Fazekas Árpád: Rácz István emlékezete. Forradalom Nyíregyházán - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 10. (Nyíregyháza, 2001)

Rácz István: Önéletrajz (1965. jan. 7.)

nikai ismeretem horizontja tágult ki. Itt szinte kiváltságos helyzetben voltunk, még az őrök se léphettek irodánkba, hiszen bizalmas dolgokat is forgattunk néha. Munkám révén engedélyt kaptam a rajzolásra. Kb. 6 kötetnyit rajzoltam össze. Munka után, szombat du., vasárnap kedvemre dolgozhattam. Csupa értelmiségi ember, tanár, közgazdász, mérnök, tisztviselő kerültünk egybe. Ritkán katonák, munkások. Csak paraszt nem volt köztünk. Az 1956-os forradalom legpasszívabb alakja a magyar paraszt volt. Vagy, mert nem hitt a változásban, vagy mert azt várta, más kaparja ki a gesztenyét. Sokszor megaláztak bennünket, szinte emberszámba se vettek. Macerálás, vetkőztetés (munka után meztelenre vetkőztették a kiszemelteket). A börtönben az ember csak egy szám, szava nincs, ha szólt, sötétzárkába dugták. Az se kutya, az embertelenség sötét foltja. Különösen Vácon, Doberdo volt a neve, aki ott egy hetet eltöltött, 3 hónapig se heverte ki. Földalatti zárka, sötét, penészes, bűzös, alatta folyt el a szennycsatorna. 1959-ben áttettek a tanítói gárdába. Az analfabétákat kellett tanítani és vizsgára előkészíteni. Hát a tudományegyetem szóra se érdemes, ez az analfabéta tanfolyam volt a magas iskola. Nemzetközi zsebmetszők, lótolvajok, írástudatlan okirathamisítók, minden hájjal megkent furfangos cigányok. A börtönben a bűnöző tovább csúszik, mert itt kiokítják, hogy miként kellett volna cselekedni. A véletlenül bekerült előtt olyan világ nyílik meg, amiről kint élő embernek fogalma sincs. Szánalommal nézett rám a nemzetközi zsebmetsző, tanár úr maga tud, de egy életen át nyomorgóit. En nem tudok, de éltem. A cigányok egész világa emberségről, erkölcsről más, mint a mienk. Szerintük nincs lopás, mert ha ellophatta, akkor nem volt az illetőnek szüksége rá, neki meg szüksége volt. Tele álmodozással és a rideg való erőszakos megcsúfolásával. Itt látszott meg: az élet marakodás. Szerintem a börtön nem változtatja meg az embert, de még nagyobb ellenségévé teszi a társadalomnak. Az emberi lélek mind mélyebben pillant az élet feneketlen mélységébe, ahol jó és rossz pokoli kavargása szédíti az embert. 1960. ápr. 4-én szabadultam ki. Munkát kellett vállalnom, de hol? Ekkor tudtam meg, csak fizikai munkát vállalhatok. Nem lepett meg, el se keserített, oda tértem vissza, ahonnan elindultam. Mikor szegény jó anyám tanulásra próbált rábeszélni, én éreztem a jövőt. Érdemes volt ilyen pokoli szenvedéssel, nélkülözéssel, mellőzéssel agyontűzdelt életet élni, s a végén visszatérni oda, ahonnan elindultam? Most már hiába teszem fel a kérdést. Először Balmazújvároson próbálkoztam az egyik halgazdaságban. Valósággal elkergetett az agronómus Bundi. Aztán a nyírábrányi Állami Gazdaság Tisztavíz nevű birtokán kaptam segédmunkás lehetősé4i