Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)

CSAPY KRISTÓF

Az idézett két jelenség szorosan összefügg. A jobbágyok azért adták el áron alul idő előtt a gabonájukat, hogy megelőzzék földesuraikat, mert ha nem teszik, elveszik tőlük. Az elvett gabonát a nemesek vagy saját jobbágyaiknak adták el, vagy kalmároknak, akik ellenőrzés híján annál jobban felverték az árakat, minél nagyobb volt az ínség. Az éhínség okául Szamosközy egy harmadik okot is felemlít: „Ehhez járult még, hogy a katonaság ragadozásai nem kevéssé merítették ki a nyomorult nép élelmét, mikor csapatonkint a falvakra szétoszolva a keresztény uralom alatt lévő Magyarországon a parasztokat nemcsak kifosztották, hanem szinte megnyúzták." Három évig éreztette hatását az 1585. évi szárazság. A vármegyei iratok ide vonatkozó adatai a katonaság Szamosközy által említett ellátatlanságával kapcsolatosak. Első ízben a fenti előzmények után 1588-ban történik erről említés a katonaság részéről, ez az első szabolcsi gnavámen. Mégis, hogy ez olyan súlyos lett, okát nemcsak a katonák sokat emlegetett krónikus fízetetlenségében kell keresni, hanem egyéb tényezőkben is. Csapy Kristóf 1588-ban Luca nap táján Ramocsaházy István és Záthy Gáspár hadnagyok által értesíti Szabolcs vármegyét, hogy „a kallói katonákat a falvakra küldi ki, ha a főkapitány úr nem fog fizetést küldeni."

40 A vármegye késik a válaszszal, csak a következő 1589. február elején válaszol.

41 Ez alkalommal azonban nem az időt húzza, hanem követeket küld Kassára, ahonnan olyan utasításokat hoznak, hogy írják össze a korábban a katonáktól elszenvedett sérelmeiket. A megye össze is gyűjti a panaszokat egybekötve egy dikális összeírással, melyből - bár nem tekinthető teljesen megbízhatónak, mivel nem a helyszínen, hanem a csoportosan összehívott falubírák bevallása alapján készültek - siralmas kép tárul elénk: a falvak túlnyomó többségében alig akad egy-két jobbágy, akit a vármegye meg tud adóztatni éppen a hadak 1588 évi „dúlságai" és „hallhatatlanságai" miatt. Ugyanynyira, mint a vencsellőiek mondják, hogy „élhetetlenek vagyunk miattok." A dobiak (a kisgútiak és szentmihályiak) egyenesen azt vallják: „Mi a sok kóbollók miatt pusztulunk el, nem az török miatt." Hozzá kell tenni, hogy ezeknek a lapoknak a margójára van bejegyezve Simáról: ,^4z törökök rablották el és vittek el róla embert, lyánt, gyermeket két százat, még többet."

4 Ez az írás Szabolcs vármegyének az első összeírása és sérelem jegyzéke s ez érthetővé teszi, hogy a panaszok özöne miért olyan ömlesztett, formátlan adathalmaz, amelyben nem könnyű eligazodni. Egy-két dolog mindjárt az elején feltűnik. Nemcsak a kallói katonák voltak fizetetlenek, az összes közeli vár őrsége hasonló helyzetben volt. Szatmár, Tokaj, Kisvárda, de még Ecsed és Bajom is, egyszerűen nem volt mit enniük. Továbbá csaknem kizárólag élelmiszert vesznek és visznek el. Leginkább gabonát és lisztet, hiszen akkor a kenyér volt a fő táplálék, olykor szalonnát, sajtot, gomolyát és a lovaknak abrakot: gabonát, szénát. És mindezek elszállítására lovat, szekeret, melyek nem mindig kerültek vissza gazdáikhoz. Feltűnő az is, hogy a katonák ki voltak 40 SZSZBML, IV. A. 1. Prot. 4. Fol. 23. 41 Uo. Prot. 4. Fol. 40. 42 Uo. Fase. 9. No 16. 1588.