Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)
I. A VÁROS HÁZATÁJA - A VÁROSHÁZA TÁJA
emeletes vidéki város — minta szerint építkezett: van itt hely széltében is, hosszában is, miért járjunk lépcsőn? Az első kétemeletes ház a megyeház közeli szomszédjában a XX. század első évtizedében készül el. Az első háromemeletes épület, immáron felvonóval is: a máig Nyírvíz-palotának nevezett impozáns saroképület, az ármentesítő társulat irodaházaként, bérlakásokkal együtt. (Igaz, ami igaz, jó húsz évvel hamarább a fogházat is három emeletre építették, ezt azonban csak zárójelben minősítem „városfejlődési" tételként.) A templomok közelében épülnek felekezeti elemi iskolák kellő számban a városban, a bokortanyákban pedig - városi telkekre - az evangélikusok építenek nagy számban tanítói lakásos elemi iskolákat, hogy mérséklődjék a belvárosi és külterületi alapműveltségi különbség. Ilyen előzmények után majd nem meglepetés, hogy all. világháború kitörése előtt már nyolc érettségiztető középiskola működik fiúk és leányok számára egyaránt, bár külön-külön, s a 10-14 éves korosztálybeliek úgynevezett polgári iskolái is az igények szerint kerülnek megnyitásra. Mindezekért az eredményeiért, életrevaló terveiért a parlamentnek egyszerűen nem volt más választása: csakis Nyíregyháza válhatott a kiegyezés utáni Szabolcs vármegye méltó székhelyévé. A régi álmot, a törvényhatósági jogot, mint már volt róla szó, nem tudta megszerezni a megyeszékhellyé lett Nyíregyháza. Majd az 1980-as évtizedben, százezernél magasabb lakossági létszámmal, immár megfelelő infrastruktúrával is rendelkezve, pályázat útján elnyerte a „megyei jogú város" minősítést, besorolást. Ennek birtokában folyamatos az újabb időkben is a város önállósága, fejlődése, otthonosabbá tétele az önkormányzat szerencsés vezetésével, az itt működő gyárak, üzemek, vállalatok szövetkezetek, intézmények szélesebb körű támogatásával, a városszerető lakosság tevékenységével. Biztató jel ez az új évezred elején.