Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

II. HATVANÖT ÉVVEL ÉRETTSÉGI UTÁN

len hozzá is, a diákokhoz is. Az ötven évvel azelőtt érettségizett osztály: az az első társaság, amelyikkel Sziklay is próbát állt ki az egyházi és minisztériumi megbízású elnökök előtt. - Ez az osztály majdnem teljes létszámmal eljött a jubileumi találkozóra, de a legkedvesebb tanár, a Monsieur, ahogy annak idején hívták őt, már elmaradt. Néhány nappal később, a budai Farkasrét temetőjében, a Magyar és a Szlovák Tudományos Akadémia búcsúztató szónokai mellett, a megjelent hajdani Kossuth-diákok köszönőszavai is elhangzottak; a volt tanítványok tisztelgő koszorúja szinte elveszett a sok-sok virág között, de hálájuk és szeretetük tovább él a kedves, jó tanárra, Sziklay Lászlóra emlékező gondolatokban, szavakban és tettekben. A pedellus Garamvölgyi házaspár (1939-2001). A pedellus szó az utóbbi időben nincs használatban. Ma már a teljesen jellegtelen „hivatalsegéd" (iskolasegéd), bennlakás esetén „házfelügyelő" megnevezések szerepelnek a hajdani pedellus munkakör jelzésére. Igaz, maga a pedellusi lelkület, magatartás, a szó igazi tartalma is megváltozott. Régen a pedellus valóságos és nyilvántartott tagja egy iskola, többnyire a gimnáziumok (nyolcosztályos) tanítási rendjének. Akit minden tanuló, szülő ismert, akire mindig lehetett számítani. Válságos időkben, az iskola katonai vagy kórházi igénybevételekor az egyetlen, aki bennmarad az épületben: képviseli az iskola érdekeit, őrzi vagyonát, amennyire csak lehet; rá lehet bízni az iskola zászlaját, ereklyéit: nála biztos helyen vannak amíg újra meg nem nyugszanak az idők. Nem véletlen, hogy Jókai, Mikszáth, Németh László név szerint emlegeti őket, szeretettel és tisztelettel beszél róluk. Mindez azért juthatott az eszembe, mert 1995. január 9-én temettük a Nyíregyházi Kossuth Gimnázium pedellusát, a 73 éves Garamvölgyi Róbertet. Az ő sírjánál mondhattam el az alábbi búcsúzó szavakat. „Amikor én érettségiztem, akkor a Kossuth Gimnázium öreg pedellusai már közel álltak a nyugdíjhoz: Haraszi Mihály bácsi és a Fábián házaspár. Nem sokkal később már jelentkezett az első utód: 1939-ben Garamvölgyi Róbert, aki a következő évben már feleséget is hozott magának - és az iskolának. 45 után nem sokkal egymás után érkeztünk ha-