Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

II. HATVANÖT ÉVVEL ÉRETTSÉGI UTÁN

előképzéshez szükséges felvételt: az ún. karpaszomány viselésére való jogosultságot. (Ezt, éppen a mi időnkben, kiterjesztették majdnem minden középiskolai végzettségűre.) Meglehetősen régi gyökerű társadalmi szokás szerint az érettségizett fiatalember egyszerre másképpen járkálhat a világban, mint előzőleg, jóllehet a nagykorúságnak akkoriban 24 esztendő volt az alsó határa. Ez azzal kapcsolatos, amit ma már csak a Jókai korabeli regényekben olvashatunk, hogy ezentúl valamilyen külön becsülete, becsületvédelmi joga keletkezett. Ha valamilyen okból megsértve érzi magát, akkor párbajra hívhatja ki vélt vagy valódi megsértőjét, támadóját, s párhuzamosan párbajjogosultsága, képessége van lovagias elégtételt adnia kihívójának, ha az is „párbajképes". Vagyis az érettségihez már hozzátapad a körülbelül itt kezdődő érvényű úriember fogalma. Ezentúl ezt az egyébként nem túlságosan könnyen definiálható fogalmat magára vonatkoztathatja, s ennek akárcsak hallgatólagos elismerését hivatalában, környezetében, társadalmi érintkezései során el is várhatja. Ez a fogalom a közhasználatban az angol gentleman megfelelője, de azért nehéz megszabadulni attól az érzéstől, hogy az érettségi önmagában nem hozza magával az úri emberséget. Ez ugyanis nem bizonyítvány kérdése, hanem magatartás, finomabb lelki tulajdonság mindenféle „igazolás" nélkül, s nem szorul olyasféle hangoztatásra, mint pl. „ugyebár úriemberek vagyunk" stb. Az azonban kétségtelen, hogy az érettséginek volt egy kézzelfogható képesítési bizonysága, bizonylata, párhuzamosan pedig bizonyos társadalmi nimbusza, közmegbecsültsége, dicsfénye - afféle emeltyű a társadalmi ranglétrán való emelkedéshez. És az is, hogy még a két világháború közötti nehéz időkben is uralkodott társadalmunkban valamilyen monarchikus-feudális eredetű, katonai-közigazgatási ranglétra szerint kiépült speciális köz- és magánhivatali rendszer. Ez szabta meg, hogy kinek jár már a tekintetes, később a nagyságos megszólítás, városunkban ritkán a méltóságos cím, az errejáró minisztereknek vagy hasonló rangú, igen magas kitüntetésben részesült személyeknek a nagyméltóságú címzés: borítékon és levélben való megszólításban, párbeszédben, és nagyon természetesen, az illető feleségének ugyanezek, a még akkoriban általános kézcsók kíséretében.