Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)

RÁKÓCZI LAJOS

egy másik hálátlan feladata a hadaknak téli kvártélyra való elosztása. Ulésházy panaszkodik, hogy a katonák a „sovány" Vág-völgyi vármegyékben telelnek, s a szegénységet megfosztották élelmétől, azok az éhhalál szélén vannak. Más szóval Rákóczi vigye el katonáit az ő birtokáról, vigye inkább Thurzó Györgyére. Thurzó György is tiltakozik: „az ország végzése szerént való adót ők semmiképpen meg nem adhatják, élhetetlenné maradnalc"

19 Mi sem természetesebb, hogy a katonák, ha nem akartak éhen halni, kimentek a falvakra. A panaszok ellen Rákóczi megvédte az övéit, mondván, hogy az ő katonái nem raboltak, nem zsákmányoltak, csak azt vették el, „azmely élést az ország és vármegyék az vitézlő népnek rendeltének". így a kör bezárult. Magyarország nem volt képes egy háborúnak a súlyát elviselni, akár német, akár magyar járt. Rákóczi Lajos nemsokára ezután Kalló várában találta magát, amiben Ulésházy bizonyára közreműködött. Távozása előtt azonban még a távolból elrendezte Lippa visszafoglalását.

80 Nagy Lőrinc hadnagyát elküldte 300 hajdúval, kikhez még Petneházy István jenéi kapitány adott erősítést. Némi kalandos fordulatok után április 18-án a törökök meg is adták magukat. 1606 áprilisában Rákóczi Lajos már Kallóban volt. A kallói hajdúk korábban elvettek a lakosoktól „valami szárazmalmot" s a benne lévő „ingó-bingó marhákat", ezeket kassai utasításra visszaadta.

81 Októberben ismét rendet kellett teremtenie az elszállásolások körül. Tekintélyes hajdúkapitányok ugyanis ott szállásolták el magukat, ahol akarták, s nem a kijelölt helyen. Bocskay olykor konkrét utasítást ad: Török Istvánt „Sarkad felé szállítsa alá, hogy vigyázhassanak az tatárokra, mert ha ott maradnak, azhol vadnak, egy csepp bor sem kezd maradni"*

2

. Az is előfordult, hogy mire például Deli Kozmát Krasznából kiparancsolták, már más ment helyébe, ezért írja a fejedelem: „Fekete Pétert Krasznában ne szenvedje." November első napjaiban Várad megadta magát szabad elvonulás mellett, amit Rákóczinak kellett biztosítania. A dolognak az adott jelentőséget, hogy az elmúlt évben Szatmár várának átadásakor Szénássy Mátyás Bocskay határozott parancsa ellenére levágta s kifosztotta a fegyvertelen elvonuló német katonákat. Bocskay részletesen rendelkezett. Várad átadásakor a hajdúk Biharból elmenjenek, Rákóczi kap 500 székely gyalogot, 100 kék puskást, más főembereket, mint Sennyey Miklós, Imreffy János, és vegyen maga mellé „emberségesb vitéz embereket, nem hajdúkat"^. Bocskaynak ezek a levelei két szempontból is érdekesek. Kitűnik, hogy a kallói kapitány nemcsak egy kisebb vár parancsnoka volt, hanem tekintélyes hatáskörrel rendelkezett. Más szóval Rákóczi Lajos esetében nem a vár adott rangot a kapitánynak, hanem a kapitány a várnak. Másrészt őszintén rávilágítanak, minden kialakult hajdú mítosz ellenére, Bocskaynak a hajdúkkal kapcsolatos másféle véleményére is, illetve ennek a bonyolult viszonyulásnak a negatív tényezőire. 'Nagy László, 1961. 355. 10 Szamosközy, 1876-1880.4. k. 360-361. " Marczali, 1878. 81. 12 Uo. 601., 620. !3

Uo. 619., 621.