Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)
LÓNYAY ANDRÁS
alsó-magyarországi nádorhelyettes. Az országbíró ellenlépése megfélemlítés volt. Lónyay István panaszt tett a vármegyénél a vármegye főispánja és az országbíró, ecsedi Báthory István ellen, hogy őnagyságáék Báthory Péter javait elfoglalták, s Perecsénynél „őméltóságáék hadat tartanak és ugyanőt nem engedik békében eltemetni." 91 Perecsényben a szaniszlófi Báthoryaknak volt egy várkastélyuk, úgy látszik, itt akarták az elhunytat sírba tenni. Mielőtt Lónyay Andrást Ulésházy kallói kapitánnyá tette volna, 1607-ben a vármegye lovasságának volt vicekapitánya, 98 a kassai részországgyülésen pedig 1608-ban, Szabolcs vármegye érdekeit képviselte. A történelem különös játéka folytán követi utasítása azt is tartalmazta, hogy Kalló mezővárosát adják vissza a Kállay családnak, pontosabban Kállay Miklósnak, aki tulajdonképpen három unokatestvérére hivatkozva az ügyüket mozgatta. Ez a kassai részországgyülés lényegesen nem változtatott a helyzeten. Talán ezért határozta el Kállay Miklós, hogy a következő évre megválaszttatta magát alispánnak, sőt a pozsonyi országgyűlés követének. Ez azért feltűnő, mert ez időben se előtte, se utána a Kállay család egy tagja sem viselt megyei tisztséget. Pozsonyban Kállay Miklós adta elő Szabolcs vármegye sérelmeit, így az 1609-es törvények között az 57. cikkelyben meg is találjuk jelenlétének bizonyságát: „hogy Kalló mezővárost tartozékaival együtt, de azon véghely kára és veszedelme nélkül a Kállay családnak visszaadják" 99 . Thurzó György nádor tényfelderítő eljárást írt elő, így vették fel a sokat emlegetett tanúvallomásokat, de ugyanakkor Lónyay András is tett ellenlépéseket. Megelőzve a vármegye eljárását, hosszú levélben fejtette ki érveit, miért nem lehet és nem szabad Kallót visszaadni a Kállayaknak, s egyúttal igazát alátámasztandó levelet Íratott a kallói vitézekkel - ennek dátuma 1610. április 16., a tanúvallomásoké pedig május 15. és folytatólag, továbbá Kalló mezőváros polgáraival is. Lónyay levelében vannak bizonyos túlzások, de a másik fél írásának az ismeretében a Kalló körüli vita sokkal színesebben és plasztikusabban elevenedik meg. 100 „Őfelsége nem adhatja Kallót meg az Kállay famíliának, mert az nemes országnak eszébe vévén ezelőtt való üdőkben az Tiszán innét való földnek 'pusztulandó állapatját, egy tanácsból és egy akaratból csinálták ez alkalmatos helyen az török ellenség ellen Kallót, kinek fundálásához annyi kedve volt az országnak, hogy az bódog emlékezetű Báthory Miklós maga is példát akarván másnak mutálni, nem szánta az ásóval az földet hánni, kit az ország oly nagy szorgalmatossággal csinált akkor, ki-ki minden erejével rajta volt, kinek fundálása most is bizonyságot tészen magával. így azért ha akkor az nagyelméjű embereknek tetszett ezt megépíteni és szabadsággal megékesíteni, most két nemes ember kedvéért... nem méltó ... elrontani. Az Kállay família Kalló városát kéri őfelségéiül. Kalló városának penig az helyén csak egy ház sincs, egy ember sem lakik, hanem az városnak az telekén ki az török mián pusztult el is, most füvei az vitézlő rend, kit ha őfelsége megadna, soha itt az vitézlő rend el nem élhetne, mert nem volna lovát hol csak egy nap is tartani. Uo. Elenchus r. j. 5. Fol. 30. SZSZBML, IV. A. 1. Elenchus nom. 1. Fol. 560. CSU, 1608-1657. 70-71. ' Komáromy, 1900. 32-34.
