Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

Ez a körön belüli vita megmutatta, hogy nemcsak külső erők tiltakoz­nak immár a szakosztályba tömörült fiatalok másképp gondolkozása el­len, hanem a Kör vezetősége, más szakosztálya sem vállal közösséget tö­rekvéseikkel. 1932/33 fordulóján, még a „Szabolcsvármegyei Benczúr Kör" kiadói jelzésével jelentetik meg, főleg a pályázatra érkezett művekből az írások­at, versek, novellák gyűjteményét, 104 oldalon. A kötet elején 203 név szerepel, akik a Kör pártolói, tagjai. A feljegyzések szerint a kis antológia 300 előfizető útján terjedt, 500 példányban adták ki. A szakosztály veze­tőinek ekkorra már kialakult bizonyos óvatos reflexe: így a kötetbe fölvet­tek idősebb szerzőket is, a város társadalmának közismert, megbecsült „személyiségeitől" származó írásokat is, de kihagyták a verspályázat győztesének keményebb hangú versét. Ennek szerzője ugyanis Sztempák­Arató Mária (1880-1964), aki eredetileg a polgári leányiskola nevelője, a 18/19-es időkben vállalt szerepe miatt többször internálták, állásából el­mozdították. Később majd a Nyírvízpalotában ingatlanközvetítő irodát vezetett. Győzelem ide, első díj oda: szerepeltetése „rossz fényt" vetett volna a gyűjteményre, a Körre, a kötetben szereplő költőtársakra... Ilyen előzmények után vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a szerkesztők reményei-céljai a Kör keretein belül nemigen tudnak megvalósulni. Elke­seredettségüket fokozza egzisztenciális gondjuk, így egyébként számuk is csökkent, alig tucatnyian maradtak együtt. A Kör zászlójára kitűzött kitű­nő, de mégiscsak konzervatív festőművész, Benczúr Gyula nem az ő ide­áljukat testesíti meg. Nincs más út, ki kell szakadni a körből, külön kell szervezkedni: az igen csekély, rendelkezésre álló pénzből, a remélhető nyomdai hitelből, a hihető előfizetői hozzájárulásokból. Önálló folyóirat kiadására kell vállalkozni. * A Szabolcsi Hírlap (a továbbiakban Sz) 1933. aug. 6-i számában a kö­vetkező hír olvasható: „Az irodalmi élet intenzív fejlesztése és propagá­lása céljából új szépirodalmi folyóirat indult meg Nyíregyházán Forrás címmel. Mariss József szerkesztésében. A lap augusztusi számát Mariss

Next

/
Thumbnails
Contents