Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

III. A RÉGI NYÍREGYHÁZIAK VÁROSIASODNAK, POLGÁROSODNAK - KÖZBEN SZÓRAKOZNAK IS

gásról s az azonnali elszállításról. - 1832-ben a város jegyzőkönyveiből a paticsnak másféle értelmét olvashatjuk ki. Ott arról van szó, hogy a vékonyabb, de még erős fák, tehát paticsfa-kötegek kerülnek kiosztásra. A mai értelmező szótár is így ismeri ezt a szót: „hajlós karó, hasított husáng" jelentéssel. És jelenti egyben azt a falat is, amelyet földbe ásott karók közt, vesszőből font sövényként tapasztanak sárral: viskó, kisebb épület felhúzásakor használják, főleg szegényebb vidékeken. A szatmári Mánd község temploma így készült, - ma már a szentendrei szabadtéri múzeumot díszíti; és ilyen falai vannak a beregi Tákos szép templomának is, amelyet a „mezítlábas Notre Dame" jelzővel illetnek szívesen. Mindkettő a XVIII. század második felében keletkezett. Az erdőbeli gallyfát is gondos előírások szerint értékesítette a város gazdája. A száraz gallyat azonban el lehetett hordani „istenhirivel": ezt zajdákban vitték haza, vagy a városi piacra, a mai Széna (régebben Kórház, majd Szegényház) térre. A zajda afféle batyu: egy takaró vagy nagyabrosz két szemben levő csücskét kötik össze a felhalmozott gally fölött, majd a másik két szembülső csücsköt az álla alá veszi az asszony, s összekötve rögzíti a háti terhet. Zajdát természetesen csak asszony szokott hordani, olykor az élelmiszerpiacra is azzal megy: de akkor kosár (kaska) kerül a térítőbe az eladnivalóval, tejeskupával, egyébbel. * Külön izgalmakat, érdekességeket rejt magában a téli vadászat. Volt ilyen régen Nyíregyháza erdejében is. A régi feljegyzések szerint 170-180 évvel ezelőtt gazdag volt vadban az erdő: nagyjából azon a részen, amelyik az Erdei „kitérő" után Sóstó felé haladó egykori kisvasút (nagyjából a mai felüljárós út) nyugati oldalán terült el, a MÁV sínek mindkét felén. Kiss Lajosnak 1932-ben megjelent cikke idéz erre régi levéltári adatokat, vallomásokat, jelentéseket. -A farkas volt a legnagyobb, legveszélyesebb állat: irtása közösségi feladat. Elhatározták, jó előre megszervezték, „minthogy sok farkasok vágynak az erdőben, gyaloghajtókkal fogjuk vadásztatni, s hogy jobban és sikeresebben menjen a dolog, 300 gyaloghajtót rendelek ki" - írja a főszolgabíró 1813-ban (tehát még