Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)
NYÁRY ISTVÁN
volt - a hét vármegye rendéi összegyűltek, s úgy döntöttek, hogy visszatérnek a király hűségére. A döntés nem volt nehéz, elegük volt az erdélyi uralomból. A vármegyék és várak felesketésére kiküldött biztosak dolguk végeztével március 30-án már jelentést is tettek. Ez a fordulat nem tetszett a töröknek, de főleg ifjabb Bethlen István nagyváradi főkapitánynak, akinek az ecsedi jószága most királyi területre került. Sógorával, Zólyomi Dáviddal a szabolcsi hajdúvárosok egy részét is fellázították kapitányaik ellen, akik a hűségesküt letették. Rákóczi György szeptember 20-án indult el Sárospatakról s Váradon várta ki, míg bevonulhatott Erdélybe. Az „ifjak" nyírségi kóborlásának hírére Esterházy nádor is csapatokat gyűjtött, s 1631 januárjában a Tisza jegén át erősítést küldött Kallóba, Szatmárra: 1200-1200 lovast, s elkezdte ásatni a rakamazi sáncot. Megindultak közben a nádor és Rákóczi közt a tárgyalások, és ahogy szokás volt, felfüggesztették az ellenségeskedéseket. „Én is ordinációkat (parancsokat) tettem - írja a nádor a Succinta relatióban 161 mind az sáncban, Kallóban és Szatmárban is, hogy pro interim (egyelőre) minden hostilitások (ellenségeskedések) megszűnjenek." Kalló várának egyik nevezetes ostroma ez alkalommal történt március első felében. Kemény János ezt hallgatással mellőzi, Szalárdy azzal a megjegyzéssel intézi el, hogy „Kalló városát, hogy azok az hajdúvárosokkal vélek egyetérteni nem akarónak, késedelem nélkül felégettetek" } b2 A nádor a következőképpen mondja el a vár történetének ezt az alig-alig ismert epizódját. „Másnap az akceptált kondíciók után (a feltételek elfogadása után) az felöl megnevezett két ifjú derekasan mentek Kallóra, noha magátúl is Rákóczitól bizonyos, hogy parancsolatjuk volt már arra, hogy semmi hostilitást ne műveljenek s úgy vagyon, azelőtt is éppen két egész hétig minden nap három-, négy-, ötezren mentek azokra az kállaiakra, s ezek kiütvén az mezőre, minthogy az várban és varasban is volt közel öt- vagy hatszáz vitézlő ember, mindenkor harcot adtának nékik az ellenség nem kicsiny kárára, azminthogy szekerekkel hordották az főemberek testét és sebeseket Váradra onnét. Ugyanott sebesedvén az pesti tatárok agája is meg, Iván aga, kit Bethlen István Ecsedben vitetvén, úgy hallottuk, hagy ugyanott is holt volna meg, s ez volt az oka, hogy azután minden erejékkel mentek reájok és tumultuarie (sietséggel) körülvévén az várost, azki nagy helyen feküdt és derekas defenzióra (védelemre) való palánkja sem lévén, belől is valami korrespondentiájok (megegyezésük) lévén, áruitatás által nekigyújtatták az várast egynehány helyen és úgy mentek köröskörül ostromnak. Mindazonáltal ezek is keményen oltalmazták magokat és az vitézlő népben erről az részről, mind abban sem veszett 16 ember, mert látván, feles az ellenség, egyik része az várban recipiálta (meghúzta) magát, másik az várnak árnyékában az lövés ellen, mivelhogy nem is fértek volna mind az várban, az ott az tűz is akadékot tévén az ellenségnek is, és az várból is oltalmazván lövéssel üköt, látván nagy károkat, azminthogy ott is felesen vesztek bennek, tágították az impressziót (nyomást) és eladottak rólok, hanem ugyanonnét igyenesen mentek az Tokaj ellenében való sánc felé minden erejekkel, azkiket ugyanazon az kállaiak perszekváltanak (követtek) is útjokban, majd két egész mélyföldig kapdostak rajtok. Azhonnét megtérvén Kéry 161 Pettkó, 1894.66-85. 162 Szalárdy, 1980. 139.
