Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

II. HATVANÖT ÉVVEL ÉRETTSÉGI UTÁN

elején meghalt, 82 éves korában, az újra evangélikus iskola vezetősége hivatalos gyászjelentéssel búcsúztatta a megyei újságban. Róla ugyanazt mondhatnám el, mint a férjéről, a hajdani Róbert bácsiról. Ismételgetés elkerülése helyett felidézek egy kis történetet, mindkét szereplő egybehangzó elmondása alapján. - Taraszovits Sándor kedves diákunk 1950-ben érettségizett: munkahelyi „szereplése" miatt ajánlatosabbá vált, hogy 1956 végén külföldre távozzék. Csak a hetvenes évek elején járt itthon újra, s természetesnek tartotta, hogy megnézi régi iskoláját. Este felé volt már, Garamvölgyiné éppen készült bezárni a Gimnázium közi vaskaput. A közeledő idegen azonban odakiáltott: „Tessék még engem beengedni!" - Beljebb kerülve, Garamvölgyiné megnézte és mondta: „Maga ugye Taraszovics"? - és beszélgetésbe elegyedtek. Egyidő múlva azt kérdezi Bözsike: „Ugye maga udvarolt akkoriban, itt a Kállai utcán, szemben a Luther Házzal, talán Sz. Évának hívták az illetőt? Lett aztán abból valami?" Erre már könny szökött T. Sanyi szemébe, és dadogva mondta, hogy „nem lett" semmi, csakugyan így hívták azt a leánygimnazistát." Az 1950-ben érettségizettek még nyolcévig voltak gimnazisták itt. Hadd legyen ez a néhány sor is kellemes emlékidézés arra, hogy abban a régi iskolában mennyire együtt éltek a pedellusok is a tanári karral, a diáksággal...