Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

III. A RÉGI NYÍREGYHÁZIAK VÁROSIASODNAK, POLGÁROSODNAK - KÖZBEN SZÓRAKOZNAK IS

zctői. 1753-tól 1837-ig, a városi privilégium elnyeréséig, kettő kivételével, állítható, hogy a jobirák evangélikusok. Egyiküknek nem állapítható meg kétségtelenül a vallása, a másikuk pedig bizonyíthatóan görög katolikus. A megerősödött közösség három évtized múltával, földesúri segítséggel II. Józseftől jogot nyer a városi cím (oppidum) használatára, négy országos vásár és - szombatonként -, hetipiac tartására. Ez a „rangemelkedés" megnövelte az idevándorlási kedvet. A kézműveseket szívesen fogadták, de a parasztokat nem. A szállásföldeket ugyanis már felosztották, így nem voltak kívánatosak földigényük miatt. - Ugyancsak 1786-ban szentelheti fel templomát az evangélikus egyházközség. A megye székhelye Nagykálló. Az egykori hajdúváros nagybirtokon fekszik; az 1784/86. évi népszámláláskor lakossága, nagyságra, a nyolcadik a megyében, 2308 lélek. Nyíregyháza a legnagyobb, háromszor annyi lakossal. 1803-ban a Dessewffy-, majd 1824-ben a Károlyi-családtól pénzen örökre megváltják kötelező szolgáltatásaikat a lakosok, és így saját urává lesz a város. A róm. kat. templom alapkövét 1783. szept. 11-én helyezték el, de a csekély számú hívek nem bírták az építkezés terheit; 1807-től már hatékonyabb támogatásra nyílt kilátás, de csak 1814-ben szentelhetik fel, részben a város anyagi segítségével. Tíz év múlva egy 140 kilós harangot az akkori városi főbíró, az evangélikus Benkő István készíttetett a katolikus híveknek. 1837-ben Nyíregyháza privilegizált mezőváros lett. Az egyházak önfenntartását kellően biztosítja. 1861-től minden egyháznak (a zsidónak is) alapítványi szerződéssel folyósítja a lélekszám arányában megállapított városi támogatást, az egyházközségek és iskoláik fenntartásának lehetőségét. Rendszeres kiutalással segíti a városi tégla- és cserépgyár készleteiből az egyházi épületek karbantartását; amikor az állami törvények nem tiltják, a communitas fizeti az egyházak állami föld- és telekadóját. A betelepülés utáni években főleg állatenyésztő-földmívelő evangélikus lakosság a természetes szaporodásnál alig nagyobb mértékben növeli létszámát, bár az érkező kézművesek és értelmiségiek - eleinte nagyobb, később kisebb arányban - szintén evangélikusok. Hozzávetőleges pontossággal a város fejlődésének egy-egy jelentősebb fázisához kapcsolható a más felekezetűek nagyobb mértékű idejöve-