Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)

SENNYEY FERENC

főkapitányhoz írt levelére, a következőket idézi: „ ... rettenetes nagy confusio (zavar) és zenebona támadt és most is vagyon ebben a végházban egynéhány jobbágyoknak a repeticiója miatt ...az törvény szerint kénytelen a jobbágyokat meg kellett adnom, ... azonban nemcsak a praesidium, hanem mind az egész város, mind nemes, nemtelen felzendülvén rajta, ... őfelségét magát akarják ezen dologról megtalálni ... s kategorice (elhatározták) resolválták magukat, hogy egyáltalában senkit innen énnekem kiadni meg nem engedtek". Ezt a főkapitány 1666. március 4-én írta. Ezzel ellentétben áll, hogy Kércsy János ügyében Sennyey Ferencet 600 forintra megbüntetik, ami annyit jelent, hogy nem állította elő a kért jobbágyait. A kezdeti állapot így hát nem egyértelmű. A nagy hullámot azonban 1666. május 10-13. és június 8-10. közt megtartott tárgyalások jelezték. A császár április 19-én állíttatta le a végvárakból történő jobbágykatonák kiadását. Ez az időköz elégséges volt arra, hogy a vármegye a dekrétumról tudomást vegyen. Valójában nem is akarta elfogadni. A jobbágykikérési eljárás azzal kezdődött, hogy a szökött jobbágyát kikérő földesúr a szolgabírónál bejelentette, hogy az ilyen és ilyen nevű jobbágyát egy adott helyről visszakéri. A szolgabíró azután megindította az eljárást azzal, hogy értesítette a jobbágy új gazdáját, hogy a megadott időponton állítsa a törvény elé a kérdésesjobbágyot családjával és minden vagyonával, s hozzon megfelelő bizonyítékokat vagy tanúkat igazsága bizonyítására. A szolgabíró előtt formailag szabályos tárgyalás folyt a vármegye s az alperes ügyvédjével, azok meghallgatásával és a tanúk kihallgatásával. Majd az ítélethozatal következett. Mindez írásban. Fellebbezés esetén a sedria, a törvényszék, ez alkalomnál már másnap meghozta elutasító határozatát. A Jármy András - ugyanis ezek az ügyek az alispán nevében indultak - és Sennyey Ferenc közti párviadalban a fenti procedúra sajátos színezetet öltött. A vármegye, ha akart, tudott gyorsan is intézkedni. A kikérő levelet Rokszini Gergely „estrázsamester" vette át minden alkalommal. A kikérő földesurak túlnyomó része a vármegye tisztjei közül kerültek ki, míg a kikért jobbágyok feltűnően nagy része providusként, bíróként van minősítve, ami annyit jelent, hogy az értelmesebbek szöktek be a várba és ráadásul meglehetősen régen, olykor akár 25 éve, még az öreg Rákóczi fejedelemségében. A per tárgyalása folyamán a felperes vármegye prókátora az 1656. és 1659. év megfelelő törvénycikkeire hivatkozik, míg az alperes főkapitány ügyvédje, Zsarolyáni György, a leleszi konvent prépostja, Csáky Ferenc felső-magyarországi kapitány leiratára, ha ugyan a jegyző veszi a fáradságot, hogy ezt megemlítse. Zsarolyáni György hivatkozik II. Rákóczi György kiváltságára is, de ezt a vármegye azzal söpri le, hogy az a hét hajdúvárosra vonatkozik, Kallóra nem. Májustól fogva nincs egyetlen egy eset sem, hogy Sennyey Ferenc kiadta volna egyetlen katonáját. A vármegye következésképpen minden egyes emberért 300-300 magyar forint büntetést szabott ki rá. Wesselényi nádor meglepő módon az ügytől távol tartotta magát, ami talán annak köszönhető, hogy a kallói főkapitány későn fordult hozzá. Ugyanis 1666. szeptember 29-én Murányaljáról a nádor a következőket írta a vármegyének. „Sennyey Ferenc uram őkegyelme, az őfelsége kállai főkapitánya talála meg bennőnket, jelenté, sőt in paribus produkálván (másolatban bemutatván) előttünk kassai