Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

zik. Méltán nevezik a kb. 1917-ig tartó éveket a Bessenyei Kör fénykorá­nak, Popini korszakának. Ekkor azonban igazgatója lesz az akkor indított evang. leánygimnáziumnak, 1919-ben már hajszát indítanak ellene libe­rális eszméi miatt; súlyosan bántalmazzák, a megszálló románok körözést rendelnek el kézrekeritésért. A demarkációs vonalon át menekül Debre­cenbe. Ott is marad, mivel itt állásvesztésre is ítélik, s majd magántisztvi­selőként tölti életének hátralevő évtizedét. A háború után a Bessenyei Kör csak az újjáalakulásig jut el: viszony­lag nagylétszámú tisztikart választanak meg, folyamatos, figyelemre kü­lönösen méltó aktivitásukra azonban nem kerül sor. Nincs igazi szervező egyéniség az élen: legfeljebb egy-egy nagyobb évfordulós alkalmi ünnep­ség szervezésére van erő és energia, - és igény is a régebbi tagok részé­ről. A másfél évtizeddel előbb idejött, addig a polgári fiúiskola igazgatását végző Kardos István (1884—1929) majd 1924-ben az akkor megszerve­zett városi kultúrtanácsosi székbe kerül, s a Bessenyei Kör főtitkárává is megválasztják. Hamarosan kitűnik azonban, hogy a hagyományos, ne­hézkes szervezeti keretekben nem tudja terveit megvalósítani. A háború és az utána következő események, a hosszan tartó infláció révületéből ne­hezen eszmél fel a lakosság; a hivatalok tele vannak az elcsatolt területek­ről kiutasított, menekült értelmiségiekkel, akiknek mindennapi, egzisz­tenciális gondjaik nem engedik érvényesülni kulturális igényeiket. 1924-ben ünneplik az örökváltság 100 éves évfordulóját. A szeptem­beri széleskörű ünnepségek, a nagy kiállítás, a rövid időn belül itt meg­fordult sok „hatósági tekintély", művész- és íróféle embere elindít egy kis pezsgést, - de új irányban. Még ez év végén megindul a szervezkedés az országos La Fontaine Társaság helyi tagozatának létrehozására. Hamaro­san társul szegődik a debreceni egyetem, főleg Hankiss János és tanszé­ke. Országosan ismert, nevezetes irodalmárok, szakemberek tartanak elő­adást (Vikár Béla, Németh Sándor, Germanus Gyula, Kunos Ignác). A vi­lágirodalmi témák egyszersmind az idegen nyelven értő, beszélő városia­kat is érdeklik: egy-egy előadás, irodalmi illusztráció angolul, franciául hangzik el, ugyanígy egy-egy helyi közéleti egyéniség megnyitója is. Az itt működő, résztvevő tanárok, polgárok öröme, önmüvelő szórakozása

Next

/
Thumbnails
Contents