Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)
A KALLÓI VÁR KOMMENDÁNSAI
Mellesleg Fekete Jankó rebellisei raboltak és pusztítottak Kisvárdán s Dögén is, Karászt pedig felégették. 546 A kallói németek azonban a rablók után mentek, megverték, megfutamították őket, a jószágot pedig Kallóba hajtották. Hopfgarten őrnagy, a kallói kommendáns azonban hivatkozva a német hadi szokásra, nem akarta visszaadni a tulajdonosainak, mivel, ha 24 órán belül visszaszerzik a rablott holmit, az a győztest illeti. Barkóczy úgy döntött, hogy mivel a katonák régóta nem kaptak fizetést, a jószágok felét a szekerekkel adják vissza. 547 Ezen a télen Kálióban történt egy meglehetősen látványos eset is. Metternich gróf, keresztneve nem szerepel, Kallóból 1679. január 18-án kelt levelében értesíti a vármegyét, hogy Leslie tábornok Schmidt generális helyébe vértes ezredével ide helyezte, s egyúttal takarmányt s tűzifát kér. 548 Négy nap múlva azonban a vármegye követei már bepanaszolják Kassán erőszakos tettei miatt, mire Leslie azt tanácsolja, hogy „vele szelíden tárgyaljanak és egyezzenek meg" 549 A panaszt követő harmadik napon Metternich gróf megköszöni a vármegye jókívánságait kinevezéséhez azzal az óhajjal: „mi mindnyájan a békét kívánjuk, hogy egyszer a németek erről a földről kiköltözhessenek és a magyarok békében bírhassák hazájukat". 550 Ezután történt valami, talán megtudta, hogy Kassán bepanaszolták, indulatában katonáival elfogatta az alispánokat s szolgabírókat, s Kallóban börtönbe vetette őket. 531 Barkóczy főispán az ügyben február 6-án már megkereste Leshet s Metternichet, egyiket sem találta, de az utóbbinak üzenetet küldött, hogy „az régi módit és rendtartást, azmint volt az nemes vármegyével, őkegyelme megtartsa. " 55 Ez Metternichről az utolsó hír. Februárban lejárt a Thökölyvel kötött fegyverszünet és Nymwegenben létrejött a béke, de gyakorlati jelentősége ezen a kis darab földön egyiknek sem volt. Kalló várának az élén márciustól májusig Hopfgarten, Adam Ernest őrnagyot találjuk. O vészelte át azt a nehéz időt, mikor pénz híján hitelbe kellett gondoskodnia a várbeliek és lovaik ellátásáról. Értékes dokumentum az a március 1-jei levele, melyben az árakat rögzíti. Eszerint „3 font kenyér 1 poltura, 3 font hús 1 császári garas, 1 pint bor 5 császári garas, 1 pint sör 1 garas, 1 köböl búza 24 poltura, 1 köböl kétszeres 20 poltura, 1 köböl árpa 16 poltura, 1 köböl zab 10 poltura, 1 szekér széna 8 poltura... " 55S Mikor nyáron a katonaság táborba vonult, a várban az előző évből ismert Furchtenburg kapitányt találjuk. Ez évi levelei közül egyikre fel kell figyelni, akasztófa, karó és kerék summás rajza teszi beszédesebbé a tartalmát. Az ófehértói bíráknak írja a kommendáns, hogy 50 forintért vett Orosz Mátétól 40 köböl gabonát, ezt augusztus 21-ig nem hozta el. Ha három napon belül nem aratják le s nem hozzák rögtön Kallóba, az oppidumot 300 forintra bünteti. 554 6 SZSZBML, IV. A. 1. Prot. 14. Fol. 200. 7 Uo. Fasc. 97. No 16. 13. 1679. 8 Uo. Fasc. 97. No 28. 1679. 9 Uo.Fasc. 97. No 89. 1679. °Uo. Fasc. 97. No 30. 1679. 1 Uo. Prot. 14. Fol. 200. 2 Uo. Fasc. 97. No 54. 3 Uo. Fasc. 97. No 29. 1679. 4 Uo. Fasc. 97. No 38. 1679.