Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)
IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK
a felelős kiadó nevét. És nem azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy fondorlatosan kibújjunk a felelősség alól. Nem is büntettek meg. Még, négy számon át lassú haldoklás volt a Forrás sorsa és vége." A következmény csak annyi, hogy a szabálytalanság miatt letiltották a füzet terjesztését, s ez a magyarázata annak, hogy sehol nem maradt meg ez a példány. Az itt közölt írásokat azonban szerzőik sehol később nem publikálták, viszont néhány itt szereplő szerző később már a Forrásban sem kér közlést, nyilván nem akarnak összeütközésbe kerülni a hatóságokkal. A címet magyarázza Sarlós, egy későbbi kéziratában: „Több cím is szóba került; végre Forrás lett. A cím földközelségét akart jelképezni. Ahogy a Föld belsejéből először a tisztavizü forrás, belőlünk is a tiszta, szép, igaz eszmék törnek elő; ezeknek igyekszünk majd a lapban hangot adni." (1967. máj. 15.) Majd novemberben, amikor a legális első szám jelent meg, kifogástalan alaki kellékekkel, a Sz. verses „heti krónikása" visszatekint. írója a bohém ügyvéd, Keéky István (1885-1959), aki krónikáit Homér-Rossz álnévvel jegyzi. Alig van még két hónapja, Hogy egy Forrás felfakadt, El akarta máris tömni A zsarnoki akarat. Hogy egy kissé zavaros volt, Arról, kérem, nem tehet. Kár bántani Kassák Ottót s Dosztojevszkij Józsefet. Az utolsó sor névkeverése Sarlós Ottó ill. Mariss József 'írói eszményképeinek , jelzése". Keéky egyébként ugyanebben a nov. 26-i lapszámban a hírfejben „komolyabban" is visszatér az augusztusi mizériákra, amikor a szabálytalan megjelenés miatt eljártak a szerkesztők ellen. Ez önmagában nem kifogásolható: az előírásokat mindenkinek meg kell tartania, írja-, de a fiatalos, túlságosan merész hang miatt nem kellene felháborodni. „Egyébként, mi idősebbek, inkább támogassuk: neveljük, tanítsuk, de ne bántsuk őket!" A továbbiakban már alkalmazkodunk a következő számokon olvasható sorszámozáshoz. - A novemberben megjelent 1. számmal az olcsó, kezdetleges kisnyomdától is megváltak. Már kiírják a szerkesztőség és a kiadóhivatal „új" helyét (Horthy Miklós tér 2.), de nem írják oda, hogy ez