Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)
PRÉPOSTVÁRY BÁLINT
PRÉPOSTVÁRY BÁLINT A vár építésének legnagyobb terhe a 30 éves új kapitány vállára nehezedett, Illésy János legalább így tudja. 18 Adatok híján ezt inkább elképzelni lehet, mint alátámasztani. A későbbi, főrenddé való kinevezését tartalmazó okirat megemlíti Kalló várának építése körüli érdemeit, de hogy ez tulajdonképpen miből állt, csak találgatásokra vagyunk utalva. Tény, hogy a vár fokozaltosan épülve a céljának megfelelt. A kapitány érdemei közé kell sorolnunk az újonc jobbágykatonák kiképzését is. Bethlen Farkas úgy említi Prépostváry Bálintot, miután Bekes Gáspárhoz csatlakozott, mint „aki jól képzett katonáival kiváló díszéül és gyarapodásul szolgált seregének"} 9 Szamosközy hasonlóan vélekedett. 20 Ezekből az első évekből nagyon kevés adatunk van a kállóiak viselt dolgairól. A fegyverneki vásár megütése nem sikerült, de Musztafa budai pasa 1574-ből származó panaszai egyértelműek: „Kallóból, hol csupa zsiványok laknak, sok csapás éri a törököt." 21 Prépostváry egy 1575 januárjában keltezett levelében a böszörményi harcról értesíti Miksa főherceget. „Legutóbb négyszer annyi törököt szétvertek a mieink, mint Kalló őrsége. De a támadó a török volt. Az igaz, hogy Farkas Márton nem Kallón szolgál. A szolnoki bég kijött hadával, de 100 kallói lovas és 40 hajdú megakadályozta gonosz tervét. Mikor a törökök Böszörményre támadtak, sok embert összefogtak és a zsákmánnyal igyekeztek haza, a mieink szétverték őket. Isten úgy akarta, hogy sem zászlót, sem foglyot nem szereztek. Isten akarata történt. Ebben az ütközetben Zsidy János kállai kapitány, e páratlan vitéz vezér derekasan harcolva hat más katonával ottveszett." Nyilván ezzel a vállalkozással kapcsolatos Musztafa budai pasának egy másik, februári keltezésű, Miksa főherceghez írt levelének részlete: „Nagykálló felől is parancsolat jött, hogy tefölségedet intsük levelünk által, hogy lerontassa"" „Két-háromszáz falut sikerült a töröktől visszahódítanom," - írja egy levelében a kallói kapitány. A vár megépítésével jó pár közép-szabolcsi falut ki tudott szakítani a töröknek hódoló területből. S ekkor még nem is említette annak a török tervnek a meghiúsítását, hogy uralmát a Tisza vonaláig kiterjessze. Prépostváry nagy érdeme még, hogy a katonáinak földet szerzett, amivel, ha nem is minden gondtól, de soktól megszabadultak. Prépostváry nagy műve Szabolcs megye védelmében elkészült, de volt egy másik kihatása is. Kalló újjátelepült, nem a régi helyén, hanem a vár tövében úgy, hogy egy bástyáját s a várkaput a település körülvette. Valamikor azután a település is kettős palánkot kapott, s a neve jó ideig Ujkálló lett. Prépostváry Bálint Kallóból Kassára került, mint Rueber János főkapitány helyettese. 1577-ben vívta meg nevezetes vadnai csatáját, 1579-ben Polock alatt harcolt lovasaival a minapi ellenség, Báthory István lengyel király oldalán. Báthory 18 Illésy, 1897. 281. 19 Bethlen, 1982. 32. 20 Szamosközy, 1876-1880. 1. k. 147. 21 Takáts, 1922.270. 22 Uo. 270-271.