ispán uram nem gyűjthette össze az nemes vármegyét, hanem azmikorra őkegyelme gyűlést promulgáltatott (hirdettetett), 10 vagy 12 gyűltek öszve. "

24S A veszély elmúltával Szabolcs engedett volna a Wesselényi felsőmagyarországi inszurrekciós felhívásának, de Rákóczi nem engedte,

249 holott akkor a török már Barcsai Ákost fejedelemmé tette. Nem kevés huzavona után Rákóczi György 1659. március 30-án ténylegesen is lemondott, immár másodszor a fejedelemségről. Ezzel Szabolcs vármegye, Szatmárral együtt ismét légüres térbe került, a linzi béke értelmében Barcsait nem illette, különben is volt elég gondja, „a koronás király pedig még nem vette át". Szabolcs vármegye azonban nem várta meg a fejedelem lemondását, már előtte, január 8-án a közgyűlés levéllel fordul Lipót császárhoz. Hivatkozva a török s a tatár pusztításaira, amik talán csak délen érintették és a készülő hadjáratukra, „hacsak a mindenható Isten, és legszentebb Fenségtek atyai segítségével ezek a minket már már fenyegető veszélyek el nem fordíttatának, félendő, hogy ez a két vármegye végső veszélybe kerül és a földdel teszik egyenlővé, és mi egytől-egyig szörnyű gyilkosságra leszünk szánva ... ezért könyörögve futunk Császári és Királyi Fenségtek legfelségesebb trónjához ... hogy minket, hű alattvalóit az említett pogányok ellen jóságosan megvédeni méltóztassék. "

25

° A Rákóczinak írt levél is lényegében ugyanezt tartalmazza azzal az értelemszerű változtatással, hogy „Nagyságodnak, mint kegyelmes urunknak alázatosan instálunk, császár és koronás király urunk Őfelsége előtt nagyságod Szalárdy, 1980. 444. SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 76. No 6. 1658. Uo. Prot. 12. Fol. 40.; Fasc. 76. No 5. 1658. Uo. Prot. 12. Fol. 71.