Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

I. A VÁROS HÁZATÁJA - A VÁROSHÁZA TÁJA

sorshúzás útján l-l hold földet, örökös birtokként, a megállapított becsáron. - Március másodikán már a földek szakaszokra tagozódásáról s azoknak kertségbe való szervezéséről intézkednek. A szakaszok élére a város legtekintélyesebb polgárai közül választanak felügyelőket, akik a területek határain kötelező mezsgyeárkok ásásáról éppúgy gondoskodjanak, mint a szükséges kerülők felfogadásáról és a megkívánt kapuk felállításáról. Májusban a földminőség kategorizálását megváltoztatták, elhagyva az eredeti beosztás legalsó kategóriáját, 100 és 40 forint között most hét fokozatot állapítottak meg, 10 forintonként csökkenő mértékben. Az alaprendelkezésekben megjelölt öt év elteltével 1859-ben kezdtek foglalkozni a kényszerkölcsön idején értékesített földek tulajdonjogának „ünnepélyes írásbeli okiratilag" esedékes átruházásával. Ennek szerencsésen megmaradt tárgyi bizonyítéka az a képek között bemutatott Birtoklevél, amelyet özv. Boros Miklósné szívességéből ismerek. Ez a nyomtatvány arra is utal, hogy a 200 ezer forintnyi kényszerkölcsönnek csak egyrészét fedezte a fentebb részletesen tárgyalt örökösföldi értékesítés. Ezen kívül az akkoriban lecsapolt Bujtos és az Ér alatti kert (mai elnevezésekkel: a Széchenyi, Jósa András, Petőfi u., Huszár sor által határolt terület belseje) parcellázása és hasonló elvek alapján való értékesítése is erre az időre esik. Hársfalvi Péternek igen lényegbevágó megfigyelése az, hogy ezeknek a földeknek az értékesítése során a városi határ egyrészét a nyíregyházi lakosok most másodszor vásárolták meg: „először az örökváltság alkalmával: volt földesuraiktól, most pedig a várostól, mint jogi személytől, amely jogi személy a várost alkotó polgárokból állott voltaképpen". Itt még annyit kell megjegyezni, hogy a választmányi tanács 1860. augusztus 31-i ülésén foglalkozik újra az örökítés folyamatának végleges, törvényes elismertetésével. Sürgeti az ügyet: annál is inkább, mert az eredeti vásárlók földje akkorra már nagyrészt második-harmadik birtokosnak tényleges használatában, tulajdonában állott, s a tanács előtti átruházásokat, jegyzőkönyvi feljegyzéseket ténylegesen kodifikálni kellett. *